Kreatív Blogger Díj!

A díjat nagyon szépen köszönöm Gicusnak(http://jennyedward.blogspot.com/)

Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

7 dolog magamról:
1.)Szeretek olvasni és netezni
2.)Makacs vagyok
3.)A kedvenc állatom a kutya és a cica
4.)Nagyon szeretek hülyülni a barátaimmal és a haverjaimmal
5.)Kedvenc kajám az aranygaluska
6.)Szeretek Twilight-os blogokat olvasgatni a nap 24 órájába
7.)Kedvenc színeim a kék,a lila és az ezüst


Én nem adom tovább ezt a díjat mivel akinek akartam adni mér megkapták.

Még egyszer nagyon köszönöm.

Még élek!

VAKÁCIÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!Igen,mint látjátok,még élek és pár nap múlva fölkerül a töri 6.fejezete...azért szüneteltem,mert sokat kellett tanulnom és nemigen kommenteltetek.És sajnálatos módon vettem észre h már csak 19 rendszeres olvasóm van eddig volt 22...és azt ígértem h júniusba folytatom...azért nem jelentkeztem június eleje körül mert nagy volt a sürgés-forgás a ballagás miatt utána meg 1 hétig rossz volt a gépünk.Az az igazság, hogy még most sem tudom mi történjen a 6.fejiben...nah de mind1 majd kitalálom valahogy.
A lényeg hogy NEM ZÁROM BE A BLOGOT!!!Pár nap vagy max 1 hét(DE TÉLLEG)és fölkerül a friss amit oly régóta halogatok.
És egyúttal szeretném még azt is közölni,hogy KOMMENTETEKET majd írjatok a feji(k) után
mert csak így tudom, hogy milyenre sikeredett.Lehet pozitív vagy építő jellegű is nekem mind1 csak ÍRJATOK LÉCCYKE!!!
Ennyi lettem volna mára és pár nap múlva hozom a 6.fejit!
xoxo:Twilight Girl

A sors kegyetlen csapásai

Az igaz, hogy a törit csak júniusba fogom folytatni, de novellákat addig fogok írni… most is megihletett egy gondolat, azt továbbszőttem és novellává alakítottam… remélem tetszeni fog nektek, és LÉCCI KOMIZZATOK!!!

Kellemes olvasást!

Az május eleji szikrázó napsütésbe sétálgatok hazafelé, de nem egyedül… velem van a szerelmem, akivel már majdnem 1 éve együtt vagyok. Nagyon boldog vagyok, úgy érzem én vagyok a világ legszerencsésebb és legboldogabb embere. Péntek 13.-a van… számomra ez a nap(amíg nem ismertem Őt) rettegés volt, mert mindig valami szörnyűség történt velem. Azóta, amióta ismerem más ember lettem. Másképp gondolkodok, másképp eszem, másképp alszok és másképp látok magam körül mindent. Mintha egy másik bolygóra csöppentem volna, ahonnan nincs már kiút. De boldog voltam így… NAGYON BOLDOG!!! És ebből a világból nem akarok kiszakadni többet, mert így úgy érzem, hogy csoda történt velem. 2 éve augusztus 13.-án pénteken halt meg az anyai nagymamám, 1 éve október 13.-án pénteken pedig az anyai nagypapám… 1 évet bírt még élni a nagyi halála után, és ő is eltávozott közülünk. 3 éve pedig a legjobb barátnőm halt meg autóbalesetben. A szüleivel voltak vásárolni, jöttek hazafelé mikor egy őrült kamionos (aki ittas volt) frontálisan nekik ütközött és Leila sajnos nem élte túl, mint ahogy egyikőjük sem (tehát meghalt a család és fél évig voltunk teljes gyászba) mivel még a faluba ilyen nem volt, hogy egy egész család meghalt……………… 2013.április 13.-a, péntek van.

Most nem félek ettől a naptól, mert nemsokára vége, és holnap már 14.-e lesz. Mi történhetne velem? Már a tragédiákból elég volt 3 éven keresztül… a szüleim dolgoznak, és nemsokára hazajönnek, a húgom a barátnőjénél van a szomszédba…. Semmi bajuk nem eshet, mert már vagy 100-szor megcsinálták ugyanezt egy évbe. Ha nem többször.

Fogom kezét szerelmemnek, és megyünk hazafelé a parkból. Fél 6 van már…….

-Milyen volt a mai délután?-kérdezte szerelmem suttogva a fülembe.

-Nagyon jó volt, ezt még sokszor meg kéne ismételni!-és egy csókot nyomtam a szájára.

Meglepődött, mert a falu közepén nemigen szoktunk csókolózni. Magam is meglepődtem azon, mit művelek, de csak Ő érdekelt. Nem hagytam abba tevékenységem, szorosan hozzábújtam és kéz a kézben, ölelkezve mentünk hazafele.

-Mi ez a hirtelen hevesség?-kérdezte féloldalas mosollyal a száján, amit oly nagyon szerettem.

Titokzatosan vigyorogni kezdtem, és még jobban hozzábújtam.

Nem tudom mért, de úgy éreztem, hogy ki kell használnom ezt a kis időt, amíg vele lehetek, mert………..áhh ez hülyeség!!! Hogy nem lehetek többet vele! Valahonnan elkapott ez a fuvallat a szél szárnyán keresztül és belém fúródott, mintha onnan többet nem akarna kijönni. Eddig gyönyörűnek, értelmesnek, szépnek, boldognak, csodálatosnak tartottam ezt a világot, amibe eddig éltem, de most, hogy megéreztem ezt a dolgot, már nem.

Badarság az egész… őrültség! Hazaérünk és minden jó lesz!!!

Mikor hazaértünk, nem volt otthon senki, mert a szüleim dolgoztak….de úgy kb. másfél óra múlva hazaérnek. Sajnos a Drágámnak el kell mennie a mamájához a hétvégére, úgyhogy kikísérem a buszhoz. A táskáját, amibe a cuccai voltak, letette nálunk, mielőtt kimentünk volna a parkba. Bezártam az ajtót, felraktam az ereszre, és már indultunk is.

Lehet,hogy badarság amit most érzek, de úgy érzem., hogy többet nem fogom látni Őt és többet nem lehetek vele. Már megint… szorongatta a torkom, égette a tüdőm, marcangolta a bensőm ez az érzés. Mióta kiértünk a parkból, csak ez a mondat kavarog a fejembe: „Használd ki az időt, mert nem sok van hátra…” de mihez van nem sok hátra???

Megint szorosan hozzábújtam, amennyire csak tudtam. Ebbe az 1 évbe, most esett a legeslegjobban, hogy öleljük egymást, és nem akartam tőle elszakadni…

Mikor odaértünk a buszmeghez, még nem volt ott senki.

-Nagyon fogsz hiányozni nekem, ugye tudod?! Majd hívlak, és írok!-cirógatta meg arcomat majd megcsókolt, ami nagyon jól esett. Lerakta a táskáját a padra és a bérletét melléje.

-Te is nekem!-éreztem, hogy egyre fogy az idő, és hogy ő elmegy (de mégis mért vagyok ilyen?! Hiszen csak a mamájához megy és hétfőn ugyanúgy együtt lehetünk…az agyamra ment a sok horrorfilm)-Kérlek ne menj el!-és annnyira magamhoz öleltem, hogy majdnem megfulladt.

Ő megint nagyon meglepődött és nem tudott semmit sem kinyögni… majd pár perc múlva megtörte a csendet.

-Kicsim ,mi a baj? Hiszen csak hétvégére megyek el, hétközbe megint együtt leszünk annyit, hogy meg is unsz!-viccelődött, de nekem valahogy ez most nem jött be.-te sírsz?

Észre sem vettem, de csak úgy záporoztak a könnyeim. Szerintem megőrültem, mert hangot hallottam a fejembe, ami ezt suttogta folyton: „Ne engedd, hogy elmenjen, forduljatok vissza!”

-De nekem muszáj mennem, nem tudom már visszafordítani. Mi a baj?

A levegőt zilálva vettem, úgy éreztem, hogy körülöttem a világ megőrül… de éreztem, hogy csak percek vannak hátra.

-Nem mehetsz el, mert nagyon rossz előérzetem van…kérlek forduljunk vissza!Majd apu elvisz, ha annyira akarod! Csak kérlek ne menj el a busszal!-nagyon sírtam, már látni sem láttam a könnyeimtől semmit,csak kósza homályt.

Ő felemelte az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Lassan, nagyon lassan közelített felém, mígnem a szája a számhoz ért, és csókolózni kezdtünk. Ez a „játszma” volt életem legromantikusabb és legszebb csókja. Majd szorosan, amennyire kitellett tőle, magához ölelt, és 2 percig így álltunk, majd láttam, hogy a szél felerősödik (deja vu érzésem támadt és tudtam, hogy már nem ölelem többet) majd a bérletét, amit csak úgy lerakott a táskája mellé, a szél felkapja és elröpíti pont az országút közepére. Ezt Ő is észrevette, majd elengedett és tudtam, hogy itt van VÉGE mindennek, mert többet nem lehet velem. Odament az út széléhez… felvette a bérletet. Ekkor én láttam, hogy egy fekete Mercedes kb.140-nel hasít végig az úton és…..kiabálni kezdtem.

-Vigyázz!Gyere le az útról!-Ő még rám nézett utoljára, és sötétbarna szemeiből kiolvasni véltem a búcsút,a szeretet, és a fájdalmat-Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!-és megtörtént…az autó túl gyors volt ahhoz,hogy Ő el tudjon ugrani és a kocsi elütötte.

Nem láttam semmit sem…hangos fékcsikorgást és más,kétségbeesett,emberi kiáltásokat hallottam,és még egy mondatot,ami fájdalmas,erőltetett,megkínzott,de mégis határozott mondatot, ami országút közepe felől jött: ”Szeretlek Suzanne!”

És elsötétült előttem minden.

***

Mikor fölébredtem, nem tudtam hol vagyok. A fejem próbáltam megemelni, de nem tudtam,mert valami húzta lefelé. A szemem sem bírtam kinyitni,azt meg mintha odatapasztaná valami láthatatlan ragasztó. Hangokat hallottam távolról, de nem tudtam, hogy kitől származnak. Majd valaki simogatni kezdte a karom. Hirtelen kipattantak a szemeim, és anya melegséget árasztó arcával találtam szembe magam… a szemei karikásak és lilák voltak a kialvatlanságtól. A falak fehérek voltak, és a függönyök is. Én egy fehér ágyon feküdtem, a testemből mindenféle csövek álltak ki, az ágy felett egy monitor mérte a szívverésem és a pulzusszámom. Ekkor jöttem csak rá, hogy kórházban vagyok ,de azt nem tudtam, hogy hogyan kerültem ide. Belém csapott egy érzés: HIÁNYZIK! De mégis ki hiányzik nekem?!

Próbáltam keresgélni a gondolataim közt, de nem jutott eszembe semmi.

-Kislányom, végre fölébredtél! Úgy aggódtunk érted!-és szorosan magához ölelt, majdnem megfulladtam.

De nem értettem, hogy miért kerültem ide, ezért meg is kérdetem:

-Mi…ért…hogy…kerültem…i…de?-kérdeztem nehezen és elbicsakolva.

Anya szemei megteltek könnyel, és fájdalmasan nézett rám.Majd leült és pár percig maga elé nézett,talán azon gondolkodott,hogy mit és hogyan mondja el.Majd végül rám emelte könnyes tekintetét és halkan elkezdte ecsetelni:

-Tegnapelőtt- ugye pénteken-mikor hazaértetek az iskolából Peter-rel, kimentetek a parkba, majd visszajöttetek és kikísérted őt a buszmegállóhoz, mert neki a mamájához kellett volna mennie-mi az, hogy kellett volna?-ő ugye lerakta a táskáját és melléje a bérletét de föltámadt a szél és felkapta majd az országútra röpítette, ő utánament, de egy Mercedes nagyon gyorsan hajtott és nem tudott már elugrani, és a kocsi elütötte őt.De-itt csuklott egyet a könnyek miatt-nem élte túl.Meghalt. Suzanne, Peter meghalt.

Ekkor minden kivilágosodott és a fejembe minden egyes részlet kirajzolódott.Mikor jöttünk hazafele már éreztem mert közel bújtam hozzá.Meg mikor a buszmegállónál voltunk akkor is.Én nem akartam elengedni.Valószínűleg nem is ment volna el, ha a bérletet föl nem kapja a szél és ki nem sodorja pont az országút kellős közepére és pont akkor nem jön szembe egy 140-nel száguldó Mercedes és el nem üti.

A felismerés, hogy ez mind megtörtént velem 2 nappal ezelőtt, úgy hasított belém, mint a villám a fába. Egyszerűen lehetetlenség feldolgozni, hogy elveszítettem azt, akit a legjobban szerettem, akivel az életem terveztem, és akivel boldog voltam. Ezután nem volt értelme élni, hiszen üres lesz minden belül és csak a keserű,marcangoló,fojtott,elviselhetetlen fájdalom marad meg benne. Ha kikerülök a kórházból, a barátaim,a szüleim,a tanárok,az összes gyerek a suliba,a falu összes lakója engem fog sajnálni,amit nem akarok. Nem szerettem, ha sajnálnak… sose szerettem. Tanulni nem fogok tudni, sem enni, sem aludni, sem semmit nem fogok csinálni, csak nézek majd magam elé, és elrévedezek a múlton, vagy Rajta.

Ő jelentette számomra a tananyagot, az étket, az ivást, az alvást, a boldogságot… mindent ő jelentett számomra. Ő volt az Egyetlen Ember, akivel teljességgel meg tudtam magam értetni, ki tudtam magam dühöngeni, kit tudtam magam sírni. Mint az autónak is, ha hiányzik a kereke, nem tud vele menni. Autó. Többet autóba sem fogok ülni… gyűlölöm az autókat, mert egy autó ölte meg az Életem. És magával vitte a Szívem, a Lelkem… csak az élettelen testem maradt, akit már ide-oda dobálhatnak., nem számít már neki semmi.

-Hahó… Suzanne, figyelsz te rám???-anya hangos kiabálása zökkentett ki a jelenbe.

Hirtelen nem tudtam ki beszél hozzám és hogy hol vagyok de aztán megint minden világos lett.

-Bocsi nem figyeltem légy szíves mondd el még egyszer!-anya megforgatta a szemeit és belekezdett.

-A temetés 20-án lesz a katolikus temetőbe és nagyon sokan lesznek. Addigra légy szíves valahogy szedd össze magad.Tudom, hogy milyen nehéz neked,de nem szeretném, ha mások megszólnának minket.És ha valaki őszintén sajnál légszíves fogadd el és ne gorombáskodj vele.Majd egy idő után minden más lesz és már nem fog annyira hiányozni…kicsim én megértem,hogy most nagyon szenvedsz-és rátette kezét a vállamra-de túl fogod élni.

Jah persze…milyen kedves.Nem érti meg,hogy nem fog soha elmúlni nekem ez a fájdalom és mindig szeretni fogom.Hogy kérhet olyat,hogy szedjem össze magam?! És hogy ha sajnálnak legyek kedves?! Szerintem anya ezt nem teljesen fogta fel…MEGHALT A SZERELEMEM!

Hogy lehetnék ilyenkor összeszedett?!

Úgy látszik egyedül maradtam és nem számíthatok senkire.Apu is ugyanezt szajkózza majd a húgomat meg nem érdekli max őszinte részvétet kívan azt ennyi. A többiek sajnálata nem érdekel.

Mostantól már csak 1 dolog fog létezni: a magány.

***

13 év telt el azóta,mióta meghalt az az Ember, akit a legjobban szerettem…a Lelkem,a Szívem és az Életem elvitte magával és nekem is utána kéne mennem…

De ami a legszörnyűbb ebbe az egészbe, hogy még mindig úgy hiányzik, mint mikor harmadnap a kórházba voltam. Semmi nem változott meg a 13 év alatt. Anya hiába mondta, hogy majd pár hónap vagy év múlva elviselhető lesz a fájdalom és már elfelejtem, de tudtam, hogy tévedett. 27 éves vagyok most, akkor pedig 14 éves kislány voltam. És akkor is tudtam úgy szeretni, mint most felnőtt fejjel. Nem is értem, hogy tudok még 13 év múlva is ugyanúgy szeretni egy embert. Azóta az életem olyan, mintha egy vitrinbe zárva élnék.Mintha zombiként futkosnék.Anyuék sem értik hogy lehet ez. Még mindig velük élek, míg a 25 éves húgomnak már van 1 kisfia és egy férje. Nagyon irigylem őt és nagyon fáj látnom, hogy ők milyen boldogok. Már megszokták, hogy több mint 10 éve „kómába” vagyok. Orvosnál is voltam már, de nem segített. Éreztem és tudtam és tudom, hogy ő nekem az igazi és 2 választásom van: vagy örök létem alatt szenvedek vagy pedig öngyilkos leszek.Azóta nagyon sok fiú próbált nálam szerencsét, de egyikre sem tudtam még ránézni sem.Nekem Ő kell és SENKI más!!!

Sokszor érzem úgy, hogy anyuék hátán már csak púp vagyok…a húgom már 20 éves korában elköltözött én meg még 27 évesen is itt lógok anyuékon. Titkárnő vagyok egy irodába.,rendesen végzem a munkám.

De éreztem, hogy nem sokáig bírom már…szerettem volna meghalni,mert nem találom értelmét semminek főleg nem annak, hogy éljek. Robot voltam szinte szó szerint.

Mikor végeztem a munkámmal, hazaindultam. Egy egyszerű kis Suzuki Swift-tel közlekedtem a munkahelyemre és mindenhova. A többi munkatársamnak meg a főnökömnek Mercedes-ük,Volvo-juk,BMW-jük,stb.volt.Nem vágytam olyan kocsikra.Sem a gazdagságra.Apuék külön kapnak 70000 forint nyugdíjat én meg 100.000-at keresek egy hónapba…vígan meg tudunk belőle élni.(én nem olyan vígan, mivel élő-halott vagyok).

A napjaim olyan egyformák és unalmasak, hogy már percre pontosan tudom csinálni a napi teendőimet… egybefolynak a nappalaim és éjszakáim.Reggel mindig 6-kor kelek felöltözök,eszek valami kis reggelit, bedobom magam a kocsimba és elhajtok a munkahelyemre.Onnan 5 órakor szoktam hazajönni.Hazaérek,köszönök anuyéknak, eszek valami kis vacsorát és beülök anyuékhoz tévét nézni, bár sosem tudom miről szól.Ha már végképp unom, előveszek valami könyvet és elkezdem olvasni, bár azt sem értem, hogy miről szól… csak arra törekszem,hogy üssem valahogy az időt. Aztán ha álmos leszek, lefürdök és megyek aludni.Éjjel mindig Róla álmodok.Nem volt még olyan nap ebbe a 13 évbe, hogy ne álmodtam volna róla.És már 6-kor megint fönn vagyok.És ez így ismétlődik.Persze amikor el kell menni bevásárolni akkor én viszem anyuékat, meg ha nyár vagy tavasz van én kapálom a kertet és takarítok itthon vagy főzök,mosok,bár anyu is szokott tevékenykedni.

Épp egy ilyen megszokott és egybefolyt nappal kezdődött ez a nap is.

Nagyon furcsát álmodtam az éjjel… hideg, borús idő van és én megyek a New Orleans-i vonatsínen és nem hallom,amikor a vonat dudálni és sípolni kezd mögöttem… mintha csak egy robot lennék aki nem hall és én nem érzékel a külvilágból semmit.Nem hallgattam zenét a fülhallgatón. Lehet, hogy csak ennyire elgondolkodtam. De már túl késő volt mire hátra néztem.A vonat előttem járt pár centire és a megdöbbenéstől nem bírtam moccani és alá kerültem… elütött és meg fogok halni. Már ezt nagyon vártam… a életet meguntam és Ővele szeretnék lenni a másvilágon.

De mikor fölébredtem és az ágyamba találtam magam, minden örömöm és reményem szertefoszlott.Egy nagy sóhaj kíséretében bevánszorogtam a fürdőszobába és elvégeztem reggeli teendőimet… aztán fölöltöztem. Egy fekete kosztümöt vettem fel egy fehér inggel és egy fekete magas sarkú cipővel. A hajamat kontyba fogtam, mint mindig. Enyhe sminket kentem magamra és lementem reggelizni. Anya sündörgött a konyhába, hogy fimom reggelink legyen, apu meg a székbe a napi újságot olvasta bőszen.

-Jó reggelt! Apu,Anyu!-és egy puszit nyomtam mindegyik arcára+még egy mosolyt is erőltettem az arcomra, ami nem volt túl meggyőző.

-Jó reggelt, kicsim mit kérsz tessék itt a reggelid!-vajas pirítós volt teával a megszokott reggelink.

-Jól aludtál az éjjel?-nahát ezt nem kellett volna kérdeznie… pont a közepébe vágott bele. Azért adtam az ártatlan.

-Persze nagyon jól aludtam… végigaludtam az egész éjszakát és még álmodni sem álmodtam semmit.-anyu csak mosolygott egyek. Mostanában sokszor hazudok, de ennek oka van: nem akarom őket azzal is terhelni, hogy engem pátyolgassanak 27 évesen.És megbántani sem akarom őket.

-Akkor jó!Máma mikor jössz haza mi nem leszünk itthon, mert megyünk apáddal az öregekkel kirándulni.Majd csak este érünk haza. A kulcs nálad, bacsorát meg majd találsz a hűtőbe.-nekem mind1 már, úgyis olyan, mintha egyedül laknék itt.

Mivel kezdtem magam egyre rosszabbul érezni, gyorsan megettem a reggelimet, és igyekeztem a munkahelyemre.Valami miatt ma gyalog akartam elmenni.Nem volt kedvem megint kocsiba ülni és róni a kilométereket és fogyasztani a pénzt a drága benzinre, na meg a környezetszennyezésről ne is beszéljünk!Meg még elég korán van, úgyhogy időbe odaérek,ha normális vagy lassú tempóba megyek, akkor is.

-Oké.Én most alighanem megyek dolgozni, de máma kivételesen gyalog.Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt!Érezzétek jól magatokat a kiránduláson!Sziasztok!-fogtam a táskám és indultam kifelé de még valamiért egyszer visszanéztem anyámra,apámra és a házra.

Nehezen sikerült elindulnom, mert a házunkat nézegettem… valami furcsát éreztem, mintha már többet ebbe a házba nem lennék. Olyan érzésem volt, mint azon a bizonyos péntek 13.-ai napin, mikor az „Életemet” vesztettem el.

Már egy jó ideje gyalogoltam, mikor a vonati sínekhez érkeztem… összeszorult a szívem mikor eszembe jutott az álmom. A peronok mellett gyorsabban mentem, hogy minél hamarabb elkerüljem ezt a helyet… nem vettem észre mikor és hogyan, de a vasúti sínen mentem, ahol a vonatok közlekedni szoktak. A járási tempóm normális volt, bár a szívemben és a lelkemben őrült vihar tombolt. Előtörtek belőlem az Ővele eltöltött szép események és emlékek, meg az Ő elvesztésének pillanatai, és előtörtek belőlem a könnyek. Csak úgy záporoztak… és nem bírtam abbahagyni. Nagyon hiányzott és mindenkinél és mindennél jobban szeretem Őt… vele szeretnék lenni. Oh, bárcsak vele lehetnék örökre, de még itt kell szenvednem ezen a rossz, érzésekkel mit sem törődő, vad, elvetemült világban.

Egyszer csak hangos kiabálásokat és sikításokat hallok, meg mögöttem fékcsikorgást…. Hátranéztem, de már késő volt. A vonat pár centire volt tőlem, de megállni nem tudott.

A döbbenettől és a meglepettségtől nem tudtam semerre sem mozdulni és kővé dermedtem vártam a HALÁLOM!!! Amit már oly régóta várok, hogy eljöjjön értem. És most itt van ,mikor nem számítok rá…. Pár perc szenvedés és végre Vele lehetek.

A vonat nekem jött és én csak egy iszonyú nagy fájdalmat éreztem az egész testemben és tudtam, hogy most a vonat alatt vagyok… a fájdalom elviselhetetlen volt, de mégsem jajaveszékeltem és rúgkapáltam, hanem vártam, hogy végre lecsukódjanak a szemeim és örök „álomba” merülhessek. A vérem mellettem folyt le a földre és éreztem végigcsorogni testemen a meleg vért.

Hallok valami nagyon ismerős hangot:

-Suzanne, gyere, fogd meg a kezem és gyere velem!-Ő az… eljött értem…

Nem tudtam rá válaszolni ,mert egész testembe fájdalom költözött… de pár másodperc múlva már nem éreztem a testem és láttam magam,ahogy a tűzoltók újra akarnak élezsteni, de nem sikerül nekik.

-Suzanne, drágám, gyere, nincs sok időnk, ha fölébredsz többet nem lehetünk együtt! Szeretlek! Csak annyit kell tenned, hogy megfogod a kezem és kinyitod jól a szemed… amerre a fényt látod, oda fogunk mi menni! Bízz bennem!

Elfordultam magamtól és megfogtam Peter kezét… fölnéztem és vakítóan fehér fényt láttam.

Ez már a mennyország kapuja, ahova beléptünk és örökre együtt fogunk élni Peter-rel boldogan minden baj nélkül.

Szünet!

Sziasztok!
Azért nincs friss,mert nincsen ihletem a törihez és mert nagyon el vagyok foglalva...pl.:tanulás,család,barátok...stb.,és ezért úgy döntöttem,hogy SZÜNET lesz!!!
Nem fogom abbahagyni az írást,nehogy vakaki azt gondolja...nyári szünetbe folytatni fogom....júniusba!!!
Szóval addig türelem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sajnálom,dehát ez van,és júniusba folytatom!
Puxxx!
Evelin(Twilight Girl)

Lehet bezárom a blogot!

Figyelem!
A blogot lehet h bezárom,mert eddig 20 rendszeres olvasóm volt,most meg má csak 18 van nemtom mi ütött belétek.Meg nem bírtok egyetlen-egy árva komit sem írni akk mi a búbánatnak folytassam???Nem veszitek észre h azé nem rakok föl fejit me nem írtok komit?!
Ha ezen a héten nem lesz meg minimum 8 komi,én bezárom az oldalt azt jöhettek sipákolni h"ne zárd be...meg jaj de de jó a blogod folytasd nehogy bezárd"...akk azt jöhettek me én nem fogom csak azé folytatni h egyre kevesebb ember olvassa rndszeresen...eddig volt 20 azt 19 most má 18...az meg meg****na aki kijelentkezett---szal erről ennyith és sztem be fogom zárni ha nem tetszek ellene semmit!!!

Nah csövi!

Megvan a blog!

Syasztok már meg is csináltam a blogot léccives szavazz mert csak utána rakom föl az első fejit!
www.szerelemamultbol.blogspot.com
Nézzétek meg!

Új blog törölve!Helyette másik!

Úgy döntöttem hogy amit most nyitottam blogot ami az én életemről szólt volna,TÖRLÖM!!!
Mert kipattant a fejemből egy sokkal jobb fic,mint az én unalmas életem...
Megvan,hogy mi lesz a címe,de a blogot csak holnap fogom létrehozni!
Nah jó a címét megmondom:
Szerelem a múltból

Nah erről ennyit és ha meglesz a blog majd kiírom a címét...
Tehát www.evi-elete.blogspot.com TÖRÖLVE!!!
xoxo
Evi(Twilight Girl)

Megjött!

Syasztok!
Megjött az 5.fejezet,ami nagyon sok késéssel de azért bocsánat...nagyon sokat tanultam és időm sem volt rá.Ebbe a fejibe fog az a "Nagy Változás" történni.
Komikat kérek a chat-be!!!!
Puxxx!

5.fejezet-Őrületek

Illetve vendégekkel...

Szorongva mentem Daniel után, de nem tudtam, miért.Furcsa érzésem volt és azt éreztem, hogy nem lesz most olyan jó vele,mint a pataknál meg most.És még a szüleim is...nem fognak kiengedni a házból vagy addig mosatják velem a ruhákat,amíg szó szerint meg nem sülök.Nekem már úgyis mindegy volt.De hogy lehettem ennyire ostoba, hogy belementem ebbe az egészbe.Egy gróffal???Ha ez kiderül és a király megtudja,engem fölakasztanak vagy jobb esetbe börtönbe zárnak egy életre.Hogyha a szüleim megkérdezik,hogy hol jártam,nem tudom mit fogok nekik mondani.Így is késő van aztán még ha 2-3 óra hosszat elüldögélek a Presszóba Daniel-e?!.Még szóba sem szabadott volna vele álom,nemhogy még vele kávézgatni.Belementem...és ebből már nincs kiút!!!De mért akar éppen ENGEM elvinni??? Lehet, hogy ez csak egy csapda és a Presszó előtt elfognak a katonái és mehetek a börtönbe vagy fölakasztanak.Ennyi??? Ennyi lett volna az életem? Annyi mindent megéltem és túléltem.A világháborút is pedig az nem mondható kis eseménynek...Lehet,hogy a sors csak 14 évet szánt nekem adni...
-Holly!Holly...hahó...Holly!-és visszatértem a valóságba és Daniel-el találtam szembe magam.
Furcsán néztem, mert nem tudtam miről van szó.És csak ennyit tudtam kinyögni:
-Tessék?-húztam föl a szemöldököm.
Daniel egy házra mutatott, ami nem volt éppen csöndes és sötét sem.
-Megérkeztünk!Itt vagyunk a Presszóba!-húzott maga után, mert én még mindig öntudatlan voltam.
Beléptünk.Minden szám ránk szegeződött.Vagyis csak rám, mert Daniel levette kapucniát és a köpenyét, odaadta a pincérnek, aki fölakasztotta egy fogasra és közbe le nem vette a szemét rólam.És senki sem.De...de...itt ismerik Daniel-t? Senki sem volt meglepődve azon, hogy gyönyörű ruhába látják.Amit eddig nem vettem észre,az most úgy ötlött a szemembe,mint az éj koromfekete sötétjéből a virítóan napsütéses nappal.Az asztaloknál előkelő kocsisok ültek,és mindenféle uraságok...és...és...kisasszonyok...a meglepetéstől azt hittem elájulok. Ott volt Izodora is!!! Jézusisten! Mibe keveredtem én bele...ez egy előkelő uraságoktól hemzsegő ház...ez az ő PRESSZOJUK,ahova szórakozni jártak minden este.Aha, már értem tehát ezért nem lehet őket látni ókor se.Úgy döntöttem,hogy én innen elmegyek...de mire kifordultam volna, Daniel közbeszólt:
-Holly hát te nem ülsz le?-körbenéztem...megláttam Daniel-t egy asztalnál ülni, ahol csak kisasszonyok ültek, köztük volt Izodora...Daniel mellett ült közvetlen...de a másik felén nem ült senki.Válaszoltam volna, de Izodora félbeszakított:
-Daniel ki ez a...-itt szünetet tartott és végignézett rajtam-lány?!-mintha kétségbe akarta volna vonni,hogy egyáltalán lány vagyok-e és gúnyos arckifejezése gonoszságról árulkodott.
-Izodora,itt Holly McKanzie.Miközben sétáltam hallottam,hogy valaki sikít...én elindultam a hang irányába és láttam, hogy Holly-t egy őrült ember viszi a hátán és én megmentettem,a tettes pedig börtönbe csücsül.-mosolygott Izodorára.
Én nem bírtam itt tovább és végre kinyögtem:
-Én...én...csak...meg szeretném köszönni Daniel-nek, hogy megmentett! Köszönöm!-lehajtottam a fejem,de megint közbevágott valaki:
-Játsszon velünk egy svinglit!-Daniel volt.
Megfordultam és láttam, hogy int a kezével.Körbenéztem és mindenki engem bámult.Nem is tudom, miért,de megindultam az asztaluk felé.Egy játék még nem a világvége!Mikor odaértem egy kisasszony odaült az előbb még üres székre, ami Daniel mellett volt.Sóhajtottam egyet!Hát, nekem ott is jó lesz!Leültem...mindenki engem figyelt az asztalnál.Körülöttünk már mindenki visszatért az elfoglaltságához, és szerencsére már nem néztek.Én is jól megnéztem magamnak mindenkit.Az összes kisasszony egyforma ruhába volt csak a ruhájuk színe volt csak más.Izodora volt csak más.Gyönyörű aranyszínű ruhája volt,ezüst csipkékkel a szélén és mindenféle szépségesnél szépségesebb gyöngyökkel voltak kirakva.A cipőjét nem láttam de az is biztosan ilyen szép volt.
-Keverje össze a kártyákat,Holly!-nézett rám Daniel...de szokatlanul szórakozottan viselkedett...nem olyan volt,mint az előbb. Fogtam a pakkot és összekevertem.Izodora még ez idő alatt sem hagyta ki a csipkelődéseit.
-De légyszíves siess, mert nem akarjuk,hogy elkéss otthonról!-vigyorgott gonoszul és megjátszott felém egy mosolyt.
Tudtam!Megálmodtam, hogy milyen egy gonosz teremtés és hogy belőle egy cseppnyi szeretet, megértés, őszinteség, jóindulat sem árad ki.Süt belőle az irigység,hazugság,gonoszság,lelketlenség.Egy menet!Csak ezen kattogott az eszem.
Végül leraktam a kártyákat az asztal közepére...Izodora osztott mindenkinek 5 lapot.Hát persze hogy Daniel-lel kezdte aztán magának rakott,utána a többieknek és végül nekem.Gondolta, úgyis én kapom a "rossz"lapokat.
Elkezdtünk játszani...
Az asztal közepén ott volt a kártyapakk a kezünkben meg 5 darab kártya.Izodora kezdte a kártyalerakást de nem én fejeztem be mer azt akarta hogy ő mondhassa nekem,hogy csaltam.Már a legelső kőrnél megéreztem,hogy csal...királyt kellett volna neki raknia de nem azt rakott...és kimondtam:
-Svingli!-kicsit hangosabb volt a kelleténél erre mindenki odanézett...én körbenéztem és mindenki minket nézet...akkor fölfordítottam a lapot és láttam, hogy Izodora tényleg csalt,mert nem király rakott hanem alsót.Ő szepegve ezeket mondta:
-Ez nem ér...te csaló...-és elvette a kártyapaklit.Tovább ment a játék és Izodora midig csalt.Egyszer ő is "svingli-t"mondott de nem jött össze neki ezért ő vitte el az egész paklit.Már látszott rajta,hogy ideges,mert pipacs-vörös volt.És már nem bírta tovább:
-Fú,mégis mit képzelsz magadról te kis ágról szakadt,semmirekellő,szegény,piszkos,büdös alávaló!?Itt csalsz már fél órája!!!-ezek a szavak akkora csapásként értek,hogy meg sem bírtam moccani...a kártyák kihullottak a kezemből a földre,és megint mindenki ránk figyelt,bár még mindig nem moccantam.A szám tátva maradt, olyan voltam,mint megelevenedett szobor.Nem bírtam gondolkodni,nem bírtam érezni,és semmit sem tudtam fölfogni,ami magam körött forgott.De ekkor valaki szólongatott de még mindig nem értettem,hogy mit és csak távolról hallottam:
-Holly...Holly...jól van???-felhúzott szemöldökkel néztem az illetőre és hirtelen nem tudtam kiről van szó...DANIEL SROCGE...a gróf!!! És...itt vagyok...egy Presszóba...kártyáztunk...Izodora...mi ez??? Próbáltam összeszedni a gondolataimat,de valahogy nem ment.Megráztam a fejem de még mindig nem tudtam,hogy pontosan hol vagyok és mit csinálok.
Ekkor minden világos lett.Az ifjú gróffal összeismerkedtem,elhívott ebbe a Presszóba,Izodora nem kis bánatára,aki minduntalan próbál nekem keresztbe tenni,és épp az imént elmondott mindennek,és ezért megkövültem szó szerint.
-Jól vagyok.-csináltam úgy,mintha minden a legnagyobb rendbe menne és nevettem.
-Az előbb mintha rosszul lett volna...-aggodalmaskodott Daniel.
Én megint csak ártatlan képet vágtam.
-Nem,dehogyis csak elgondolkodtam.-nah jah,mintha tudtam volna bármin is gondolkodni. Izodora még most sem kímélt meg az ostoba csipkelődéseitől.
-Magázni kell ŐT???-és rám mutatott-Daniel,mégis nem tudom,hogy hogyan hozhattad be ide ezt a kis alávalót...-de valaki félbeszakította.
-Izodora kisasszony,jobb lesz,ha mostmár ezt abbahagyja!Szegény kislány azt se tudja,hol áll a feje te meg még szekálod és csúfolod...ma el akarták rabolni és Daniel épp arra járt,megmentette,és gondolta 1 estére meghívja ide.Ha téged akartak volna elrabolni,nem hinném,hogy kedved lenne utána csipkelődnöd.Most ezen az 1 estén elfogadhatjuk őt is...arról nem is beszélve,hogy az én apám szegény családból származott,úgyhogy én is félig szegény vagyok.Ezzel véget vetek a vitának,nem engedem,hogy a Presszómból Lovag-játékot csináljanak.-egy duci,közép-magas,pirospozsgás,barna-göndör hajú,50-es éveiben járó asszonyság lépett ki a Presszó raktárából és mondta az előbbieket.
Mindenki őt nézte és én is csodálkoztam rakta,hogy miért véd meg.mikor még nem is ismer és még sosem látott.Felé, nyújtotta kezét:
-Én Cathy Dier vagyok,a Presszónak a tulajdonosa.-mosolygott.Bátortalanul kezet ráztam vele és még mindig nem értettem semmit.Mintha csal a gondolataimba olvasott volna:
-Én csak megvédtelek Izodorától,mert ő egy nagyon féltékeny és csipkelődő kisasszony.Nem szereti az újoncokat.És a Presszómat is meg akarom védeni,hogy ne legyen itt semmilyen galiba.Már egy jó ideje nézlek titeket a raktárból...aztán láttam,hogy az előbb majdnem kővé dermedtél Izodora kisasszony nem kellemes mondatától,nem bírtam tovább és kijöttem.Köszöntelek nálunk!-és két kezét kitárta a magasba és vigyorogva nézett szét.Izodora nagyon mérges és sértődött arcot vágot,mintha csak azt sugározná,hogy bánthatnak meg ilyen úriasszonyt mint ő.
Én meg be sem mutatkoztam...most megteszem:
-Elnézést...az előbb nem mutatkoztam be...-trilláztam zavartan-a nevem Holly McKanzie!-és én is kezet nyújtottam neki,ő meg vigyorogva elfogadta.-Én nem is zavarnék tovább,köszönöm,hogy itt lehettem és köszönöm Daniel gróf úrnak,hogy megmentett!Én akkor mennék is! Viszontlátásra!-de még mielőtt kiléptem volna az ajtón,visszarántott valaki a karomnál fogva.
-Nem mész sehová!!!Még itt maradsz egy kicsit...mindjárt jönnek a Muzsika Zenészek és lesz itt dáridó.Táncolunk és vigadunk.-nagyon fel volt dobva ez a Cathy asszonyság,de kedvesnek látszott...tökéletes ellentéte volt Izodorának.
-Én tényleg nem maradhatok tovább, a szüleim azt sem tudják hol vagyok és reggel óta nem vagyok otthon.-panaszkodtam,de nem hatott rá semmilyen kesergés.
-Nem baj,most az egyzser a szüleid is tudnak nélkülözni...ááá...már itt is vannak!-mindenki az ajtó felé nézett így én is követtem a pillantásukat.
Egy 6 tagú zenekar lépett be az ajtón.Muzsikus ruhába voltak öltözve.Piros-fehér gyűrött felsőbe,fekete nadrágba és fekete cipőbe voltak öltözve,és mindegyiknek más-más hangszer volt a kezében. Cathy máris elment köszönteni őket.
-Syasztok...már nagyon vártunk titeket.Kezdjétek el hamar...-fuvolázott nekik,miközben iparkodva bement a raktárba.
Na ennyit jelentenék én...hamar megunnak az emberek.Megvédett Izodorától egy picit beszélt hozzám,megjöttek a zenészek és egyből olyan,mintha ott se lettem volna.DANIEL!...most jutott csak eszembe,hogy nem néztem oda és nem láttam mit csinál.
Mikor odanéztem az asztalhoz,ahol nemrég még kártyáztunk,a döbbenet az arcomba mosta a vért.
Daniel előtt egy Jack Daniels-es whiskey állt és már majdnem üres volt.És ami még szörnyűbb volt...Izodorával hencegett.Mostmár nem olyan volt,mikor megjöttünk,nem volt vele távolságtartó,most meg...most meg ott ölelgette Izodorát.
Mint egy kómás,úgy mentem az asztalukhoz...mikor odaértem megálltam,de mintha ott sem lettem volna,ezért köhintettem egyet.
-Á Holly...hozna nekem még egy üveg whisky-t???A gyönyörű Izodorának meg hozzon pálinkát.-lélegzetvisszafojtva meredtem Daniel-re...ahogyan beszélt...részeg volt.Izodora odaadta neki ezt a whisky-t,ami nagyon erős,és ettől ilyen.
El kellett volna azonnal mennem,de nem tettem,nem is tudom miért...megszólaltam:
-Én nem vagyok pincér!És maga miért iszik whisky-t 15 évesen???Maga részeg!Engem ideráncigált,belekeveredtem mindenfélébe,maga meg részeg és elvesztette a fejét bizonyos dolgokkal kapcsolatban-és Izodorára néztem.-Kár volt magával megismerkedtem meg bolond voltam,hogy egyáltalán szóba álltam ilyen uraságokkal mint maga..csukasson börtönbe de muszáj megmondanom...így is ott végzem...én most megyek,de engem soha többet nem fog látno,ez volt az utolsó!-és megint csak álltam,mintha odagyökerezték volna a lábam...Daniel most megmerevedett,mintha minden eszébe jutott volna egy pillanat alatt...a szeme belefúródott az enyémbe...és megint!Megint rabul ejtett a tengergék szeme!Nem hagyom magam!...ezútal NEM!!!Ekkor minden nagyon gyorsan történt...Daniel éppen utánam kapott volna,de Izodora visszahúzta és elkezdtek táncolni,mert immár a Muzsikus Zenészek megkezdték a zenélést...mindenki elkezdett táncolni de furcsák voltak...mintha mindenki részeg lett volna...engem nem vett észre senki csak mentem a táncolók között és minden egyre csak rosszabb lett.Mostmár tényleg mindenki megőrült...elkezdtek kurjongatni a férfiak és olyan hangosan dobbantottak lábukkal a talajon,hogy azt hittem szétmegy a ház.A nők sipítoztak...
És mindenhonnan csak őrjöngést,sipítást,kurjongatást,viháncolást,nevetgélést,kiabálást,lábdobogást hallottam és azt hittem,hogy a Pokolba vagyok.Daniel megint elvarázsolódott mert Izodorával táncoltak és ők is éppoly tébolyultak voltak,mint az összes többi ember.Cathy-re sem számíthattam,mert őt is elfogta megőrülhetnék.
Nagyon féltem és csak egy megoldás maradt:ELMENNI!Az ajtó felé vettem az irányt,de akkor elfogott a pánik.
Vagy én őrültem meg,vagy tényleg nincsen ott az az ajtó,amin bejöttem?!Hiába kerestem mindenhol,nem találtam...ÉN ŐRÜLT VAGYOK!!!
Odafutottam,ahol az ajtót tudni véltem,de hiába próbáltam meg valamit is csinálni vele,nem mozdult,mert csak fal volt a helyén...még tébolyodottabb lett minden,mert mindenki izzadt volt,de nem hagyták abba a táncot...én is teljesen leizzadtam,az arcomon folyt végig...de nemcsak az...a könnyek is.Az izzadság és a könnyek egyvelege végigfutott a testemen,és úgy éreztem,hogy most fogok meghalni,mert innen nincsen kiút.
Daniel-ék felé pillantottam...Izodora rám figyelt és gúnyosan mosolygott majd visszafordult Daniel-hez...
Hátrálni kezdtem nem tudtam hova,csak legalább ne itt legyek.Mikor a raktárhoz értem,valaki megrántott hátulról és beestem.
Sikítottam,de a kezét odatapasztotta a számhoz...felkapcsolta a petróleumot és megláttam kivel van dolgom.
Egy szalmasárga hajú,olajzöld szemű,vékony lány ült mellettem.Barátságosnak tűnt,de nem tudtam ki ő és mit akarhat.
-Ha megígéred,hogy nem kezdesz el sikítani,elengedlek...bólogass ha igen.-és bólintottam a fejemmel.
-De mit akarsz tőlem és ki vagy???-ez csak kicsúszott belőlem,valójában nem ezt akartam tőle kérdezni vagyis még semmit nem akartam mondani.
-Én Charlotte Magson vagyok Cathy Dier lánya.-hát ilyen aztán a mesébe sincs!!! Én őrültem meg és nem más...
-De itt minden olyan furcsa...nincs meg az ajtó,amin bejöttem,mindenki részeg és ijesztő és megbolondultam és Daniel kimentett egy rabló karmai közül ma és idehozott aztán kártyáztunk de Izodora kisasszony nagyon gonoszul viselkedett velem és aztán jött anyukád ő kedves volt velem de aztán megjöttek a zenészek és nem foglalkozott többet velem,Daniel Jack Daniels- Whisky-t ivott és...-csak úgy ömlöttek belőlem a szavak,mint felhőből az eső.
-Nyugalom...minden rendben lesz és mindent elmondok ha végre lenyugodsz...nem őrült meg senki és te sem...várok amíg nyugodt leszel és elmondok mindent!-teljesen higgadtan mondta mindezt,mintha nem tudná,hogy mi megy odakinn.
Kb.olyan 5 perc múlva én is lenyugodtam valamennyire,de a szívem még mindig halálos iramban vert.Charlotte akkor elmondta,hogy ezek az emberek csak sokat ittak és most bónásak,és hogy az az ajtó nem eltűnt,hanem van egy fal,amit oda lehet húzni az ajtóhoz,és olyan,mintha az az ajtó nem is lenne ott.
Érdekesnek találtam ezt,de miután kivergődtünk a nagy tömegen át,és Charlotte elhúzta a védő falat és kimentem,már megbizonyosodtam róla,hogy csak felfújtam a dolgot.
Nagyot sóhajtottam és elköszöntem Charlotte-tól:
-Hát köszönöm,hogy sikerült lenyugtatnod és kiszabadítanod innen,mert magamtól úgysem találtam volna ki.Még egyszer köszönöm és remélem még látjuk egymást!Bocsáss meg,hogy eddig nem mutatkoztam be...az én nevem Holly McKanzie.Sya!
Meg sem várva a válaszát,rohantam,ahogy csak tudtam...haza.
Útközben kavarogtak a fejemben a gondolatok.Mit fognak szólni,hogy reggel helyett este érek haza?Mit fognak velem csinálni és mi lesz most velem?Milyen büntetést fogok én kapni?
Daniel...a felismerés olyan gyorsan hasított belém,hogy lerogytam a földre és zokogtam...nem tudtam miért,de zokogtam.Izodora elcsábította,mint valami boszorkány...egyszerűen leitatta és most már azt sem tudja,hogy ki vagyok én...meg lehet,hogy föl sem ismerne.Nem is értem,hogy miért aggódom emiatt...nem is értem,hogy az élet miért pont ŐT sodorta az utamba,mikor én szegény vagyok ő meg gazdag.Egyáltalán miért álltam vele szóba? Ha azon a péntek 13.-ai napon nem futok be azon a sarkon,ahol az ő lovaskocsijuk állt,talán sose találkoztunk volna.Olyan ez az egész,mintha megőrültem volna...reggel eljöttem,el akartak rabolni,elmentem a Presszóba,ahol furcsa dolgok történtek és ahol Daniel részeg,és most itt fekszek a porba,a könnyeim hullanak a földre...valaki ekkor megráz és én fölnézek:
-Holly...Holly te vagy az kislányom?-és a karjaiba voltam...apa volt az-már égre-földre összekerestünk.Nagyon nagy baj történt!!!-értetlenül néztem rá,és mivel nem kérdeztem,hogy mi,folytatta-a házunk...a házunk felgyulladt!-ledöbbenve ültem a földön,az ereimben a vér megfagyott pedig még most is nagyon meleg van...a házunk? miért? hogyan? és ezután hol fogunk lakni? Mostmár azt érzem,hogy ezt az egészet csak képzelem,vagy álmodom,mert ilyen nem létezik,hogy 1 nap alatt ennyi őrültség és hihetetlen dolog történjen.
Megcsíptem magam és becsuktam a szemem,de mikor újra kinyitottam csalódva néztem apa meggyötört arcába.Föltettem a legnagyobb kérdést a torkomban egy nagy gombóccal:
-És akkor most hol fogunk lakni? Egyáltalán hogyan történt és vége van már?-ez három kérdés volt de az első volt csak igazán fontos.
-Majd meglátod,hogy hol fogunk lakni...George véletlenül meggyújtotta az ágyat és mi nem vettük észre egyszercsak azt éreztük,hogy furcsa szag van,mire bementünk leégett a fél ház és utána nem volt megállás,égett tovább...szerencsére a szomszédok és Sam hamar eloltották a tűzt mert hoztak gyorsan vizet.Anyád és a testvéreid a szomszédoknál vannak most.Gyerünk,mert megyünk az új otthonunkba..megfogta a karom és fölhúzott,utána meg maga után húzva mentünk a szomszédokhoz...mikor "haza"értünk már csak szó szerint por volt a házunkból.Apa gyorsan odasietett anyuékhoz,én meg mereven odamentem a "házunkhoz"és néztem a poraira,hogy ez volt az a hely,ahol én éltem és még reggel itt ébredtem.Egyszercsak azt vettem észre,hogy valami hideg és nedves dolog végigfolyik az arcomon.Könnyek.Sírtam.Csak 2 hetet éltem itt,de olyan mintha egy örökkévalóságig.Leborultam a földre és ahogy csak tudtam sírtam...éreztem,amint a meleg föld és az én könnyes arcom egybeolvad és hogy eggyé leszek ezzel a világgal.Csak zokogtam és zokogtam,amíg nem távolról,nagyon távolról a nevemet meg nem hallottam...éreztem,hogy valaki(már nem számított ki)felvesz a karjaiba és megy velem valahova...sok hangot hallottam de nem tudtam kivenni,hogy kik és mit mondanak,de nem is érdekelt,csak az,hogy teljesen legyengüljek és elsötétüljön előttem minden.Ezután az következett.A békés,nyugodt sötétség elfedte az arcomat.

Mikor fölébredtem a nap sütött rám és én feküdtem...egy ágyban...közepes méretű volt,puha,fehér,patyolat tiszta ágyneművel.Rajtam fehér hálóing volt.A szoba falai,naná,hogy fehérek voltak.A szoba tágas volt és én az egyik sarkában feküdtem.
A szoba közepén egy nagy asztal volt,amin egy váza volt benne egy rózsával.Körös-körül a fal mentén ágyak sorakoztak,amik már be voltak vetve,vagy nem aludt bennük senki.
A szobában összesen 5 ablak volt,ami nagyon bevilágította a szobát,mivel csak egy vékonyka függöny volt rajta.Nem tudtam,hogy hol vagyok.Elkezdtem kiabálni anyu után,de nem jött elő,mígnem meguntam és elhatároztma,hogy elindulok megkeresni.
Elindultam megkeresni az ajtót,sikeresen meg is találtam.Mikor kinyitottam,a meglepetéstől majdnem elájultam és nem kaptam levegőt...ott állt előttem az ifjú gróf,DANIEL...jézuskrisztus! Hogy kerül ide? Vagy én hogyan kerülök ide? Már nem tudtam,hogy mi ez az egész,de megint becsuktam a szemem és megcsíptem magam,de megint kinyitottam és ugyanott voltam és Daniel még mindig velem szemben állt.Nem tudtam,hogy mi ez az egész...
Ezt most azonnal meg kell tudnom.Elfelejtettem meghajolni,ezt most bepótoltam,de nagyon hülyécskére sikerült...Daniel nagyot nevetett ezen,de én nem találtam ezt olyan viccesnek.
-Maga hogy kerül ide?-csúszott ki a számon,még magam is meglepődtem,milyen gyorsan.Elég etikátlan kérdés volt,dehát...Daniel furcsa képet vágott aztán megint mosolygott.
-Én itt lakom...vagy is nem itt,mert ez a "Szolgálók Kastélya",hanem egy udvarral arrébb.
Nem is értettem semmit.Milyen szolgálók kastélya és milyen egy udvarral arrébb lakik?
-Nem értek semmit...legyen szíves mondja el nekem,hogy mi a csuda folyik itt!!!-vágtam rémült arcot,de ez most jelen pillanatban nem érdekelt.
-Hát még nem mondták el magának a szülei?-tette csípőre a kezét.
-Mit kellett volna nekik elmondani?-értetlenkedtem,mikor végre belekezdett.
-Hát úgy,hogy maguknak ugye porig leégett a házuk,és az Önök szomszédja egyből jött a palotába,hogy hadd költözzenek ide,mert nincs otthonuk.Az apám beleegyezett,de szolgálniuk kell.Az édesapja és a legnagyobb testvére fát vág a többi férfi szolgálóval és mi egymást,az édesanyja meg főz,mos a többi szakács szolgálóval,maga pedig takarítani fog.Jah és a kistestvérei segíteni fognak.Tehát ebbe a nagy házba,ahol most nemrégiben még aludt,a szolgálók laknak,ahonnan minden reggel átmennek és teszik a dolgukat a palotánkba,ahol mi lakunk.Ezt nevezik úgy hogy"Szolgálók Kastélya"...mikor kilépünk innen, egy udvar van és azután a mi palotánk.Tehát maga és a családja mától fogva itt fog lakni és dolgozni!De maga csak holnaptól,mert nagyon rossza állapotba került ide.Elájult és teljesen elvesztette az eszméletét,az apja a karjába hozta ide és gyorsan orvost kellet hívni,aki adott magának gyógyszert és nyugtatót és megkapta az ágyát!Üdvözlöm a mi világunkba!

Megfogtam az ajtófélfát,hogy el ne essek,mert egy halálos hullám végigszáguldott a testemen...amit az előbb mondott nem akartam elhinni,de újra végigpörgettem az eseményeket,akkortól,mikor a porig leégő házunkat bámultam és elképzelhető...sőt BIZTOS!,hogy igaz,amit Daniel mondott, mert nem álom nem lehet és képzelet sem.
Ez maga a rettentő VALÓSÁG!

Új blog!

Syasztok!
Mától új blogot nyitok, ami az én életemről fog szólni.Ez egy merengő lesz...olyan mintha ficet írnék csak éppen nem egy kitalált történet hanem a saját,igaz életem mindennapjait fogom leírni. Remélem ezt is sokan fogjátok olvasni és látogatni mint ezt!
Sajnos ezt a blogot most nem tudom folytatni mert erre koncentrálok most és minden nap fogok frisset felrakni mert le kell írnom hogy mi történt velem aznap...már régóta gondolkodok h írok az én életemről egy blogot de sose csináltam meg ,most végre rávettem magam és megcsináltam.
Holnap lesz rajta friss mert ma későn csináltam...itt ne nagyon várjatok frisset...lesz majd de soká és inkább az új blogom írom!!!
Jó olvasást hozzá és komikat kérek chat--be!!!
http://evi-elete.blogspot.com/
Várlak titeket!
Bye!

Beharangozás!!!

Nos,az igaz,hogy nagyon későn jön majd a kövi feji,de annál nagyobb és több izgalom lesz benne...olyan váratlan fordulat fog bekövetkezni,amit nem tudtok elgondolni!!!
Ezért jön későn az 5.feji mer nekem is ki kellett spekulálnom,hogy legyen,ezért kitaláltam ezt a Nagy Változást...izguljatok csak...tom h gonosz vagyok dehát: This is me.
Majd jön a feji...de komolyra fordítva a szót télleg nem sok időm van és télleg elég sok időbe tellett mire kitaláltam h hogy legyen...a jelszó:LEGYETEK TÜRELMESEK!!!
xoxo
Twilight Girl(Evelin)

Díj!

Szeretném megköszönni Gianná-nak és Eminek hogy gondoltak rám.


Linkek:http://giannaswan.blogspot.com/
http://twilight-saga-fanfics.blogspot.com/

Játék szabáy:
1.Meg kell köszönnöm annak aki gondolt rám és küldte!
2.A logót ki kell tennem a blogomba!
3.Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4.Írni kell magamról 7 dolgot!
5.Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blogtársamnak!
6.Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
7.nem küldhetem olyannak, akinek a blogja volt már tüntetve!

Magamról:
1.szeretek ficekeket olvasni
2.utálok tanulni
3.makacs vagyok
4.imádom a Twilight-ot
5.szeretem a Jóban Rosszban sorozatot
6.szeretek bicózni
7.imádok hülyülni a barátaimmal

És a Díjazottak:
http://cullenesafeherfarkas.blogspot.com
http://sundown-naplemente.blogspot.com
http://inkakanga.blogspot.com
http://rebekakreidl.blogspot.com
http://nickyy27.blogspot.com
http://vampirkronikak.blogspot.com
http://lebelnala.blogspot.com
és mindenkinek aki idelátogatott a blogomra és akinek van blogja van oldala!...bocsi de azt a Kreatív Blogger képet sehogyan sem tudtam beillezsteni ide...vki írja le h hogyan kell lécci!!!

Hamarosan!

Figyeljetek!
Nagyon sajnálom, hogy késik az új feji, de nincs sok időm meg hát ugye hívogató ez a hó...de már gépelem az 5.fejezetet és még át kell majd néznem hogy minden hibátlan legyen...úgyhogy elnézéseteket kérem!!!
Legkésőbb pénteken fenn lesz...
Mégegyszer bocsííí és sietek!!!
xoxo
Twilight Girl

No hari!

Itt van a 4. fejezet Daniel szemszögéből...ezt elég nehéz volt, mert amit Daniel gondolt és érzett, az más volt mint Holly-é, de a párbeszédek ugyanazok voltak...meg a cselekményszál is ugyanaz ezért elszöszmötöltem vele...minden egyes párbeszédet külön bemásoltam...meg néztem hogy hol tart a cselekményszál...hát bocsikaa h nem írtam ennyih ideig de nem volt kedvem meg a felvételi miatt is ki voltam!(vagyok!) meg volt sok dolgom és sok más blogot is olvastam...tudom, hogy mindig azt ígértem hogy majd mingyá jön...ezért bocsikaa többet nem lesz ilyen...de nekem is közbe jöhet bármi!
Na mind1 nem húzom tovább az időt...olvassátok el a 4. fejezet másik szemszögét és komizzatok a csetbe...lécci MINDENKI írjon a csetbe!!!...akár jót akár rossza(de moderáltan!!!), mert csak ezekből tanulok!!!!
További jó olvasást és ne feledjétek...KOMI-CHAT!
Puxxx!
Syasztok!

4. fejezet-A rabló és az áldozat

(Daniel szemszöge)



Valamit keresek, valamit kutatok...vagy inkább valakit? Csak kopár és kietlen volt minden, mintha egy horrorfilmben lettem volna. Csupasz, félelmet keltő faágak nyújtóztak fölém, a föld koromfekete mint az éj, köd lepte be ezt az egész mindenséget, és nem voltak házak, nem voltak emberek, nem olt semmi sem csak köd, és az üres semmiség. Ebben bolyongtam én egyes-egyedül, még hű, fehér lovam, Lajta sem volt itt velem. Féltem. Pedig nem szabadott volna, hiszen fiú vagyok és előkelő uraság, és nekik nem kellene félniük. És Milford? Ő hol van? Mért nincs itt a kocsi, amivel hamar át tudnék vágni ezen a zord erdőn? Nem találtam a kérdésekre választ. De egyszer csak minden megváltozott. Gyönyörű kék lett az ég, a földön virágok nyíltak, madarak daloltak a fák ágán, amik immáron díszes hajtásba kezdtek és friss illat terjengett mindenhol. A köd eltűnt. Ekkor látom, hogy egy gyönyörű lány jön velem szemben. Ezüst, pompás ruhában, ezüst cipőben és a haja fürtökben omlik a vállára. Úgy 20 méterre lehetett tőlem. Fölnézett és majdnem elájultam. Holly volt az. Én reflexszerűen kinyújtottam a kezem és ő jött felém. De minél inkább közelebb kerültünk egymáshoz, annál inkább leváltak róla a pompás ruhák és a cipő, és rongyos, szegényes öltözetbe burkolódzott. Ekkor mellettem termett Izodora, az én legnagyobb imádóm. Én nem szerettem őt, de ő igen és mindent megtenne azért, hogy majd pár é múlva feleségül vegyem. De nem fogom. Nekem valaki más kellett...Nem tudom ki, de MÁS, nem az udvarkisasszonyok közül való. Izodora megkapott hátulról és szorosan magához ölelt, de hideg volt. Beszélni kezdett az előttem pár centire álló, most már rongyokba öltözött Holly-hoz:
-Mit képzelsz mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a jövendőbeli hitvesemet?-a hangját én károgásnak véltem hinni, és gonosznak, gúnyosnak. Holly csak állt ott és nem szólt semmit...valahogy az előbb nem volt ilyen szép. Amikor pompás ruhába volt, nem volt annyira szép, most még szebb, pedig rongyos ruha van rajta. De így még jobban kisugározza a szépségét.
Izodora elkezdett engem másfelé húzni és úgy a világ is egyre olyanabbá vált, mint amilyen akkor az előbb volt. Kietlen, üres, és félelmet keltő. Én kiáltoztam Holly nevét és ő is az enyémet, de egyre távolabbról és távolabbról hallottam, amikor már nem hallottam semmit, és belém hasított a fájdalom, az üresség érzése. Izodora most átváltozott gonosz, ronda boszorkánnyá és harsányan, gúnyosan, kéjesen felvihogott és elkezdett hozzám beszélni:
-Mostmár az enyém vagy örökre, és soha semmi és senki nem választhat el bennünket. És itt más senki és semmi nem lakik csakis TE ÉS ÉN!!!-újból felviháncolt.
Én kiablálni kezdtem, ekkor megragadott, öreg,ráncos,bibircsókos kezeivel, és én akkorát kiáltottam, hogy azt hittem, a világ a szétszakad körülöttem.

Valami kiabálás-félét, szólongatást hallottam, de nem Izodora volt.És nem Holly.De még mindig hallottam, de a szemem nem bírtam kinyitni.
-Daniel, kisfiam, ébredj fel! Hahó, ébresztő,Daniel!-ismerős hang volt. APA hangja.
Kipattantak a szemeim. Ott állt előttem apa meggyötört arccal...körülöttem Milford és több szolga...és sok udvarkisasszony, közöttük ott volt...Izodora is!!!!! Jaj, az álmom! Milyen ronda, milyen gonosz volt. Holly meg átváltozott. Egyszer pompás ruhába volt, mikor közelebb jött, rongyos ruha volt rajta. Kristálytisztán emlékszek az álmom minden egyes részére. A kietlen, üres erdőre, és amikor ennek épp az ellenkezője volt. Mélázásomból apa mondata vágott ki:
-Kisfiam, elmondanád, hogy ki az a Holly?-tette csípőre kezét apa, és mindnyájan engem néztek.
Hát ez nem lehet igaz! Az nem elég, hogy szörnyű álmom volt, még az egész palota idesereglik az ágyamhoz. Na ennek most kell véget vetni...úgy döntöttem, eljátszom a hülyét, mintha nem is emlékeznék semmire.
-Kicsoda ki? Apa...én csak álmodtam. Nem emlékszek semmire.-na persze, mindenre pontosan emlékszek de mindegy-És miért kell mindenkinek idesereglenie? Mindenki menjen a dolgára, engem meg hagyjanak békén!
Feloszlott a tömeg, és végre mindenki elment. Izodora hatalmas mosollyal tűnt el a szobámból, amit én tettetett mosollyal viszonoztam. Apa rákezdte:
-Te kiabáltál, mint valami fába szorult féreg, és Izodora észrevette, és mindenkinek szólt, hogy valami baj van veled, mi meg rohantunk, mint a fejvesztett. És valami Holly nevet kiabáltál. Ki az?-apám aztán tud vallatni, mint valami katonai bizottság. Megint csak a hülyét tettettem.
-Figyelj...fogalmam sincs, ki az én nem ismerek ilyen lányt. Ez CSAK egy álom volt. Légyszíves hadd öltözzek fel, és hadd szedjem rendbe magam!-felhúzta a szemöldökét, láttam rajta, hogy nincs a válaszommal megelégedve és azt fogja mondani, hogy "ennek úgyis a végére fogok járni, hiába titkolódzol"-és ez is lett.
-Hát fiam, akármit titkolsz, é ki fogom deríteni, hidd el nekem!-nyugtázta, és felállt az ágyamról.-20 perc múlva lenn találkozunk a főebédlőbe. Lehetőleg siess!-parancsolt rám és kiment.
Fellélegeztem.20 perc szolgák és apa nélkül. Megfürödtem, felöltöztem, és kidobtam az ágyruhámat a szennyesbe, mert teljesen átázott az éjszaka során.Megfésültem magam "ahogy kell", vettem egy nagy levegőt, és kimentem. Lenn aránylag jól sikerült minden, és a reggeli sem volt rossz, de az idegesített, hogy Izodora ült mellettem és állandóan engem bámult és röhögcsélt a mellette ülő lánnyal. Rajtam. Ezt nem bírom!!! Ráadásul egy falatot sem esznek csak viháncolnak. Úgy viselkednek mint egy 5 éves kislány. Eldöntöttem, hogy bemegyek a városba és körülnézek, hátha megtalálom Holly-t. ott hagytam a maradék ennivalót és apám felé vettem az irányt. Izodora utánam kiáltott:
-Daniel, hova mész, gyere vissza, és beszélgessünk!!! Daniel...-nevettem, hogy kezdi magát fölhúzni. Mikor odaértem apámhoz, ő fölemelte a fejét várakozás teljesen rám pillantott.
Mielőtt megkérdezhette volna, hogy mit akarok, én kérdeztem:
-Apám, elmennék lovagolni egy kicsit, ha nem bánod!-fölhúzta a szemöldökét és bólintott, én mentem volna el, de ő visszahúzott.
-Ne maradj sokáig, és ha valamiben mesterkedsz, én azt úgy is megtudom!-összehúzta szemeit és elengedte a karom...evett tovább és mit sem törődött már velem. Én egyenletes tempóba mentem, amíg a főebédlőből ki nem értem. utána szaladni kezdte a szobámba. Megkerestem a barna-kapucnis köpenyemet. Kinéztem az ajtómon, nem láttam senkit, és kimentem. Halkan, lopakodva, félelemmel teli valahogy kiértem a bejárati ajtóig. Az őrök aludtak. Szépek! Így aztán akárki bejöhetne. Felvettem a köpenyt és futni kezdtem. Majd ha megkérdi apám, mért nem lóval mentem, megmondom neki, hogy nem volt kedvem. Mikor beértem a városba, elkezdtem keresni Holly-t. Sokáig bolyongtam, olyan utcákon is jártam, ahol életemben még soha, de semmi. Holly-nak se híre, se hamva. Már indultam volna haza, mikor meghallottam egy vészjósló sikoltást. valahonnan ismerős volt, de nem tudtam honnan. Valahol már hallottam. Gondolkodtam ,de nem jutott eszembe. Egyszer csak beugrott. Az álmom! HOLLY! Ja, ne!
Meg kell mentenem!!! A hang irányába mentem, mikor egyszer csak észrevettem, hogy egy ugyanolyan kapucnis köpenybe öltözött ember fölkapja Holly.t és fut vele. Én sem voltam ám rest. Nekilódultam és hamarosan utolértem őket, Holly eszeveszetten sikongatott.Én hátba vágtam a figurát teljes erőmből, az összecsuklott és a földre zuhant, Holly meg kiesett a kezéből és ő is a földre pottyant. Ott feküdt a földön, remélem nem vesztette el az emlékezetét. Először ezt az embert kell börtönbe csukatni. Odafutottam az emberhez és elkezdtem ütni, mígnem jöttek a csendőrök, elmondtam nekik mindent, és elvitték. Remélem jó sokáig ott maradni!
Holly-ra néztem és megláttam, hogy piszkos...de valahogy így is szépnek találtam....mi? Miket beszélek itt össze? Daniel, nem mondhatod egy "ilyen" lánynak hogy szép! Elkezdtem felé menni és láttam, ahogyan megrémül. Muszáj beszélnem vele.Megragadtam gyönge karját és húzni kezdtem egy fedél alá.Elkezdett sikítani és vijjogva mondta:
-Hagyjon békén, eresszen el! Mit akar tőlem???
Vére behúztam a fedél alá, ahol hűvös volt, mert ott kinn tombolt a meleg. De mihántst beértünk, ő ütésre emelte kezét, de én megfogtam és lehúztam a kapucnimat, ő akkora szemeket meresztett, hogy azt hittem kiesik neki, és majdnem elájult, annyira megijedt. A sikolyát kezébe temette. Nagyon rémült képet vágott, szinte én i megijedtem tőle.
-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-kérlelte elkeseredett hangon, és letérdepelt a lábamhoz, összekulcsolta kezeit, és sírt. Ezt nem hagyhattam! Szegény, nem elég, hogy majdnem elrabolták, még énmiattam is emészti a bánat!!! Nem tudhatta hogy én ki vagyok, nem látta az arcom. Ezért nem szabad börtönbe vitetni. Meg nem tennék vele ilyet! Apám már rég megtette volna, de én SOHA!!!
Ezért fölhúztam a földről és nekitámasztottam a falnak.
-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-úgy látszott zavarban van, hogy ennyire közel állok hozzá, inkább folytatta.
-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogta, és magába fojtotta a szót.
Egy nagyot lélegeztem, és leültettem a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett és mindvégig őt néztem...fogalmam sem volt, hogy miért...de szép volt...pedig piszkos volt és rongyos ruhákba járt, de akkor is...olyan volt mint Hófehérke...de végül megszólaltam
-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!
De valamiért nem tudott megszólalni...megrázta a fejét és belekezdett:
-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondta bár nem tudom miért.
-Aha, most már mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-furcsa arcot vágott, mintha nem hinne nekem.
-És maga...maga hogy került ide???-hát erre a kérdésre aztán igazán nem számítottam. Elmondjam neki hogy őt kerestem vagy sem?
-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ezt én is leszegett fejjel mondtam, mert mindig megzavart a szeme...az a gyönyörű, ébenfekete szeme.
-De miért jött álruhában???-hát ez is jó kérdés volt.
-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-belenéztem olyan mélyen a szemébe, mint eddig soha...behunyta a szemét és gondolkodott, majd megszólalt:
-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörű szép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-erre kicsit mérges lettem...ő ezt látva fölugrott és el akart futni, de én visszarántottam. Nem akartam, hogy elmenjen!!! Még beszélni szerettem volna vele, meg elhívni valahová.
-Maga meg hova akar menni???-kérdeztem tőle és nem értettem., hogy miért akart elmenni.Megint megijesztettem. De nem haragudtam rá.
-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.
Leült,de most a sarokba...jaj, de furcsa egy lány ez a Holly. De valahogy a palotába lévő kisasszonyok nem ilyenek voltak...ők mindig kiálltak magukért, de ő nem.
Így én is leültem, a másik sarokba...elmosolyogtam ezen magam...mint két ovodás.Beszélgettünk.Ő törte valamin a fejét, majd megszólalt:
-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-ez is jó kérdés volt...de miért ilyen nehéz kérdéseket tesz fel?! Gondoltam, megviccelem egy kis játékkal és ha beválik, akkor jó! Közelebb mentem...már nem teljesen a sarokba ültem. Észrevette és elmosolyodott.
Én meg mondtam csak a magamét, bár komoly is voltam.
-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindig azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-direkt nem néztem rá egyszer, mikor visszanéztem, ő is közelebb jött...EZ AZ!!! Bevált a játék!
Válaszolt, hogy ne legyen feszült a hangulat.
-Igen, értem...most már megértem...de nekem sem jó!-hát ezt elhittem, de nekem sem...szívesen cserélnék egy szegényfiúval, hiába hangzik ostobaságnak.
Elnézett és megint közelebb mentem...
Eztuán nagyon sok mindenről beszélgettünk...az apámról, rólam, róla, a családjáról, azén családomról és még ami eszünkbe jutott...csak úgy tódultak belőlünk a szavak, mígnem csak azt vettem észre, hogy már egy centi sem volt köztünk, összeértünk.
Aztán egyszercsak kifogytunk a szavakból és elkezdett izegni-mozogni...
-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogta a száját...elszólta magát.Én kaptam a válaszon egyből:
-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-a PRESSZÓ! Elviszem a Presszóba...egy kicsit hadd örüljün ő is, hadd szórakozzon egyet!
Holly nagyon fura képet vágott én meg elkezdtem nevetni.
-Mi...mi...oly...olyan vicces???-megint dadogott csak azt nem tudtam miért. Jah hát persze...azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni...erre megint nevetni kezdtem.
-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?!-kérdeztem még mindig nevetve.-Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...
Habozott...jaj, csak jönne el velem...majd megparancsolom neki! Annak nem mer ellenére mondani!
-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-megrázta a fejét...ezt nem hagyhatom annyiban!
És az előbbi érvemhez igazolódtam.
-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-mondtam komolyan, de belül nevettem.
Sóhajtott egyet. Láttam, hogy megadja magát. Ez is bejött!!!
-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!
Megint mosolyogni kezdtem.
Elindultunk...de előtte fölraktam a kapucnit, nehogy valaki fölismerjen.
Akkor még nem tudtam, hogy valami furcsa fog történni a Presszóba.

Hy everybody!

Syasztok! Bocsi, h nem írtam h mi van...de nem találtam fontosnak...kérdezték többen is, hogy mikor lesz új feji?! Ezene a héten hétvégn szombaton vagy vasárnap. Nah remélem világos mindenkinek...tehát hétvégén!!!
Nah én mentem!
Pá-pá!!!

4. fejezet-Az álruhás idegen

Syasztok! Itt van az új feji...sztem nem lett annyira jó,de majd ezt ti döntitek el...komikat a chat-be kérek!!!

Puszy!

Ki tudja meddig álltam ott a ruháskosárral a kezemben?! Talán órák is elteltek, de lehet, hogy csak 10 másodperc. Fölnéztem, az ég felhőtlenül és olyan tisztán, sugárzóan, boldogságot árasztóan ragyogott, mint Daniel kék szeme. A fű épp olyan zölden és makulátlanul ontotta frissességét, mint mikor idejöttem, de melegebb volt. Nem teketóriáztam tovább, megindultam és egészen addig futottam, amíg az utcához nem értem, ahol mi laktunk. Ott már nem futottam, egyenletes tempóban mentem. Fuldokolva vettem a levegőt, mert kifáradtam és ezt még tetézte a hőség is...most nem éreztem ugyan, hogy követne valaki, de furcsa érzésem volt. Az agyam azon kattogott, amit Daniel a folyón mondott. Neki rossz? Unalmas? Ezt nem bírtam felfogni, és azt sem, hogy ne kedvelne akár egy kisasszonyt sem a palótában. És hogy ne élvzné, ha 100 szolga lesi minden kívánságát. Hatalmas ágyon aludhat, és nem zargatja álmában senkisem. Nem kell neki iskolába járnia, ott helybe megtanítják. Ruhát sem kell magának vennie, megveszi helyette az apja. Ételért, italért nem kell megdolgoznia egyiknek sem, és saját maguknak megcsinálni sem kell. Ott vannak a szakácsnők, szakácsok. Na meg a mosónők, takarítók és még sorolhatnám mennyi "alávaló". Miközben ezen gondolkodtam, már haza is értem. Benyitottam a bejárati ajtón és a hűvös benti légáramlat megcsapott. Föllélegeztem, mert nagyon jól esett! Ha még továbbra is kinnt maradtam volna, alighanem hőgutát kaptam volna...így is lehet, hogy megégett a hátam meg a karom, mert úgy éreztem, hogy mindjárt elég. Beértem és anya majdnem sírva borult a nyakamba.
-Ó, kislányom, drága kislányom, kérlek bocsáss meg nekem, amiért elküldtelek ebbe a kibírhatatlan hőségbe! Azonnal tedd le azt a kosarat, és menj be a szobába, megyek én is!-én meg csak álltam ott kimeresztett szemekkel és lefagyva...nem értettem ezt az egészet. Anya kikapta a kezemből a kosarat, és betessékelt a szobába, ahol Mandy és George éppen marakodtak valamin.
-De én úgyis sokkal okosabb vagyok nálad, bibíí!-öltötte ki a nyelvét George Mandyre.
-Én már 10 éves vagyok és már iskolás, te meg még csak 6 éves vagy, és itthon vagy mindig. Úgyhogy én sokkal okosabb vagyok nálad. Mennyi 2x2?-és mivel George nem válaszolt Mandy folytatta-na ugye én megmondtam, hogy sokkal de sokkal okosabb vagyok nálad öcsi!-gúnyolódva mutogatott és öltötgette a nyelvét Mandy. George odafutott hozzám, mihántst meglátott.
-Mandy azt mondta, hogy én nem vagyok olyan okos, mint ő!-vetette a nyakamba magát és leültem vele az ágyamra. Mandy vágott egy grimaszt és visszvágott volna...ha én nem lépek közbe.
-Figyeljetek ide! Nem szabad ilyen dolgokon veszekedni! Testvérek vagyunk, az Isten szerelmére! Ilyeneken nem szabad veszekedni, hogy ki okosabb és ki nem...Mandy úgy tudom te is voltál 6 éves, és neked sem esett volna jól ha én vagy Sam ezért kigúnyolunk. Meg te vagy a nagyobb, lehetne annyi eszed, hogy ráhagyod az egészet, hiszen tudjuk hogy te vagy az idősebb, így hát te vagy az okosabb is!-Geroge megfordult az ölembe és Mandy-t nézte, amint megelégedve rázza a fejét.-De én meg okosabb vagyok nálad Mandy, és Sam nálam okosabb, Sam-nél és mindnyájuknknál okosabb anya és apa.-most George-hoz fordultam-És te meg pedig ne búsulj azon ,hogy még nem vagy annyira okos, mint Mandy...tudod ő már nagyobb és idősebb nálad...de te is leszel ugyanekkora és lehetsz még nála is okosabb is. És ezzel abba hagyhatjátok a vitatozást!-George leszállt rólam és Mandy-vel tovább játszottak, immár békességben. Anya mosolyogva jött be hozzám egy doboz tejföllel a kezében. Ekkor jutott csak eszembe, hogy mennyire fáj a hátam és mindkét vállam.
-Holly, büszke vagyok rád! Békét teremtettél ezek között a lurkók között. Tudod én nem tudtam köztük békét tenni, mert rám nem hallgattak, de rád igen. Hoztam be tejfölt, hogy bekenjelek.Láttam rajtad, mikor bejöttél. Nagyon le vagy égve. -elkezdte kenni a hátam a hideg tejföllel és az nekem most mindennél jobban esett!-Többet nem leszek ilyen felelőtlen, hogy ennyire melegbe leküldelek...ráadásul ott még nincs is annyi fa.
A délután eseménytelenül telt el. Játszottam a kicsikkel, segítettem anyának(mármint amit megengedett), vagy pedig ültem bennt a Mandy-vel közös ágyon és gondolkoztam. Hát mi máson, mint Daniel-en, és ami a pataknál történt. Hamar elment a délután. Este hazajött apa és Sam is, akkor közösen ettünk.Mi mást, mint kását, megmosakodtunk, és lefeküdtünk aludni. "Jóéjszakát"-ot kívántunk egymásnak, és eloltottuk a petróleumot. Talán még 2 perc sem telt bele és már aludtam. Álmomban egy erdőben jártam, de szokatlan volt ott minden. Köd volt, sehol egy daloló madár, sehol egy vad, sehol egy hang vagy mozgás. Csak köd volt, és félhomály, és a nagy üresség. A fák a fejem felett, levél és lombkorona nélkül álltak, úgy nyújtóztak felém ágaikkal, mint megannyi szellem. Az eget, mintha valami szürke,nagy lepedő, letakakarta a mögötte levő kék eget. A nap nem sütött. A földön nem voltak virágok, sem fű, sem semmilyen növény, csak a fekete föld. Nem voltak mellettem elhaladó házak, sem semmi nem volt körülötem, csak az előbbiek. Kísérteties volt ez az egész. Éreztem, amint megfeszülnek az izmamim a féléstől, és egyre jobban reszkettem. De ekkor előttem termett Daniel...úgy 20 méterre tőlem. És abban a szempillantásban, hogy megjelent, a környezet éppen az ellenkezőjére változott, mint az előbb volt. Az égről eltűnt a szürke lepedő, a fű a talpam alatt gyönyörű zöld volt. Madarak daloltak a fák zöld, lombkoronás ágain, a köd eltűnt, helyét felváltotta a napsütés, a fű között virágok szórták illatukat. És én, mily meglepő, előkelő ruhában voltam, és előkelő cipőben. Mint a grófkisasszonyok. Megálltam. Szemem Daniel-re tévedt. Ő kinyújtotta a kezét, és abban a pillanatban megindultam felé.Én is kinyújtottam a kezem, de mikor már csak pár lépésnyire voltam tőle, hirtelen előugrott egy csodaszép lány. Alul göndör, szőke haja, a derekáig omlott le a vállán, kék szemében nem láttam fényt, csak gonoszságot. Elbűvölő volt, de nagyon gonosz.
-Mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a én jövendő hitvesemet! Tűnj el innen!-megfogta Daniel kezét, és húzta...minél távolabbra kerültünk annál sötétebb lett és minden visszaáltt a régibe. Én kiabáltam Daniel nevét és ő is az enyémet, de nem láttuk egymást. Kiabálásunkba egy gonosz, hangos kacaj vágott közbe. Én sikítottam, de akkor elsötétült minden.
Azt vettem észre, hogy az ágyamban ülök, és mellettem Mandy halkan szuszogva alszik. Mindenki aludt még. Apu meg Sam persze elmentek. Visszavágódtam az ágyamra és csak gondolkodtam...az álmomon. Igazából nem is sikítottam??? Úgy látszik nem. Akkor azért volt ennyire nyomott, mert csak álmomban sikítottam. Nagyon megizzadtam. És fáztam. Ekkor kipattant a fejemből valami. Elmegyek, körülnézek a városba, itthon még nem tudok mit csinálni...visszaaludni nem merek, és nem ébresztem fel a családom többi tagját sem. Inkább hagyok egy levelet, ugyanott, ahol tegnap apu hagyott. Ezt írtam:
Kedves Anya, Mandy és George!
Ne haragudjatok, hogy nem szóltam nektek, de még aludtatok és nem akartalak titeket fölébreszteni. Én meg fölébredtem és nem tudtam visszaaludni, és még nem kell semmit sem csinálni itthon, gondoltam elmegyek, és körülnézek a városba! Anya!!! Fogok magamra vigyázni, ne aggódj! És nem jövök olyan későn, mint tegnap!
Szeretlek titeket!
Holly
Letettem a tollat és a levelet az asztalra, és már mentem is ki. Halkan nyitottam ki az ajtót, kislisszantam, és halkan is csuktam be. Még egy nagy levegőt vettem, és nekivágtam a városnak. Még 8 óra sincs, máris olyan hőség van...és nagyon sokan mennek az utcákon is. Kb. fél órája bolyongtam az utcákon, de semmi különössebbet nem láttam. Az emberek jöttek-mentek...legfőképp anyák, és nálam fiatalabb gyerekek, mert az apák már mind elmentek dolgozni. És a belvárosban sem volt akasztás,(Hála Istennek!) nem volt piac, sem semmi érdekes. Visszafordultam, és csalódottan, leszegett fejjel indultam hazafelé. Ma vágytam egy kis kalandra, de nem kaptam meg. Mikor éppen gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni, ha hazaérek, megint elfogott az a szorongás, hogy követ valaki. Hátranéztem és a gyanúm beigazolódott. Egy hosszú, barna, kapucnis köpenyben egy alak felém tartott...ekkor átkoztam magam...kalandra vágytam??? Megkaptam! Most aztán futhatok, ha utol nem ér.
-Gyere ide, kislány!-mondta gúnyosan és elkezdett utánam futni...Én sem voltam rest...elkezdtem sebesen futni ahogy bírtam, de ő, úgy látszott, utol fog érni, mert már a sarkamban volt. Soha sem futottam olyan nagyon gyorsan...ekkor elkapott és én sikítani kezdtem. Jaj Istenem, most meg fogok halni!!! Felkapott és elkezdett velem futni. Én tudtam, hogy itt van végem...meg fogok halni!!!! De ekkor kiabálást hallottam és egy csattanást, és én hirtelen leestem a földre. Nehézkesen vettem a levegőt, de eszméletemnél voltam és hallottam és tudtam érzékelni mindent, ami körülöttem történik. Egy másik hosszú, barna ruhába öltözött ember elkezdte ütni az én támadóm...ekkor jöttek a csendőrök és elvitték. Én meg a földön ültem és próbáltam megemészteni, ami az imént történt. Az arcomhoz nyúltam...piszkos volt...a portól. Megint átfutott rajtam a félelem-hullám, mert a másik álruhás ember odajött hozzá,megragadta a karom és ráncigálni kezdett...nem láttam hogy néz ki mert a fejét nem emelte fel. Én megint sikítani kezdtem és mondtam:

-Hagyjon békén, ersszen el! Mit akar tőlem???-visítoztam, de ő csak húzott maga után, be egy fedél alá...én ütésre emeltem a kezem, mikor megragadta, és lehúzta a kapucniját. A szemem akkorára nyitottam. hogy majd' kiesett, a szám meg akkorára, hogy majdnem leesett. A szívem a torkomban dobogott, és majdnem elájultam.

Ott állt előttem Daniel Srocge!!! Most börtönbe fogok kerülni!!! Meg akartam ütni a grófot. Mostmár meg fogok halni az is bizonyos!!! Kezet emeltem egy felségre, ezért halál vár rám!!! Én a sikításomat úgy palástoltam, hogy a kezembe temettem a számat, és szörnyülködve ráztam a fejem...megszólaltam:

-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-letérdeltem eléje, összekulcsolt kezekkel esdekeltem előtte, és csak úgy záporoztak a könnyeim.

Ekkor olyan történt, amire nem számítottam. Megfogott könnyű szerrel, és felhúzott...

-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-tolt neki a falhoz, de nem erősen. Közel állt hozzám, túl közel is...zavarban voltam.

-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogtam és reszkettem egész testemben. Megfogta a vállam és leültetett a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.

Pár percig csendben ültünk egymás mellett. A szívverésem stabil volt, rendesen vettem a levegőt...hülyén nézhettem ki, mert piszkos voltam, ráadásul a könnyek is rászáradtak az arcomra. Nem lehettem valami szép látvány!!! De furcsa módon Daniel mindvégig engem nézett.Végül megszólalt:

-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!-nézett rám a gyönyörű kék szemeivel, és én megint az áldozatává váltam. Megráztam a fejem és válaszoltam:

-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondtam, nehogy megzavarjon a szeme.

-Aha, mostmár mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-ez merész kijelentés volt tőle.

-És maga...maga hogy került ide?-elég illetlen kérdés volt,dehát tőlem csak ennyi tellett.

-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ő is leszegett fejjel mondta ezeket...ugyan mért??? Nekem nem volt zavaró a szemem!!!

-De miért jött álruhában???-ez is etikátlan kérdés volt.

-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-most olyan mélyen nézett a szemembe, mint eddig soha. Becsuktam a szemem, és gondolkodtam...hát persze, hogy gondolkodtam rajta! Máson sem kattogott az agyam, csak rajta!!!

-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörűszép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-láttam,hogy forgatja a szemeit, és egyre mérgesebb lesz. Én megijedtem, fölugrottam, el akartam futni, de ő visszarántott...

-Maga meg hova akar menni???-értetlen arcot vágott, de biztos tudta, hogy miért.

-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.

Visszaültem, de a sarokba, Daniel meg a másikba...és beszélgettünk. Én egy valamire igen kíváncsi voltam...ezt meg is kérdeztem:

-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-láttam, hogy közelebb jött, és már nem teljesen a sarokban ült...hát jó, ezt is játszhatjuk!

-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindg azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-felém nézett és elmosolyodott, mert látta, hogy én is közelebb mentem.

-Igen, értem...mostmár megértem...de nekem sem jó!-elnéztem direkt és mire visszanéztem, megint közelebb volt.

Ezután beszélgettünk sok mindenről...az apjáról, róla, rólam, a családomról, az ő családjáról, és mindenről, ami szóba került. Aztán egyszer csak azt vettem észre,hogy már pár centi sincsen köztünk, így összértünk...én kezdtem magam kicsit furcsán érezni és felálltam...Eltelt az idő, otthon megint kiabálni fognak velem...ha erre gondoltam, sírni tudtam volna. Sok mindent megtudtam róla...tulajdonképpen mindent!!!

-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogtam a szám a kezemmel, mert elszóltam magam...Daniel pedig kapott a válaszon.

-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-nagyon hülyén nézhettem,mert Daniel nevetett.

-Mi...mi...ol...olyan vicces???-megint dadogtam. A börtönbe fog vitetni!!!

-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?! Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...

Megőrült! Hogy én...vele...inni???

-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-ráztam a fejem.

-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-komolyodott el Daniel.

Hát ez ellen nem tudtam "nem"-et mondani...hogyha parancs...

-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!

És megindultunk...de előtte föltette a kapucnit, nehogy meglássák. Akkor még nem tudtam, hogy a presszóba milyen váratlan vendéggel találkozunk majd össze.

Sorry!

Bocsika, de máma nem lesz új feji, mert délután megyünk el és csak este érünk haza...úgyhogy csak holnap lesz friss!
Bocsikaa mágegyszer!!!
Bye: A szerky!

3.fejezet-Nyitott könyv

Mihánts beléptem fölugrott mindeki én pedig úgy megijedtem, hogy azt hittem hanyatt vágódom.
Apa feszülten figyelte az arcomat, anya mérgesen, dühödt pillantással meredt rám, George felvonta a szemöldökét, de az ő arcába is véltem némi dühöt felfedezni...igaz még csak 6 éves volt így nem értem mitől volt mérges. Hát persze! A kakukkfű! George beteg és kell neki! Jaj istenem! Mandy kváncsian nézett rám, míg Sam csak gúnyosan mosolygott. Gondolta, én is visszakapom amit én csináltam vele...lehet, hogy ő árult el. Fölkaptam a fejem George kisfiús, csilingelő hangjára.
-Holly miért jöttél ilyen későn? Fáj a torkom és náthás vagyok!-mondta reszelős hangon.
-Ezt mirét kellett csinálni,Hol? Az öcséd beteg te pedig ki tudja hol voltál. Reggel fél 7-kor mentél el, és itt van dél. Mondd hol jártál?
Nem szóltam mert midneki bombázott a kédéseivel. Mikor mindenki elhalgatott, végre tudtam válaszolni.
-Kérlek ne haragudjatok rám, de valamit el kell mondnom...itt a kakukkfű.-tettem le az asztalra, miközben a többiek arcát fürkésztem.
-Nah mit? Halljuk.-sóhajtott nagyot apa és csípőre tette a kezét.
Nyeltem egy nagyot, de a torkomban éreztem, hogy egy nagy gombóc van. Kavarogtak a gondolataim a fejemben, hogy mit mondjak. Azt, hogy találkoztam a gróffal, nem fogom elmondani semmiképp. Végülis annál döntöttem, hogy azt mondom el, amikor a jósnőnél voltam. Végülis nem hazudok vele, hiszen ott "is" voltam. Ha elmondanám, hogy nekimentem a gróf lovaskocsijának és beszéltem vele, többet nem jöhetnék ki a házból.
-Mikor mentem a piacra, útközben megláttam egy fura házat, amiben egy jósnő lakott. Nos, bementem oda. Mivel ma van péntek 13.-a és én babonás vagyok. És jósoltattam magamnak.-mindezt halkan és szemlesütve mondtam. Vártam a választ.
-Mégis, hogy képzelted ezt. A péntek 13.-ai őrültséged fontosabb minthogy George meggyógyuljon!!! Ezt el sem hiszem...hogy tehetted ezt?! Ilyen badarságokra fecséreled az időd, mikor itthon betegen fekszik az öcséd. 18 éven aluliaknak meg nem szabadna jósolni. Csak tudjam meg ki volt az a nőszemély, alighanem ellátom a baját! Nagyot csalódtam benned Holly!
Eddig azt hittem, te vagy a családban a legszorgalamsabb anyád után, hogy te mindig jóravaló, segítőkész, őszinte lány vagy de tévedtem.
Lesütött szemmel meredtem a földre, mintha onnan ki tudtam volna olvasni a megoldást erre az iszonyúan zavaros családi veszekedésre. Most az először néztem föl. A kicsik csak nézték mi lesz, anyu csalódott képet vágott, de nyugodt volt mostmár, apa is csalódott volt, de őrá nem mondhattam el, hogy nyugodt lett volna.
-Mi legyen Emma?! Milyen büntetést szabjunk ki rá? Mert ilyenkor azt kell. Nem verés lesz, hanem munka!!! Sam gyorsan a munkahelyemre futott, hogy jöjjek haza mert te nem vagy még mindig itthon. Nagyon féltünk hogy valami bajod esik.Én meg rohantam haza, mint egy őrült. És lehet, hogy amiatt, hogy téged várunk itt és én nem dolgozok a munkahelyemen, lehet, hogy kirúgnak és nem lesz semmi pénzünk. Annyi sem, mint eddig volt.-apa lángolt a dühtől.
Sam gúnyosan felém vigyorgott, élvezte, ahogy engem lealáznak a sárga földig. Végül ennek az egésznek anya vetett véget.

-Tudom mi legyen. Leküldjük a patakhoz ruhát mosni...igaz most van a legmelegebb dehát ez a büntetés. Mindenkinek a ruháit te fogod kimosni. Összeszedem, adok szappant és már mehetsz is.Addig nem kapsz ebédet sem. Frederick te menjél vissza dolgozni és mondd meg a főnöködnek, hogy holnap kétszer annyit fogsz dolgozni.Győzd meg valahogy, hogy ne rúgjanak ki, mert akkor nagy bajban leszünk.Még ennél is nagyobb bajban.-sóhajtott egy nagyot anya.

Tudtam nem szívesen küld le ebbe a melegbe,mert anyu jószívű volt, de apu itt a háznál a "főnök"és nem mondhat neki ellent, így hát kitatlálta a mosást. Apu elment nagy dirrel-durral, elköszönt mindenkitől, kivéve tőlem. Én az ajtó mellett álltam, és még mielőtt kiment volna a forróságba, rám nézett és megrázta a fejét...én megint lesütöttem a szemem és ugyanúgy néztem a földet, mint az előbb.

-Holly, gyerünk, ideje elmenni mosni! Ebédet csak azután kapsz, miután megjöttél.-mondta anya parancsolóan, de utána a hangneme átváltott lágyra- Tudom, hogy éhes vagy, de azt kell csinálnom, amit apád mondd.-anya bűnbánóan felém tartott a kosrában levő halom ruhával. Megsimította az arcom. Én szótlanul kivettem a kezéből a kosarat, elköszöntem halkan, és kimentem. A nagy meleg nagyon megcsapott. Melegebb volt, mint amikor utoljára kinn voltam. Megindultam a folyó felé. Az utca most szokatlanul furcsa volt. Úgy éreztem, hogy mindenki, aki elhaladt mellettem, engem néz feltűően. És ez így is volt. Aki elment mellettem, úgy nézett rám, mintha boszorkány lennék, vagy valami úri kisasszony, akinek az öltözéke kitűnik a többi közül. De ami még furcsább volt, hogy úgy éreztem, hogy valaki követ engem. Hátrafordultam, de senkit sem láttam...vagyis jöttek emberek abba az irányba, amerre én tartottam, de nem voltak furcsák és nem foglalkoztak velem. De mégis furcsa érzésem volt. Minduntalan hátra néztem,mert úgy éreztem, a hátamba fúródik valakinek a szeme, és lesi merre tartok. Ez eltartott a patakig, úgy éreztem soha nem fogok odaérni, ráadásul a kosárban lévő ruhák is iszunyúan nehezek voltak, hiszen egész héten nem lett mosva, és most itt van mindeinek a ruhája. Apának a ruháit nehéz lesz kimosni, mert az ő ruháira ráragad midnenféle...majd az övét hagyom legkesőbbre. Először George-ét mosom ki, aztán Mandy-ét, anyámét, utána az enyémet, és aztán jöhetnek apa olajos ruhái. Odaértem a patakhoz, ott már szerencsére nem éreztem, hogy követne valaki. De most megint fura érzésem ovlt, de nem azért, mert követnek, hanem most valami másért. Megpróbáltam nem foglalkozni vele.

Odaléptem a patakhoz, belemártottam George egyik ruháját a vízbe, elkezdtem sikálni a szappannal,de ekkor a hátam mögötti bokorból ágroppanásokat hallottam. Egyre közelebbről hallottam és nagyon megijedtem.De ekkor már nem csak egy ropogást hallottam, hanem egy másikat is. Reszkettem egész testemben, ekkor egy őz ugrott ki a bokor mögül én meg hangosan felsikoltottam és úgy ahogy voltam,beleestem a folyóba. Szerencsére a ruhák a folyószélen maradtak. Köpködve álltam fel, és léptem ki a folyóból és mikor felemeltem a fejem, majdnem megint visszapottyantam, mert a bokornál ott állt a gróf és az őz után kiáltott. Majd mikor meglátott engem, megtorpant.

-Ó, Miss McKanzie maga az?! Nagyon sajnálom, ha megijesztettem, de épp vadásztam, és az őznek sikerült most elfutnia. Mily meglepő hogy itt látom!-kezet akart nekem csókolni, de én nem mozdultam...csak tátott szájjal bámultam.

-Kérem jöjjön ki onnan, még a végén az én hibámból megfázik!-kérte, mikor már valami kezdett derengeni.

Én egy szegény lány vagyok és éppen a gróf kért meg arra, hogy menjek ki innen. Meghajoltam, és kimásztam a vízből.

-Mr.Srocge?!-csak ennyi tellett tőlem, mert nem bírtam mást kinyögni, mert a szemem és a számat marta a patak midnenféle kosza.

-Igen, én vagyok!Maga meg ruhát mosni jött ide ki bizonyára!-nézett a nagy halom kupacra a kosárba.

-Vegye fel a kabátomat, meg fog fázni...és én miattam.-levette a nyeregről a díszes kabátját és rám akarta adni, de én ellenkeztem.

-Erre semmi szükség, felség, nem fázom, és hamar meg fogok száradni...hiszen meleg van.-dadogtam.

-Nahát, ilyen makacs lányt még nem láttam, mint Ön! Azonnal vegye fül a kabátomat! Ez parancs!-akkor nagyon semminek éreztem magam mikor kimondta, hogy ez parancs. Egy hangyának, aki mindig a porba, a sáros földben van, és soha nem nő meg oylanra, mint egy ember. Nahát ez volt velem is. El akartam futni, de valószínüleg utánam jött volna és el is kapott volna, mivel nem futok olyan gyorsan. Ezért erről lemondtam.

-Mondja, miért futott el máma olyan sebesen?-közelebb jött belenézett a szemembe és az megint megrészegített, mint délelőtt és nem tudtam tőle szabadulni. De szerencsére észbe kaptam eltávolodtam, leültem oda, ahol a ruhák voltak, és tovább kezdtem mosni őket. De ő megint kicselezett és leült mellém. Nem akartam odébb ülni, mert az illetlenség lett volna,így maradtam a helyemen. Elég zavarban voltam, így válaszoltam az előbb feltett kérédsére.

-Azért, mert az öcsémnek el kellet mennem a piacra venni kakukkfüvet.Beteg.Náthás és torokgyulladása van.

Az fontosabb, mint az én fejfájásom.-megfogott egy ruhát és elkezdte sikálni, de én kivettem a kezéből és magam mellé raktam. Értetlenül meredt rám.

-Maga ne mosson ilyen ruhákat, nem való egy felségnek ilyet művelni. Nem kell őrizni, tudok magamra vigyázni. Viszont ha szeretne finom húst enni, menjen tovább és vadásszon. Nehogy miattam elszalassza a vadászást.-morogtam, de nem bántam, hogy itt volt.

-Nem megyek, nem fontos az az őz. Maga egy nagyon érdekes lány,Miss McKanzie!-nézett megint rám kifürkészhetetlen arccal. Furán éreztem magam ettől a mondattól...lehajtottam a fejem zavaromban.

-Én? Ugyan miért? Én csak egy londoni szegénylány vagyok a sok közül!-abbahagytam a sikálást és lemeredtem a földre, mintha onnan bármit ki tudnék olvasni. A sírás kerülgetett, és megint egy hatalams gombócot éreztem a torkomban, mire az fájdalamsna elszorult.

-Mi a baj Miss McKanzie?-nézett le rám értetlenül Daniel, de én csak meredten bámultam a földet.

-Csak Holly!-vágtam rá nagyon gyorsan, mivel dühös is voltam. Ha Miss-nek szólított akkor hirtelen azt éreztem, hogy én is grófnő vagyok, de azán a felismeréstől mindig a porba hullok. Mondjuk ilyen hangnemben nem szavadott volna vele beszélnem.

-Elnézést kérek Mr.Srocge, de tudja nagyon szomorú vagyok.-és megint a földet fixíroztam.

-Miért?-most a patakot bámulta vagy a messzi hegyket a távolba.

-Mert nekem nagyon rossz sorsom van, felség.-a felség szóra förgatta a szemeit, nem tudom mi rosszat mondtam.

-Mi rosszat mondtam???-megijedtem, hogy elege lett belőlem és fölkap, aztán a mai estét már a várbörtönben töltöm. De nagyot tévedtem.

-Felség, felség,felség. Tudja életemben már hányszor hallottam ezt a szót?! Elegem van az életemből!-akkora szemeket meresztettem rá, hogy azok majdnem kiestek a helyükről. Elege van az életéből??? Miket beszél össze? A nap biztos hatással volt rá, hógutát kapott, mert egy ilyen előkelő uraság még ilyet nem mondott.

-Maga meg miről beszél? Olyan jó élete van, szívesen cserélnék magával. Azt csinál, amit csak akar! Gyönyörű ruhákba jár, tiszta, pompás, fényűző, nagy palotában lakik, szolgák lesik minden kívánságát, gyönyörűszép kisasszonyok között válogathat, mennyei ételeket ehet és ihat, külön szobája és nagy áyga van...egyszerűen az Ön élete tökéletes! Ennél még álmodni sem lehet szebbet!!!-csak úgy tódultak belőlem ezek a szavak, miután elmondtam mindezt, a gróf arca fájdalmas maszkba torzult.

-Kedves Holly, akkor maga még nem tudja, hogy énnekem milyen rettentően unalams életem van! Az igaz amit ön elmondott, de minden nap ugyanaz történik velem, unom a szolgákat, a sipítozó kisasszonyokat és mindent.

Mindig azt kell csinálnom, amit az apám mond. Irányítgatnak, mit sem törődve az én érzéseimmel. Mindig meg kell felelnem apám parancsának, unalmas könyvekből kel tanulnom az etikát. Unom a meleg ruhákat ebbe a nagy melegbe, de meg kell felelnem és el kell fogadnom, mert én vagyok az ifjú gróf. Mindeki azt hiszi az én életem milyen jó, de NEM! Kardoznom kell,amit nem szeretek, visítozó kisasszonyokkal kell töltenem az egész napomat...és ezt mindent nem én akarom. Hanem az apám, gr.William Srocge. Én nagyon utálok gróg lenni! Soha életemben nem csinálhatom azt, amihez kedvem van. Az apám erőszakol rá mindenre. Szívesen cserélnék helyet egy szegény gyerekkel!!! Abba a palotába, ahol mi lakunk, ott csak az apám létezik!-folyt belőle ez a sok mondat.

Ezen elgondolkodtam pár percig, de én visszavágtam.

-Na és az én életem milyen? Nyomorgunk,mint a templom egere.És ezzel meg is mondtam mindent!-fújtatva tettem bele a kosárba az összes ruhát, amit kimostam és indultam hazafele, mikor elkapott a karomnál fogva.

-Nézze, tudom, hogy maguknak rosszabb soruk van, de beláthatná, hogy nekem sincs jobb sorsom! Nekem most mennem kell, de arra számíthat, hogy még fogjuk látni egymást!-és eltűnt a bokorba.

És én csak álltam ott teljesen lefagyva, és próbáltam mgemészteni az imént hallottakat.