No hari!

Itt van a 4. fejezet Daniel szemszögéből...ezt elég nehéz volt, mert amit Daniel gondolt és érzett, az más volt mint Holly-é, de a párbeszédek ugyanazok voltak...meg a cselekményszál is ugyanaz ezért elszöszmötöltem vele...minden egyes párbeszédet külön bemásoltam...meg néztem hogy hol tart a cselekményszál...hát bocsikaa h nem írtam ennyih ideig de nem volt kedvem meg a felvételi miatt is ki voltam!(vagyok!) meg volt sok dolgom és sok más blogot is olvastam...tudom, hogy mindig azt ígértem hogy majd mingyá jön...ezért bocsikaa többet nem lesz ilyen...de nekem is közbe jöhet bármi!
Na mind1 nem húzom tovább az időt...olvassátok el a 4. fejezet másik szemszögét és komizzatok a csetbe...lécci MINDENKI írjon a csetbe!!!...akár jót akár rossza(de moderáltan!!!), mert csak ezekből tanulok!!!!
További jó olvasást és ne feledjétek...KOMI-CHAT!
Puxxx!
Syasztok!

4. fejezet-A rabló és az áldozat

(Daniel szemszöge)



Valamit keresek, valamit kutatok...vagy inkább valakit? Csak kopár és kietlen volt minden, mintha egy horrorfilmben lettem volna. Csupasz, félelmet keltő faágak nyújtóztak fölém, a föld koromfekete mint az éj, köd lepte be ezt az egész mindenséget, és nem voltak házak, nem voltak emberek, nem olt semmi sem csak köd, és az üres semmiség. Ebben bolyongtam én egyes-egyedül, még hű, fehér lovam, Lajta sem volt itt velem. Féltem. Pedig nem szabadott volna, hiszen fiú vagyok és előkelő uraság, és nekik nem kellene félniük. És Milford? Ő hol van? Mért nincs itt a kocsi, amivel hamar át tudnék vágni ezen a zord erdőn? Nem találtam a kérdésekre választ. De egyszer csak minden megváltozott. Gyönyörű kék lett az ég, a földön virágok nyíltak, madarak daloltak a fák ágán, amik immáron díszes hajtásba kezdtek és friss illat terjengett mindenhol. A köd eltűnt. Ekkor látom, hogy egy gyönyörű lány jön velem szemben. Ezüst, pompás ruhában, ezüst cipőben és a haja fürtökben omlik a vállára. Úgy 20 méterre lehetett tőlem. Fölnézett és majdnem elájultam. Holly volt az. Én reflexszerűen kinyújtottam a kezem és ő jött felém. De minél inkább közelebb kerültünk egymáshoz, annál inkább leváltak róla a pompás ruhák és a cipő, és rongyos, szegényes öltözetbe burkolódzott. Ekkor mellettem termett Izodora, az én legnagyobb imádóm. Én nem szerettem őt, de ő igen és mindent megtenne azért, hogy majd pár é múlva feleségül vegyem. De nem fogom. Nekem valaki más kellett...Nem tudom ki, de MÁS, nem az udvarkisasszonyok közül való. Izodora megkapott hátulról és szorosan magához ölelt, de hideg volt. Beszélni kezdett az előttem pár centire álló, most már rongyokba öltözött Holly-hoz:
-Mit képzelsz mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a jövendőbeli hitvesemet?-a hangját én károgásnak véltem hinni, és gonosznak, gúnyosnak. Holly csak állt ott és nem szólt semmit...valahogy az előbb nem volt ilyen szép. Amikor pompás ruhába volt, nem volt annyira szép, most még szebb, pedig rongyos ruha van rajta. De így még jobban kisugározza a szépségét.
Izodora elkezdett engem másfelé húzni és úgy a világ is egyre olyanabbá vált, mint amilyen akkor az előbb volt. Kietlen, üres, és félelmet keltő. Én kiáltoztam Holly nevét és ő is az enyémet, de egyre távolabbról és távolabbról hallottam, amikor már nem hallottam semmit, és belém hasított a fájdalom, az üresség érzése. Izodora most átváltozott gonosz, ronda boszorkánnyá és harsányan, gúnyosan, kéjesen felvihogott és elkezdett hozzám beszélni:
-Mostmár az enyém vagy örökre, és soha semmi és senki nem választhat el bennünket. És itt más senki és semmi nem lakik csakis TE ÉS ÉN!!!-újból felviháncolt.
Én kiablálni kezdtem, ekkor megragadott, öreg,ráncos,bibircsókos kezeivel, és én akkorát kiáltottam, hogy azt hittem, a világ a szétszakad körülöttem.

Valami kiabálás-félét, szólongatást hallottam, de nem Izodora volt.És nem Holly.De még mindig hallottam, de a szemem nem bírtam kinyitni.
-Daniel, kisfiam, ébredj fel! Hahó, ébresztő,Daniel!-ismerős hang volt. APA hangja.
Kipattantak a szemeim. Ott állt előttem apa meggyötört arccal...körülöttem Milford és több szolga...és sok udvarkisasszony, közöttük ott volt...Izodora is!!!!! Jaj, az álmom! Milyen ronda, milyen gonosz volt. Holly meg átváltozott. Egyszer pompás ruhába volt, mikor közelebb jött, rongyos ruha volt rajta. Kristálytisztán emlékszek az álmom minden egyes részére. A kietlen, üres erdőre, és amikor ennek épp az ellenkezője volt. Mélázásomból apa mondata vágott ki:
-Kisfiam, elmondanád, hogy ki az a Holly?-tette csípőre kezét apa, és mindnyájan engem néztek.
Hát ez nem lehet igaz! Az nem elég, hogy szörnyű álmom volt, még az egész palota idesereglik az ágyamhoz. Na ennek most kell véget vetni...úgy döntöttem, eljátszom a hülyét, mintha nem is emlékeznék semmire.
-Kicsoda ki? Apa...én csak álmodtam. Nem emlékszek semmire.-na persze, mindenre pontosan emlékszek de mindegy-És miért kell mindenkinek idesereglenie? Mindenki menjen a dolgára, engem meg hagyjanak békén!
Feloszlott a tömeg, és végre mindenki elment. Izodora hatalmas mosollyal tűnt el a szobámból, amit én tettetett mosollyal viszonoztam. Apa rákezdte:
-Te kiabáltál, mint valami fába szorult féreg, és Izodora észrevette, és mindenkinek szólt, hogy valami baj van veled, mi meg rohantunk, mint a fejvesztett. És valami Holly nevet kiabáltál. Ki az?-apám aztán tud vallatni, mint valami katonai bizottság. Megint csak a hülyét tettettem.
-Figyelj...fogalmam sincs, ki az én nem ismerek ilyen lányt. Ez CSAK egy álom volt. Légyszíves hadd öltözzek fel, és hadd szedjem rendbe magam!-felhúzta a szemöldökét, láttam rajta, hogy nincs a válaszommal megelégedve és azt fogja mondani, hogy "ennek úgyis a végére fogok járni, hiába titkolódzol"-és ez is lett.
-Hát fiam, akármit titkolsz, é ki fogom deríteni, hidd el nekem!-nyugtázta, és felállt az ágyamról.-20 perc múlva lenn találkozunk a főebédlőbe. Lehetőleg siess!-parancsolt rám és kiment.
Fellélegeztem.20 perc szolgák és apa nélkül. Megfürödtem, felöltöztem, és kidobtam az ágyruhámat a szennyesbe, mert teljesen átázott az éjszaka során.Megfésültem magam "ahogy kell", vettem egy nagy levegőt, és kimentem. Lenn aránylag jól sikerült minden, és a reggeli sem volt rossz, de az idegesített, hogy Izodora ült mellettem és állandóan engem bámult és röhögcsélt a mellette ülő lánnyal. Rajtam. Ezt nem bírom!!! Ráadásul egy falatot sem esznek csak viháncolnak. Úgy viselkednek mint egy 5 éves kislány. Eldöntöttem, hogy bemegyek a városba és körülnézek, hátha megtalálom Holly-t. ott hagytam a maradék ennivalót és apám felé vettem az irányt. Izodora utánam kiáltott:
-Daniel, hova mész, gyere vissza, és beszélgessünk!!! Daniel...-nevettem, hogy kezdi magát fölhúzni. Mikor odaértem apámhoz, ő fölemelte a fejét várakozás teljesen rám pillantott.
Mielőtt megkérdezhette volna, hogy mit akarok, én kérdeztem:
-Apám, elmennék lovagolni egy kicsit, ha nem bánod!-fölhúzta a szemöldökét és bólintott, én mentem volna el, de ő visszahúzott.
-Ne maradj sokáig, és ha valamiben mesterkedsz, én azt úgy is megtudom!-összehúzta szemeit és elengedte a karom...evett tovább és mit sem törődött már velem. Én egyenletes tempóba mentem, amíg a főebédlőből ki nem értem. utána szaladni kezdte a szobámba. Megkerestem a barna-kapucnis köpenyemet. Kinéztem az ajtómon, nem láttam senkit, és kimentem. Halkan, lopakodva, félelemmel teli valahogy kiértem a bejárati ajtóig. Az őrök aludtak. Szépek! Így aztán akárki bejöhetne. Felvettem a köpenyt és futni kezdtem. Majd ha megkérdi apám, mért nem lóval mentem, megmondom neki, hogy nem volt kedvem. Mikor beértem a városba, elkezdtem keresni Holly-t. Sokáig bolyongtam, olyan utcákon is jártam, ahol életemben még soha, de semmi. Holly-nak se híre, se hamva. Már indultam volna haza, mikor meghallottam egy vészjósló sikoltást. valahonnan ismerős volt, de nem tudtam honnan. Valahol már hallottam. Gondolkodtam ,de nem jutott eszembe. Egyszer csak beugrott. Az álmom! HOLLY! Ja, ne!
Meg kell mentenem!!! A hang irányába mentem, mikor egyszer csak észrevettem, hogy egy ugyanolyan kapucnis köpenybe öltözött ember fölkapja Holly.t és fut vele. Én sem voltam ám rest. Nekilódultam és hamarosan utolértem őket, Holly eszeveszetten sikongatott.Én hátba vágtam a figurát teljes erőmből, az összecsuklott és a földre zuhant, Holly meg kiesett a kezéből és ő is a földre pottyant. Ott feküdt a földön, remélem nem vesztette el az emlékezetét. Először ezt az embert kell börtönbe csukatni. Odafutottam az emberhez és elkezdtem ütni, mígnem jöttek a csendőrök, elmondtam nekik mindent, és elvitték. Remélem jó sokáig ott maradni!
Holly-ra néztem és megláttam, hogy piszkos...de valahogy így is szépnek találtam....mi? Miket beszélek itt össze? Daniel, nem mondhatod egy "ilyen" lánynak hogy szép! Elkezdtem felé menni és láttam, ahogyan megrémül. Muszáj beszélnem vele.Megragadtam gyönge karját és húzni kezdtem egy fedél alá.Elkezdett sikítani és vijjogva mondta:
-Hagyjon békén, eresszen el! Mit akar tőlem???
Vére behúztam a fedél alá, ahol hűvös volt, mert ott kinn tombolt a meleg. De mihántst beértünk, ő ütésre emelte kezét, de én megfogtam és lehúztam a kapucnimat, ő akkora szemeket meresztett, hogy azt hittem kiesik neki, és majdnem elájult, annyira megijedt. A sikolyát kezébe temette. Nagyon rémült képet vágott, szinte én i megijedtem tőle.
-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-kérlelte elkeseredett hangon, és letérdepelt a lábamhoz, összekulcsolta kezeit, és sírt. Ezt nem hagyhattam! Szegény, nem elég, hogy majdnem elrabolták, még énmiattam is emészti a bánat!!! Nem tudhatta hogy én ki vagyok, nem látta az arcom. Ezért nem szabad börtönbe vitetni. Meg nem tennék vele ilyet! Apám már rég megtette volna, de én SOHA!!!
Ezért fölhúztam a földről és nekitámasztottam a falnak.
-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-úgy látszott zavarban van, hogy ennyire közel állok hozzá, inkább folytatta.
-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogta, és magába fojtotta a szót.
Egy nagyot lélegeztem, és leültettem a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett és mindvégig őt néztem...fogalmam sem volt, hogy miért...de szép volt...pedig piszkos volt és rongyos ruhákba járt, de akkor is...olyan volt mint Hófehérke...de végül megszólaltam
-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!
De valamiért nem tudott megszólalni...megrázta a fejét és belekezdett:
-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondta bár nem tudom miért.
-Aha, most már mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-furcsa arcot vágott, mintha nem hinne nekem.
-És maga...maga hogy került ide???-hát erre a kérdésre aztán igazán nem számítottam. Elmondjam neki hogy őt kerestem vagy sem?
-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ezt én is leszegett fejjel mondtam, mert mindig megzavart a szeme...az a gyönyörű, ébenfekete szeme.
-De miért jött álruhában???-hát ez is jó kérdés volt.
-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-belenéztem olyan mélyen a szemébe, mint eddig soha...behunyta a szemét és gondolkodott, majd megszólalt:
-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörű szép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-erre kicsit mérges lettem...ő ezt látva fölugrott és el akart futni, de én visszarántottam. Nem akartam, hogy elmenjen!!! Még beszélni szerettem volna vele, meg elhívni valahová.
-Maga meg hova akar menni???-kérdeztem tőle és nem értettem., hogy miért akart elmenni.Megint megijesztettem. De nem haragudtam rá.
-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.
Leült,de most a sarokba...jaj, de furcsa egy lány ez a Holly. De valahogy a palotába lévő kisasszonyok nem ilyenek voltak...ők mindig kiálltak magukért, de ő nem.
Így én is leültem, a másik sarokba...elmosolyogtam ezen magam...mint két ovodás.Beszélgettünk.Ő törte valamin a fejét, majd megszólalt:
-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-ez is jó kérdés volt...de miért ilyen nehéz kérdéseket tesz fel?! Gondoltam, megviccelem egy kis játékkal és ha beválik, akkor jó! Közelebb mentem...már nem teljesen a sarokba ültem. Észrevette és elmosolyodott.
Én meg mondtam csak a magamét, bár komoly is voltam.
-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindig azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-direkt nem néztem rá egyszer, mikor visszanéztem, ő is közelebb jött...EZ AZ!!! Bevált a játék!
Válaszolt, hogy ne legyen feszült a hangulat.
-Igen, értem...most már megértem...de nekem sem jó!-hát ezt elhittem, de nekem sem...szívesen cserélnék egy szegényfiúval, hiába hangzik ostobaságnak.
Elnézett és megint közelebb mentem...
Eztuán nagyon sok mindenről beszélgettünk...az apámról, rólam, róla, a családjáról, azén családomról és még ami eszünkbe jutott...csak úgy tódultak belőlünk a szavak, mígnem csak azt vettem észre, hogy már egy centi sem volt köztünk, összeértünk.
Aztán egyszercsak kifogytunk a szavakból és elkezdett izegni-mozogni...
-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogta a száját...elszólta magát.Én kaptam a válaszon egyből:
-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-a PRESSZÓ! Elviszem a Presszóba...egy kicsit hadd örüljün ő is, hadd szórakozzon egyet!
Holly nagyon fura képet vágott én meg elkezdtem nevetni.
-Mi...mi...oly...olyan vicces???-megint dadogott csak azt nem tudtam miért. Jah hát persze...azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni...erre megint nevetni kezdtem.
-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?!-kérdeztem még mindig nevetve.-Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...
Habozott...jaj, csak jönne el velem...majd megparancsolom neki! Annak nem mer ellenére mondani!
-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-megrázta a fejét...ezt nem hagyhatom annyiban!
És az előbbi érvemhez igazolódtam.
-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-mondtam komolyan, de belül nevettem.
Sóhajtott egyet. Láttam, hogy megadja magát. Ez is bejött!!!
-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!
Megint mosolyogni kezdtem.
Elindultunk...de előtte fölraktam a kapucnit, nehogy valaki fölismerjen.
Akkor még nem tudtam, hogy valami furcsa fog történni a Presszóba.

Hy everybody!

Syasztok! Bocsi, h nem írtam h mi van...de nem találtam fontosnak...kérdezték többen is, hogy mikor lesz új feji?! Ezene a héten hétvégn szombaton vagy vasárnap. Nah remélem világos mindenkinek...tehát hétvégén!!!
Nah én mentem!
Pá-pá!!!

4. fejezet-Az álruhás idegen

Syasztok! Itt van az új feji...sztem nem lett annyira jó,de majd ezt ti döntitek el...komikat a chat-be kérek!!!

Puszy!

Ki tudja meddig álltam ott a ruháskosárral a kezemben?! Talán órák is elteltek, de lehet, hogy csak 10 másodperc. Fölnéztem, az ég felhőtlenül és olyan tisztán, sugárzóan, boldogságot árasztóan ragyogott, mint Daniel kék szeme. A fű épp olyan zölden és makulátlanul ontotta frissességét, mint mikor idejöttem, de melegebb volt. Nem teketóriáztam tovább, megindultam és egészen addig futottam, amíg az utcához nem értem, ahol mi laktunk. Ott már nem futottam, egyenletes tempóban mentem. Fuldokolva vettem a levegőt, mert kifáradtam és ezt még tetézte a hőség is...most nem éreztem ugyan, hogy követne valaki, de furcsa érzésem volt. Az agyam azon kattogott, amit Daniel a folyón mondott. Neki rossz? Unalmas? Ezt nem bírtam felfogni, és azt sem, hogy ne kedvelne akár egy kisasszonyt sem a palótában. És hogy ne élvzné, ha 100 szolga lesi minden kívánságát. Hatalmas ágyon aludhat, és nem zargatja álmában senkisem. Nem kell neki iskolába járnia, ott helybe megtanítják. Ruhát sem kell magának vennie, megveszi helyette az apja. Ételért, italért nem kell megdolgoznia egyiknek sem, és saját maguknak megcsinálni sem kell. Ott vannak a szakácsnők, szakácsok. Na meg a mosónők, takarítók és még sorolhatnám mennyi "alávaló". Miközben ezen gondolkodtam, már haza is értem. Benyitottam a bejárati ajtón és a hűvös benti légáramlat megcsapott. Föllélegeztem, mert nagyon jól esett! Ha még továbbra is kinnt maradtam volna, alighanem hőgutát kaptam volna...így is lehet, hogy megégett a hátam meg a karom, mert úgy éreztem, hogy mindjárt elég. Beértem és anya majdnem sírva borult a nyakamba.
-Ó, kislányom, drága kislányom, kérlek bocsáss meg nekem, amiért elküldtelek ebbe a kibírhatatlan hőségbe! Azonnal tedd le azt a kosarat, és menj be a szobába, megyek én is!-én meg csak álltam ott kimeresztett szemekkel és lefagyva...nem értettem ezt az egészet. Anya kikapta a kezemből a kosarat, és betessékelt a szobába, ahol Mandy és George éppen marakodtak valamin.
-De én úgyis sokkal okosabb vagyok nálad, bibíí!-öltötte ki a nyelvét George Mandyre.
-Én már 10 éves vagyok és már iskolás, te meg még csak 6 éves vagy, és itthon vagy mindig. Úgyhogy én sokkal okosabb vagyok nálad. Mennyi 2x2?-és mivel George nem válaszolt Mandy folytatta-na ugye én megmondtam, hogy sokkal de sokkal okosabb vagyok nálad öcsi!-gúnyolódva mutogatott és öltötgette a nyelvét Mandy. George odafutott hozzám, mihántst meglátott.
-Mandy azt mondta, hogy én nem vagyok olyan okos, mint ő!-vetette a nyakamba magát és leültem vele az ágyamra. Mandy vágott egy grimaszt és visszvágott volna...ha én nem lépek közbe.
-Figyeljetek ide! Nem szabad ilyen dolgokon veszekedni! Testvérek vagyunk, az Isten szerelmére! Ilyeneken nem szabad veszekedni, hogy ki okosabb és ki nem...Mandy úgy tudom te is voltál 6 éves, és neked sem esett volna jól ha én vagy Sam ezért kigúnyolunk. Meg te vagy a nagyobb, lehetne annyi eszed, hogy ráhagyod az egészet, hiszen tudjuk hogy te vagy az idősebb, így hát te vagy az okosabb is!-Geroge megfordult az ölembe és Mandy-t nézte, amint megelégedve rázza a fejét.-De én meg okosabb vagyok nálad Mandy, és Sam nálam okosabb, Sam-nél és mindnyájuknknál okosabb anya és apa.-most George-hoz fordultam-És te meg pedig ne búsulj azon ,hogy még nem vagy annyira okos, mint Mandy...tudod ő már nagyobb és idősebb nálad...de te is leszel ugyanekkora és lehetsz még nála is okosabb is. És ezzel abba hagyhatjátok a vitatozást!-George leszállt rólam és Mandy-vel tovább játszottak, immár békességben. Anya mosolyogva jött be hozzám egy doboz tejföllel a kezében. Ekkor jutott csak eszembe, hogy mennyire fáj a hátam és mindkét vállam.
-Holly, büszke vagyok rád! Békét teremtettél ezek között a lurkók között. Tudod én nem tudtam köztük békét tenni, mert rám nem hallgattak, de rád igen. Hoztam be tejfölt, hogy bekenjelek.Láttam rajtad, mikor bejöttél. Nagyon le vagy égve. -elkezdte kenni a hátam a hideg tejföllel és az nekem most mindennél jobban esett!-Többet nem leszek ilyen felelőtlen, hogy ennyire melegbe leküldelek...ráadásul ott még nincs is annyi fa.
A délután eseménytelenül telt el. Játszottam a kicsikkel, segítettem anyának(mármint amit megengedett), vagy pedig ültem bennt a Mandy-vel közös ágyon és gondolkoztam. Hát mi máson, mint Daniel-en, és ami a pataknál történt. Hamar elment a délután. Este hazajött apa és Sam is, akkor közösen ettünk.Mi mást, mint kását, megmosakodtunk, és lefeküdtünk aludni. "Jóéjszakát"-ot kívántunk egymásnak, és eloltottuk a petróleumot. Talán még 2 perc sem telt bele és már aludtam. Álmomban egy erdőben jártam, de szokatlan volt ott minden. Köd volt, sehol egy daloló madár, sehol egy vad, sehol egy hang vagy mozgás. Csak köd volt, és félhomály, és a nagy üresség. A fák a fejem felett, levél és lombkorona nélkül álltak, úgy nyújtóztak felém ágaikkal, mint megannyi szellem. Az eget, mintha valami szürke,nagy lepedő, letakakarta a mögötte levő kék eget. A nap nem sütött. A földön nem voltak virágok, sem fű, sem semmilyen növény, csak a fekete föld. Nem voltak mellettem elhaladó házak, sem semmi nem volt körülötem, csak az előbbiek. Kísérteties volt ez az egész. Éreztem, amint megfeszülnek az izmamim a féléstől, és egyre jobban reszkettem. De ekkor előttem termett Daniel...úgy 20 méterre tőlem. És abban a szempillantásban, hogy megjelent, a környezet éppen az ellenkezőjére változott, mint az előbb volt. Az égről eltűnt a szürke lepedő, a fű a talpam alatt gyönyörű zöld volt. Madarak daloltak a fák zöld, lombkoronás ágain, a köd eltűnt, helyét felváltotta a napsütés, a fű között virágok szórták illatukat. És én, mily meglepő, előkelő ruhában voltam, és előkelő cipőben. Mint a grófkisasszonyok. Megálltam. Szemem Daniel-re tévedt. Ő kinyújtotta a kezét, és abban a pillanatban megindultam felé.Én is kinyújtottam a kezem, de mikor már csak pár lépésnyire voltam tőle, hirtelen előugrott egy csodaszép lány. Alul göndör, szőke haja, a derekáig omlott le a vállán, kék szemében nem láttam fényt, csak gonoszságot. Elbűvölő volt, de nagyon gonosz.
-Mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a én jövendő hitvesemet! Tűnj el innen!-megfogta Daniel kezét, és húzta...minél távolabbra kerültünk annál sötétebb lett és minden visszaáltt a régibe. Én kiabáltam Daniel nevét és ő is az enyémet, de nem láttuk egymást. Kiabálásunkba egy gonosz, hangos kacaj vágott közbe. Én sikítottam, de akkor elsötétült minden.
Azt vettem észre, hogy az ágyamban ülök, és mellettem Mandy halkan szuszogva alszik. Mindenki aludt még. Apu meg Sam persze elmentek. Visszavágódtam az ágyamra és csak gondolkodtam...az álmomon. Igazából nem is sikítottam??? Úgy látszik nem. Akkor azért volt ennyire nyomott, mert csak álmomban sikítottam. Nagyon megizzadtam. És fáztam. Ekkor kipattant a fejemből valami. Elmegyek, körülnézek a városba, itthon még nem tudok mit csinálni...visszaaludni nem merek, és nem ébresztem fel a családom többi tagját sem. Inkább hagyok egy levelet, ugyanott, ahol tegnap apu hagyott. Ezt írtam:
Kedves Anya, Mandy és George!
Ne haragudjatok, hogy nem szóltam nektek, de még aludtatok és nem akartalak titeket fölébreszteni. Én meg fölébredtem és nem tudtam visszaaludni, és még nem kell semmit sem csinálni itthon, gondoltam elmegyek, és körülnézek a városba! Anya!!! Fogok magamra vigyázni, ne aggódj! És nem jövök olyan későn, mint tegnap!
Szeretlek titeket!
Holly
Letettem a tollat és a levelet az asztalra, és már mentem is ki. Halkan nyitottam ki az ajtót, kislisszantam, és halkan is csuktam be. Még egy nagy levegőt vettem, és nekivágtam a városnak. Még 8 óra sincs, máris olyan hőség van...és nagyon sokan mennek az utcákon is. Kb. fél órája bolyongtam az utcákon, de semmi különössebbet nem láttam. Az emberek jöttek-mentek...legfőképp anyák, és nálam fiatalabb gyerekek, mert az apák már mind elmentek dolgozni. És a belvárosban sem volt akasztás,(Hála Istennek!) nem volt piac, sem semmi érdekes. Visszafordultam, és csalódottan, leszegett fejjel indultam hazafelé. Ma vágytam egy kis kalandra, de nem kaptam meg. Mikor éppen gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni, ha hazaérek, megint elfogott az a szorongás, hogy követ valaki. Hátranéztem és a gyanúm beigazolódott. Egy hosszú, barna, kapucnis köpenyben egy alak felém tartott...ekkor átkoztam magam...kalandra vágytam??? Megkaptam! Most aztán futhatok, ha utol nem ér.
-Gyere ide, kislány!-mondta gúnyosan és elkezdett utánam futni...Én sem voltam rest...elkezdtem sebesen futni ahogy bírtam, de ő, úgy látszott, utol fog érni, mert már a sarkamban volt. Soha sem futottam olyan nagyon gyorsan...ekkor elkapott és én sikítani kezdtem. Jaj Istenem, most meg fogok halni!!! Felkapott és elkezdett velem futni. Én tudtam, hogy itt van végem...meg fogok halni!!!! De ekkor kiabálást hallottam és egy csattanást, és én hirtelen leestem a földre. Nehézkesen vettem a levegőt, de eszméletemnél voltam és hallottam és tudtam érzékelni mindent, ami körülöttem történik. Egy másik hosszú, barna ruhába öltözött ember elkezdte ütni az én támadóm...ekkor jöttek a csendőrök és elvitték. Én meg a földön ültem és próbáltam megemészteni, ami az imént történt. Az arcomhoz nyúltam...piszkos volt...a portól. Megint átfutott rajtam a félelem-hullám, mert a másik álruhás ember odajött hozzá,megragadta a karom és ráncigálni kezdett...nem láttam hogy néz ki mert a fejét nem emelte fel. Én megint sikítani kezdtem és mondtam:

-Hagyjon békén, ersszen el! Mit akar tőlem???-visítoztam, de ő csak húzott maga után, be egy fedél alá...én ütésre emeltem a kezem, mikor megragadta, és lehúzta a kapucniját. A szemem akkorára nyitottam. hogy majd' kiesett, a szám meg akkorára, hogy majdnem leesett. A szívem a torkomban dobogott, és majdnem elájultam.

Ott állt előttem Daniel Srocge!!! Most börtönbe fogok kerülni!!! Meg akartam ütni a grófot. Mostmár meg fogok halni az is bizonyos!!! Kezet emeltem egy felségre, ezért halál vár rám!!! Én a sikításomat úgy palástoltam, hogy a kezembe temettem a számat, és szörnyülködve ráztam a fejem...megszólaltam:

-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-letérdeltem eléje, összekulcsolt kezekkel esdekeltem előtte, és csak úgy záporoztak a könnyeim.

Ekkor olyan történt, amire nem számítottam. Megfogott könnyű szerrel, és felhúzott...

-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-tolt neki a falhoz, de nem erősen. Közel állt hozzám, túl közel is...zavarban voltam.

-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogtam és reszkettem egész testemben. Megfogta a vállam és leültetett a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.

Pár percig csendben ültünk egymás mellett. A szívverésem stabil volt, rendesen vettem a levegőt...hülyén nézhettem ki, mert piszkos voltam, ráadásul a könnyek is rászáradtak az arcomra. Nem lehettem valami szép látvány!!! De furcsa módon Daniel mindvégig engem nézett.Végül megszólalt:

-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!-nézett rám a gyönyörű kék szemeivel, és én megint az áldozatává váltam. Megráztam a fejem és válaszoltam:

-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondtam, nehogy megzavarjon a szeme.

-Aha, mostmár mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-ez merész kijelentés volt tőle.

-És maga...maga hogy került ide?-elég illetlen kérdés volt,dehát tőlem csak ennyi tellett.

-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ő is leszegett fejjel mondta ezeket...ugyan mért??? Nekem nem volt zavaró a szemem!!!

-De miért jött álruhában???-ez is etikátlan kérdés volt.

-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-most olyan mélyen nézett a szemembe, mint eddig soha. Becsuktam a szemem, és gondolkodtam...hát persze, hogy gondolkodtam rajta! Máson sem kattogott az agyam, csak rajta!!!

-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörűszép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-láttam,hogy forgatja a szemeit, és egyre mérgesebb lesz. Én megijedtem, fölugrottam, el akartam futni, de ő visszarántott...

-Maga meg hova akar menni???-értetlen arcot vágott, de biztos tudta, hogy miért.

-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.

Visszaültem, de a sarokba, Daniel meg a másikba...és beszélgettünk. Én egy valamire igen kíváncsi voltam...ezt meg is kérdeztem:

-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-láttam, hogy közelebb jött, és már nem teljesen a sarokban ült...hát jó, ezt is játszhatjuk!

-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindg azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-felém nézett és elmosolyodott, mert látta, hogy én is közelebb mentem.

-Igen, értem...mostmár megértem...de nekem sem jó!-elnéztem direkt és mire visszanéztem, megint közelebb volt.

Ezután beszélgettünk sok mindenről...az apjáról, róla, rólam, a családomról, az ő családjáról, és mindenről, ami szóba került. Aztán egyszer csak azt vettem észre,hogy már pár centi sincsen köztünk, így összértünk...én kezdtem magam kicsit furcsán érezni és felálltam...Eltelt az idő, otthon megint kiabálni fognak velem...ha erre gondoltam, sírni tudtam volna. Sok mindent megtudtam róla...tulajdonképpen mindent!!!

-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogtam a szám a kezemmel, mert elszóltam magam...Daniel pedig kapott a válaszon.

-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-nagyon hülyén nézhettem,mert Daniel nevetett.

-Mi...mi...ol...olyan vicces???-megint dadogtam. A börtönbe fog vitetni!!!

-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?! Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...

Megőrült! Hogy én...vele...inni???

-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-ráztam a fejem.

-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-komolyodott el Daniel.

Hát ez ellen nem tudtam "nem"-et mondani...hogyha parancs...

-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!

És megindultunk...de előtte föltette a kapucnit, nehogy meglássák. Akkor még nem tudtam, hogy a presszóba milyen váratlan vendéggel találkozunk majd össze.

Sorry!

Bocsika, de máma nem lesz új feji, mert délután megyünk el és csak este érünk haza...úgyhogy csak holnap lesz friss!
Bocsikaa mágegyszer!!!
Bye: A szerky!

3.fejezet-Nyitott könyv

Mihánts beléptem fölugrott mindeki én pedig úgy megijedtem, hogy azt hittem hanyatt vágódom.
Apa feszülten figyelte az arcomat, anya mérgesen, dühödt pillantással meredt rám, George felvonta a szemöldökét, de az ő arcába is véltem némi dühöt felfedezni...igaz még csak 6 éves volt így nem értem mitől volt mérges. Hát persze! A kakukkfű! George beteg és kell neki! Jaj istenem! Mandy kváncsian nézett rám, míg Sam csak gúnyosan mosolygott. Gondolta, én is visszakapom amit én csináltam vele...lehet, hogy ő árult el. Fölkaptam a fejem George kisfiús, csilingelő hangjára.
-Holly miért jöttél ilyen későn? Fáj a torkom és náthás vagyok!-mondta reszelős hangon.
-Ezt mirét kellett csinálni,Hol? Az öcséd beteg te pedig ki tudja hol voltál. Reggel fél 7-kor mentél el, és itt van dél. Mondd hol jártál?
Nem szóltam mert midneki bombázott a kédéseivel. Mikor mindenki elhalgatott, végre tudtam válaszolni.
-Kérlek ne haragudjatok rám, de valamit el kell mondnom...itt a kakukkfű.-tettem le az asztalra, miközben a többiek arcát fürkésztem.
-Nah mit? Halljuk.-sóhajtott nagyot apa és csípőre tette a kezét.
Nyeltem egy nagyot, de a torkomban éreztem, hogy egy nagy gombóc van. Kavarogtak a gondolataim a fejemben, hogy mit mondjak. Azt, hogy találkoztam a gróffal, nem fogom elmondani semmiképp. Végülis annál döntöttem, hogy azt mondom el, amikor a jósnőnél voltam. Végülis nem hazudok vele, hiszen ott "is" voltam. Ha elmondanám, hogy nekimentem a gróf lovaskocsijának és beszéltem vele, többet nem jöhetnék ki a házból.
-Mikor mentem a piacra, útközben megláttam egy fura házat, amiben egy jósnő lakott. Nos, bementem oda. Mivel ma van péntek 13.-a és én babonás vagyok. És jósoltattam magamnak.-mindezt halkan és szemlesütve mondtam. Vártam a választ.
-Mégis, hogy képzelted ezt. A péntek 13.-ai őrültséged fontosabb minthogy George meggyógyuljon!!! Ezt el sem hiszem...hogy tehetted ezt?! Ilyen badarságokra fecséreled az időd, mikor itthon betegen fekszik az öcséd. 18 éven aluliaknak meg nem szabadna jósolni. Csak tudjam meg ki volt az a nőszemély, alighanem ellátom a baját! Nagyot csalódtam benned Holly!
Eddig azt hittem, te vagy a családban a legszorgalamsabb anyád után, hogy te mindig jóravaló, segítőkész, őszinte lány vagy de tévedtem.
Lesütött szemmel meredtem a földre, mintha onnan ki tudtam volna olvasni a megoldást erre az iszonyúan zavaros családi veszekedésre. Most az először néztem föl. A kicsik csak nézték mi lesz, anyu csalódott képet vágott, de nyugodt volt mostmár, apa is csalódott volt, de őrá nem mondhattam el, hogy nyugodt lett volna.
-Mi legyen Emma?! Milyen büntetést szabjunk ki rá? Mert ilyenkor azt kell. Nem verés lesz, hanem munka!!! Sam gyorsan a munkahelyemre futott, hogy jöjjek haza mert te nem vagy még mindig itthon. Nagyon féltünk hogy valami bajod esik.Én meg rohantam haza, mint egy őrült. És lehet, hogy amiatt, hogy téged várunk itt és én nem dolgozok a munkahelyemen, lehet, hogy kirúgnak és nem lesz semmi pénzünk. Annyi sem, mint eddig volt.-apa lángolt a dühtől.
Sam gúnyosan felém vigyorgott, élvezte, ahogy engem lealáznak a sárga földig. Végül ennek az egésznek anya vetett véget.

-Tudom mi legyen. Leküldjük a patakhoz ruhát mosni...igaz most van a legmelegebb dehát ez a büntetés. Mindenkinek a ruháit te fogod kimosni. Összeszedem, adok szappant és már mehetsz is.Addig nem kapsz ebédet sem. Frederick te menjél vissza dolgozni és mondd meg a főnöködnek, hogy holnap kétszer annyit fogsz dolgozni.Győzd meg valahogy, hogy ne rúgjanak ki, mert akkor nagy bajban leszünk.Még ennél is nagyobb bajban.-sóhajtott egy nagyot anya.

Tudtam nem szívesen küld le ebbe a melegbe,mert anyu jószívű volt, de apu itt a háznál a "főnök"és nem mondhat neki ellent, így hát kitatlálta a mosást. Apu elment nagy dirrel-durral, elköszönt mindenkitől, kivéve tőlem. Én az ajtó mellett álltam, és még mielőtt kiment volna a forróságba, rám nézett és megrázta a fejét...én megint lesütöttem a szemem és ugyanúgy néztem a földet, mint az előbb.

-Holly, gyerünk, ideje elmenni mosni! Ebédet csak azután kapsz, miután megjöttél.-mondta anya parancsolóan, de utána a hangneme átváltott lágyra- Tudom, hogy éhes vagy, de azt kell csinálnom, amit apád mondd.-anya bűnbánóan felém tartott a kosrában levő halom ruhával. Megsimította az arcom. Én szótlanul kivettem a kezéből a kosarat, elköszöntem halkan, és kimentem. A nagy meleg nagyon megcsapott. Melegebb volt, mint amikor utoljára kinn voltam. Megindultam a folyó felé. Az utca most szokatlanul furcsa volt. Úgy éreztem, hogy mindenki, aki elhaladt mellettem, engem néz feltűően. És ez így is volt. Aki elment mellettem, úgy nézett rám, mintha boszorkány lennék, vagy valami úri kisasszony, akinek az öltözéke kitűnik a többi közül. De ami még furcsább volt, hogy úgy éreztem, hogy valaki követ engem. Hátrafordultam, de senkit sem láttam...vagyis jöttek emberek abba az irányba, amerre én tartottam, de nem voltak furcsák és nem foglalkoztak velem. De mégis furcsa érzésem volt. Minduntalan hátra néztem,mert úgy éreztem, a hátamba fúródik valakinek a szeme, és lesi merre tartok. Ez eltartott a patakig, úgy éreztem soha nem fogok odaérni, ráadásul a kosárban lévő ruhák is iszunyúan nehezek voltak, hiszen egész héten nem lett mosva, és most itt van mindeinek a ruhája. Apának a ruháit nehéz lesz kimosni, mert az ő ruháira ráragad midnenféle...majd az övét hagyom legkesőbbre. Először George-ét mosom ki, aztán Mandy-ét, anyámét, utána az enyémet, és aztán jöhetnek apa olajos ruhái. Odaértem a patakhoz, ott már szerencsére nem éreztem, hogy követne valaki. De most megint fura érzésem ovlt, de nem azért, mert követnek, hanem most valami másért. Megpróbáltam nem foglalkozni vele.

Odaléptem a patakhoz, belemártottam George egyik ruháját a vízbe, elkezdtem sikálni a szappannal,de ekkor a hátam mögötti bokorból ágroppanásokat hallottam. Egyre közelebbről hallottam és nagyon megijedtem.De ekkor már nem csak egy ropogást hallottam, hanem egy másikat is. Reszkettem egész testemben, ekkor egy őz ugrott ki a bokor mögül én meg hangosan felsikoltottam és úgy ahogy voltam,beleestem a folyóba. Szerencsére a ruhák a folyószélen maradtak. Köpködve álltam fel, és léptem ki a folyóból és mikor felemeltem a fejem, majdnem megint visszapottyantam, mert a bokornál ott állt a gróf és az őz után kiáltott. Majd mikor meglátott engem, megtorpant.

-Ó, Miss McKanzie maga az?! Nagyon sajnálom, ha megijesztettem, de épp vadásztam, és az őznek sikerült most elfutnia. Mily meglepő hogy itt látom!-kezet akart nekem csókolni, de én nem mozdultam...csak tátott szájjal bámultam.

-Kérem jöjjön ki onnan, még a végén az én hibámból megfázik!-kérte, mikor már valami kezdett derengeni.

Én egy szegény lány vagyok és éppen a gróf kért meg arra, hogy menjek ki innen. Meghajoltam, és kimásztam a vízből.

-Mr.Srocge?!-csak ennyi tellett tőlem, mert nem bírtam mást kinyögni, mert a szemem és a számat marta a patak midnenféle kosza.

-Igen, én vagyok!Maga meg ruhát mosni jött ide ki bizonyára!-nézett a nagy halom kupacra a kosárba.

-Vegye fel a kabátomat, meg fog fázni...és én miattam.-levette a nyeregről a díszes kabátját és rám akarta adni, de én ellenkeztem.

-Erre semmi szükség, felség, nem fázom, és hamar meg fogok száradni...hiszen meleg van.-dadogtam.

-Nahát, ilyen makacs lányt még nem láttam, mint Ön! Azonnal vegye fül a kabátomat! Ez parancs!-akkor nagyon semminek éreztem magam mikor kimondta, hogy ez parancs. Egy hangyának, aki mindig a porba, a sáros földben van, és soha nem nő meg oylanra, mint egy ember. Nahát ez volt velem is. El akartam futni, de valószínüleg utánam jött volna és el is kapott volna, mivel nem futok olyan gyorsan. Ezért erről lemondtam.

-Mondja, miért futott el máma olyan sebesen?-közelebb jött belenézett a szemembe és az megint megrészegített, mint délelőtt és nem tudtam tőle szabadulni. De szerencsére észbe kaptam eltávolodtam, leültem oda, ahol a ruhák voltak, és tovább kezdtem mosni őket. De ő megint kicselezett és leült mellém. Nem akartam odébb ülni, mert az illetlenség lett volna,így maradtam a helyemen. Elég zavarban voltam, így válaszoltam az előbb feltett kérédsére.

-Azért, mert az öcsémnek el kellet mennem a piacra venni kakukkfüvet.Beteg.Náthás és torokgyulladása van.

Az fontosabb, mint az én fejfájásom.-megfogott egy ruhát és elkezdte sikálni, de én kivettem a kezéből és magam mellé raktam. Értetlenül meredt rám.

-Maga ne mosson ilyen ruhákat, nem való egy felségnek ilyet művelni. Nem kell őrizni, tudok magamra vigyázni. Viszont ha szeretne finom húst enni, menjen tovább és vadásszon. Nehogy miattam elszalassza a vadászást.-morogtam, de nem bántam, hogy itt volt.

-Nem megyek, nem fontos az az őz. Maga egy nagyon érdekes lány,Miss McKanzie!-nézett megint rám kifürkészhetetlen arccal. Furán éreztem magam ettől a mondattól...lehajtottam a fejem zavaromban.

-Én? Ugyan miért? Én csak egy londoni szegénylány vagyok a sok közül!-abbahagytam a sikálást és lemeredtem a földre, mintha onnan bármit ki tudnék olvasni. A sírás kerülgetett, és megint egy hatalams gombócot éreztem a torkomban, mire az fájdalamsna elszorult.

-Mi a baj Miss McKanzie?-nézett le rám értetlenül Daniel, de én csak meredten bámultam a földet.

-Csak Holly!-vágtam rá nagyon gyorsan, mivel dühös is voltam. Ha Miss-nek szólított akkor hirtelen azt éreztem, hogy én is grófnő vagyok, de azán a felismeréstől mindig a porba hullok. Mondjuk ilyen hangnemben nem szavadott volna vele beszélnem.

-Elnézést kérek Mr.Srocge, de tudja nagyon szomorú vagyok.-és megint a földet fixíroztam.

-Miért?-most a patakot bámulta vagy a messzi hegyket a távolba.

-Mert nekem nagyon rossz sorsom van, felség.-a felség szóra förgatta a szemeit, nem tudom mi rosszat mondtam.

-Mi rosszat mondtam???-megijedtem, hogy elege lett belőlem és fölkap, aztán a mai estét már a várbörtönben töltöm. De nagyot tévedtem.

-Felség, felség,felség. Tudja életemben már hányszor hallottam ezt a szót?! Elegem van az életemből!-akkora szemeket meresztettem rá, hogy azok majdnem kiestek a helyükről. Elege van az életéből??? Miket beszél össze? A nap biztos hatással volt rá, hógutát kapott, mert egy ilyen előkelő uraság még ilyet nem mondott.

-Maga meg miről beszél? Olyan jó élete van, szívesen cserélnék magával. Azt csinál, amit csak akar! Gyönyörű ruhákba jár, tiszta, pompás, fényűző, nagy palotában lakik, szolgák lesik minden kívánságát, gyönyörűszép kisasszonyok között válogathat, mennyei ételeket ehet és ihat, külön szobája és nagy áyga van...egyszerűen az Ön élete tökéletes! Ennél még álmodni sem lehet szebbet!!!-csak úgy tódultak belőlem ezek a szavak, miután elmondtam mindezt, a gróf arca fájdalmas maszkba torzult.

-Kedves Holly, akkor maga még nem tudja, hogy énnekem milyen rettentően unalams életem van! Az igaz amit ön elmondott, de minden nap ugyanaz történik velem, unom a szolgákat, a sipítozó kisasszonyokat és mindent.

Mindig azt kell csinálnom, amit az apám mond. Irányítgatnak, mit sem törődve az én érzéseimmel. Mindig meg kell felelnem apám parancsának, unalmas könyvekből kel tanulnom az etikát. Unom a meleg ruhákat ebbe a nagy melegbe, de meg kell felelnem és el kell fogadnom, mert én vagyok az ifjú gróf. Mindeki azt hiszi az én életem milyen jó, de NEM! Kardoznom kell,amit nem szeretek, visítozó kisasszonyokkal kell töltenem az egész napomat...és ezt mindent nem én akarom. Hanem az apám, gr.William Srocge. Én nagyon utálok gróg lenni! Soha életemben nem csinálhatom azt, amihez kedvem van. Az apám erőszakol rá mindenre. Szívesen cserélnék helyet egy szegény gyerekkel!!! Abba a palotába, ahol mi lakunk, ott csak az apám létezik!-folyt belőle ez a sok mondat.

Ezen elgondolkodtam pár percig, de én visszavágtam.

-Na és az én életem milyen? Nyomorgunk,mint a templom egere.És ezzel meg is mondtam mindent!-fújtatva tettem bele a kosárba az összes ruhát, amit kimostam és indultam hazafele, mikor elkapott a karomnál fogva.

-Nézze, tudom, hogy maguknak rosszabb soruk van, de beláthatná, hogy nekem sincs jobb sorsom! Nekem most mennem kell, de arra számíthat, hogy még fogjuk látni egymást!-és eltűnt a bokorba.

És én csak álltam ott teljesen lefagyva, és próbáltam mgemészteni az imént hallottakat.

FELHÍVÁS!

Szeretném minden kedves látogatómat felhívni egy-pár dologra!

Nos,nemrég nyitottam(úgy 2 hete) és már több mint 200 látogatóm van, ennek nagyon örülök.
Ez két hét alatt nagyon jó!!! Csakhogy van itt valami. A blogom NEM az Alkonyatról szól. Nagyon-nagyon szeretem az Alkonyatot, mint az a nevemen is látszik, de már minden egyes blog az Alkonyatról szól...és én úgy döntötem,hogy valami különlegeset akarok írni, amilyet még senki sem írt. Rájöttem ebbe a két hétbe, hogy csak azért kattintanak a blogomra, hogy még egy Alkonyatos fanfiction-t olvassanak...vagy azt hiszik, hogy arról szól. De mikor följönnek és meglátják, hogy miről szól, már mennek is el. Ez nekem nagyon rosszul esett. Éppen azért írtam másról, mert az egész Blogspot Alkonyatos történetekről szól és én úgy gondoltam, hogy nem írok még eggyel több ilyet, hiszen már van belőle 1000 ha nem több. Annyi, hogy egy élet is kevés lenne rá, hogy mindet el tudnánk olvasni!!! Az én blogom kitűnik a többi közül. És aki följön ide( tisztelet a kivételnek)
meglátja a blogom és azt gondolja magában, hogy hú de sz*r, meg nem sztárokról szól...tudjátok ez nagyon rosszul esik nekem!!! Na és akkor mi van??? Nem szólhat minden Miley Cyrusról...meglátjátok egy-két év múlva már nem lesz akkora sztár...meg Robert,Kristen...szeretem őket de én különleges blogot akartam írni...de midnenki csak az Alkonyatról akar olvasni. Én a történetem írását abból merítettem, hogy láttam sok angol filmet, amik ebben a korban játszódtak, és megihlettek. Ti már azt hiszitek minden csak a sztárokról szól.Pedig nem!!! Meghogy unalmas a blogom és sok helyesírási hiba van benne. Az igaz,hogy volt benne de szerintem nektek is lenne benne, ha még este fél 10-kor ott ülnél és azon izgulsz hogy tetszik-e az olvasóknak vagy mit szólnak hozzá! Ebből amit most leírtam arra akartam kilyukadni, hogy egy régmúlt időről írt történet is lehet jó, izgalmas, nem kell attól sztárokról szólnia...ugyanis én sokkal jobban értek az ilyen törikhez, mint az Edward és Bella vagy Nessie és Jacob történetekhez.Persze nem mindenkinek tetszhet,ezt is megértem.De azt kérem hogy ezt értések meg...nem mindig a csilli-villi törik a jók...én is nagyon sokat dolgoztam mire ezt így kialakítottam!!! És ha arra szavazol,hogy rossz a törim, az a te bajod!!! Akkor írd is le miért rossz! Egy kicsit mindenki nézzen magába...már modern világban élünk és minden az amerikai "hírességekről" szól, és már magyarságunk nem is lesz, elfeledjük azt. Minden róluk szól...lassan már angol lesz az anyanyelvünk is annyira beleolvadunk az amerikaiak csapdájába. És attól, hogy a 19.-20. századról írok még nem azt kell gondolni, hog sz*r, unalmas a törim.És sokak lenézik, hogy hogy tudok ilyet írni. Jó könnyen!!! Csak ennyi lett volna a közlendőm, remélem midnenki egy kicsit magába szállt és elgondolkodik ezen!!!Ehhez még egy szólást írok: "Nem minden arany, ami fénylik!" Aki érti, az remélem tudja mire gondolok, aki meg nem az így járt!
És a kövi feji holnap vagy holnapután lesz fent! Már akit érdekli!!!
Nah én mentem!
Bye-bye!

2.fejezet- A jóslat beteljesedik

1950. július 13.-a, péntek van. Az itteni emberek nagyon babonásak voltak, mint ahogy én is. A családomban senki sem babonás, mindig is zagyvaságnak tartották a péntek 13.-ai babonát. Én viszont nem. Mindig is tudtam, éreztem, hogy egyszer történni fog valami velem ezen a napon, ami nagyon nagy hatással lesz rám. Dehát mindek is ez a beszéd??? Hiszen ilyen tényleg nincs? Tényleg zagyvaság az egész? A tegnap este az nagyon rossz volt....
-Hát te megint hol kóvályogtál, fiam?-kérdezte anya Sam-et, mihántst betoppant.
-Ööö..hát csak megnéztem a várost-hazudott vállrángatva Sam és bement a szobába.
-Anya, én megmondom neki,hogy máma kapni fog...jó?!-mondtam anyának miközben George-t fürdettem. Szerettem fürdetni, főleg George-t, mert hagyta magát...Mandy-t nem szerettem fürdetni, mert mindig nyavalygott. Mikor kész voltam, anya átvette tőlem az irányítást.
Bementem a szobába, ahol Sam is volt. És ekkor megmondtam neki.
-Sam, ha máma hazajön apa, kapni fogsz!-Sam nagyon hülyén bambult rám, tettette az arckifejezésével, hogy nem tudja miről van szó, de nagyon is tudta.
-Hé Hol(A Holly becézése-a szerk.), nem tudom miről beszélsz!-nézett rám még mindig bambán,miközben felállt és felém tartott, mikor odaért hozzám megállt, és végignézett rajtam, mintha csak egy uraság lenne, és lenézve nézne engem, mint a szegényembert. Persze az is voltam. De ő is az. Ezt nem igazán értettem. Utál? Skóciában sohasem utáltuk egymást, főleg nem Sammel. Sammel jöttünk ki a legjobban. Most meg utálna? De miért?
-Tudod nagyon jól, hogy miről beszélek, Sam.-ezúttal én is jól végigmértem.
-Nem tudom miről beszélsz, és azt sem, hogy miért akarsz nekem rosszat!-még mindig tettette az ártatlant.
-Hát jó, megmondom mi bajom van. Elegem van belőled az. Reggel miután apa fölkel és elmegy te is mindjárt elmész...és hova?...hát a kocsmába meg a nők után menni...mivel tudom hogy máma nem kellett bemenned dolgozni, mert a főnököd temetésre ment, és nem akart benneteket egyedül hagyni, ezért ma szabadságot kaptatok, hogy otthon többet tudjatok segíteni a családtagjaitoknak, dehát te azt már nem hallottad meg.Te nem tudod milyen sorsunk van?Rosszabb sokkal mint Skóciába volt.De te nem segítesz semmit,csak kocsmázol meg a nőket hajtod. Se fát meg szenet nem hordasz a csarnokból, nem segítesz a kútból vizet hordani, sem a testvéreinkre vigyázni.Milyen egy szélhámos, semmirekellő, gonosz, érzéketlen ember vagy te...-csak úgy tódultak ezek a szavak belőlem. Miután befejeztem olyan mérges arcot vágott, hogy azt hittem, ott azon nyomban nekem jön és megver. De ő visszavágott egy válasszal.
-Te még is mit képzelsz magadról? Ki vagy te itt? Én azt csinálok, amit akarok én már 18 éves vagyok, tudtommal nagykorú,amit a törvény is kimond. És mit osztogatod itt az észt te 14 éves kis mitugrász. Örülj neki, hogy eltartalak...-vitatkozott velem halálos bátorsággal.
Én ekkor már nagyon elememben voltam.
-Te tartasz el? Akkor én már meghaltam volna régestelen rég. Apa tart el bennünket, a pár pennyével, amit nagy keserves kínok közt keres meg, te meg a béred eliszod a kocsmába és még ki tudja mikre költöd el...úgyhogy jobb ha nem mondasz semmit,mert nagyon mérges vagyok.-és tényleg lángoltam a dühtől. At arcom, mint a tűz, olyan forró volt. Ő újabb válasszal állt elő.
-Jaj,de nagyon megijedtem tőled, te kis boszorkány...babonás kis boszorkány...holnap péntek 13, vigyázz nehogy valami balszerencse történjen veled...dárga kicsi boszokány-itt félbe szakítottam az üvöltésemmel.
-Hogy te milyen egy mocskos szemétláda vagy!!!...-de még be sem fejeztem, bejött apa a szobába.
-Hé, gyerekek mi folyik itt? Mi ez a nagy lárma? És ki beszél az előbb ilyen csúnyán?-nézett rám apa kíváncsian.
-Apa, csak tudod az van, hogy Sam megint nem segített nekünk semmit...reggel mikor te elmentél, azonnal elviharzott a kocsmába meg a városba csellengeni. Ugyanis máma nem kellet neki bemennie dolgoznia, mert a főnöke temetésre ment és nem hagyta ott őket egyedül. Reggel fél 6-tól este 7-ig...és most ezt megemlítettem neki, és neki áll följebb..apa légyszíves csinálj valamit, vagy ennek nem lesz jó vége, ha egyfolytában ez megy!!!
Apa végül elrendezte a dolgot. Sam-nek büntetést adott és megfenyegette, ha még egyszer le mer menni a kocsmába és nem adja oda bérét a közös kalapba, súlyos következménye lesz, és még a munkahelyéről is kirúgatja. Ekkor már belátta és meg sem mert mukkani. Mindezt anya nem hallotta,ő lenn volt vizet hordani. De még halkan odavetette Sam nekem, mikor már senki sem hallotta:
-Most remélem örülsz...légy boldog.-de láttam rajta, hogy igenis nekem van igazam és nem neki! Akármennyire is nem akarja. Tehát ezt történt tegnap. Ami ma történt, az még jobban megváltoztatott mindent. Tehát a ma történtek...
Reggel mikor fölébredtem, furcsa érzésem támadt. Valami nyugtalanító, valami természetfeletti, valami...megmagyarázhatatlan...de mégis furcsa. Először is anya még aludt. Én keltem föl legelőször.Senki sem ébredt fel rám. Sam itthon volt, és aludt kényelmesen, egyedül a saját ágyán.Kimentem a konyhába, és egy cetlit találtam a konyhasztalon. Apa írta. Ez állt benne:
"Drága lányom, Holly!
Anyád és tesvéreid ma nem kelnek korán...anyád mondta tegnap. Nagyon elfáradtak és nem bírnának fölkelni, de tudom, hogy te mindig fölkelsz. Ezért arra kérlek,hogy menj el a piacra és vegyél kakukkfüvet, mert George-nak kell, mert náthás, és fáj a torka. A kakukkfű meggyógyítja. Ott a pénz az asztalon, amennyit tudsz hozni abból a pénzből, annyit hozzál.
Szeretettel csókól, apád"
Még egyszer benéztem, hogy nem kelt-e fel valaki, de midnenki úgy aludt, mitn a bunda. George tényleg beteg volt, mert horkolt, őrá ez nem jellemző. Fogtam a pénzt, és már futottam is ki az ajtón, egyenes ki az utcára. Már reggel korán nagyon meleg volt. Az élet már javába ment. Emberek mentek mindenhol, persze csak szegények, pompás ruhába öltözött embereket egyet se lehetett látni. Miközben mentem a piacra egy kics, érdekes, furcsa házra ki volt ragasztva egy írás. Ez áltt rajta:
" Margaret Josephson, jósnő. Ingyen jóslás"

"Péntek 13.-a"-ötlött az eszembe hirtelen. Nem állhattam meg, hogy be ne menjek. Muszáj oda bemennem, megnézetem, mi lesz a sorsom. Persze erről nem szólok senkinek. Hiszen ez a nap nagyon furcsán kezdődött és babonás is. Erről nem szólok otthon, hiszen úgyis bolondnak tartanának, hogy ilyen őrültségeket csinálok. Ebbe még anya sem adott igazat nekem. Beléptem az ajtón. Egy kísérteties, majdnemcsak sötét helyiségben találtam magamat. Amint beléptem magam mellett egy asztalt láttam, tűzhelyet, edényeket, biztos ez volt a konyha. Mentem pár lépést és megláttam egy titokzatos ajtót, ami eltért a többitől. Boltozatos, kristáylokkal kirakott ablaka volt, sötétbarna ajtaja tele volt fura faragásokkal. Bentről nem lehetett semmit sem hallani. Bekopogtattam, megszólalt a hang, hogy "gyere" és én benyitottam. Elámultam a látványtól. Benn a szoba közepén egy nagy aztal, a közepén egy hatalmas jósgömb, a szoba fala citromsárga volt, mindenhol köpenyek, varázslatos italok, gömbök voltak.
-Szia, kedveském, miben segíthetek?-kérdezte a hölgy. Még meg sem néztem, hogy néz ki. Rajta is elámultam. Nem úgy nézett ki, ahogy elképzeltem. Azt hittem, ilyen vén, félelmet keltő aszonyság lesz a helyébe,de nem. Szőke haja leért a derekáig, kék szeme kedvesen mosolygott, karcsú és magas volt. Zöld köpönyeget viselt, így nem láttam, mi volt alatta. Most válaszoltam csak:
-Jó reggelt!Ööö...szeretném, ha jósolna nekem.-válaszoltam félénken mert féltem hogy mit fog szólni.
-Nem vagy te még ehhez egy kicsit fiatal?-vonta fel a szemöldökét. Az is szép, fekete, ívelt volt neki.
-Nem, 14 éves vagyok, legyen szíves! Kérem!-könyörögtem, még a tenyerem is összekulcsoltam.
A nő még gondolkozott és válaszolt.
-Jól van,nem bánom, ha ennyire akarod, de meg kéne tudnom a nevedet.-intett hogy üljek le. Odamentem és leültem...a pénzt a zsemebembe raktam, nehogy elvesszen. Még egy kérdésem volt.
-Ugye ingyen jósol, mert ha nem, akkor nem kérem!-szabadkoztam. A nő kedvesen rám mosolygott és válaszolt.
-Hát persze...mint a papíron is kinnt van a házamon. Hát akkor kezdhetnénk is.
Kicsit megijedtem és kedztem félni. Mi lesz ha valami borzalamst jósol. Már bántam, hogy bejöttem. De már nem volt visszaút!
-A nevem Holly McKanzie.
-Hát köszöntelek a jósdámban kedve Holly! Akkor talán kezdhetnénk is!
-Nyújtsd a tenyered!-kinyújtottam feléje, de még mindig égtem a félelemtől. Éreztem, hogy valami rendkívüli fog történni. Az érzésem beigazolódott. A nő 2-3 percig nézte a tenyerem és egyre rémültebb lett az arca. Majd levette a kezét a kezemről és mormolt valamit, utána a gömb előttünk elkezdett fényesen világítani, mint a petróleum-lámpa. Valamit megint mormolt, csak az én nevem értettem belőle egyedül, a többit nem. És ekkor megszólalt:
-Holly, veled valami nagyon nagy dolog fog történni, ami teljesen megváltoztatja az egész lényed és kihat mindenedre. És ami teljességgel lehetetlen ebben a világban. Arra akartam kilyukadni, hogy meg fogsz ismerkedni egy olyan fiúval, aki a te világodtól távol áll, teljesen más világ, tehát nagyon gazdag, pompában, fényben éll, de te...te...ilyen nem lehet...!-a nő ki volt kelve...én mostmár nagyon féltem majdnem elfutottam, de kíváncsi voltam, hogy én mit csinálok. Annyira féltem, hogy remegtem ,de azért mégis megszólaltam:
-Asszonyom...mi van vel...?-elcsuklott a hangom, és már nem tudtam beszélni.
-Sajnálom, hogy megijesztettelek, kedvesem, de amit láttam az teljesen lehetetlen, és még sosem láttam életemben ilyen jóslatot.-ő is remegett, de nem tudtam mit fogok ÉN csinálni. Mitől ijedt meg ennyire?
-Kérem asszonyom, mondja el!-kérleltem, mert már nagyon el szerettem volna menni.
-Holly, te bele fogsz szeretni abba a fiúba, és ő is beléd!-elsikítottam magamat reflexszerűen.
Margaret nem ijedt meg, mintha csak tudta volna,hogy ez lesz. Én meg őrülten kiabáltam:
-Maga miket beszél össze? Ez tényleg lehetetlen, maga bolond!!! Elhiszem, hogy miért adta ingyen a jóslást...mert őrültség az egész! És senki nem jön magához! Soha nem szeretnék bele egy hülye, gazdag, nagyképű fiúba! Maga egy őrült nő!-miután ezeket kimondtam kifutottam a szobából és még egyet sikítottam, mert a küszöbön ott volt Margaret fekete macskája, az fájdalamsan felnyávogott én meg szaladtam ki az utcára. Egyből a piac felé vettem az irányt. Úristen! Hogy mehettem be ilyen őrült nőhöz? Méghogy beleszeretek egy gazdag fiúba? Milyen badarság! Igazuk volt anyáéknak! Az egész babonaság egy nagy humbuk. Nemhiába adta ingyen a jóslált, hiszen nem járt hozzá senki. Ilyen bolond nőhöz ki járna? El kell felejtenem ezt az egész péntek 13.-át és nem a babonasággal foglalkozni. Nagyon meleg volt, számításaim szerint 39 fok volt. Elkedztem futni, mert mindjárt bezár a piac és még nincs meg a kakukkfű George-nak,aki már várja, hogy megigya a jó meleg, gyógító teát. Erre gondolva futni kezdtem és befordultam a sarkon, amerre a piac volt. De miután befordultam egy nagyon nagy ütést éreztem a fejemben...ezután elsötétült minden. Arra ébredtem, hogy sajog a fejem, mintha ezer kalapács ütné. Hangokat is hallottam de nem tudtam pontosan kivenni.
Valaki szólongatott. Az a hang kedvesen csengett a fülembe, ezért föleszméltem egy kicsit, de nem tudtam megmozdulni és a szemem sem nyitottam ki csak a hőséget éreztem magam körül a föld is nagyon forró volt, de egyszerűen nem tudtam még megmoccani sem. Ekkor megint hangokat hallottam, most erősebben:
-Milford, maga szerencsétlen, hogy lehetett ennyire ostoba!? Ideállt pont a sarokra, ahol akárki beleütközhet...maga nincs észnél. Most mit csináljunk? Elájult és nem ébred fel. Ráadásul egy szegényleány, nagyon gyenge, és nagyon erős ütés érte! Én 14 évesnek nézem. Megpróbálom felébreszteni. Hahó...ébredjen fel...!
A vállamat kedzte rángatni nem erősen, ekkor megfogta a kezem...nagyon meleg, puha, erős kéz volt ez, de nem fogta erősen a kezem,de éreztem,hogy erős az a kéz. Ekkor kinyitottam a szemem.
Amit láttam, azt hittem, csak álmodom. Egy kék szempár engem nézett kétségbeesve.Egyből fölültem. Azt sem tudtam hirtelen hol vagyok. Előrenéztem és magam előtt láttam egy lovaskocsit. De nem akármilyet. Egy előkelő lovaskocsit. Ránéztem az illetőre, aki az előbb szólított. Szőke haja ragyogott a napfényben, kék szemében ezer fény játszott, ami szebb volt bármilyen szivárványnál. Tollas előkelő kalapot viselt, és bugyros, ezüst, a kalaphoz illő,előkelő ruhát, és fekete cipőt. Mint a grófok. Te jó Isten! A gróf állt itt előttem, és nem hajoltam meg. Mikor ránéztem a lovaskocsira, már tudnom kellett volna, hogy kivel van dolgom. Fölálltam és meghajoltam, de eltántorodtam és elkapott. Ezt nem tehetem! Nem szabad illetlenül viselkednem! Nagyon jó volt abban az ölelésben. Egyből kijózanódtam. Megszólaltam:
-Elnézést kívánok,felség, többet nem fordul elő. Csak nekimentem a lovaskocsijának és megütöttem magam! Én ostoba, minek futottam?!-meghajoltam mégegyszer,de ekkor elkezdett hozzám beszélni.
-Semmi baj, nem maga tehet róla, a kocsisom, Milford pont a kereszteződésbe állt meg. Most nem lényeges a meghajlás, azonnal be kell vinnem a várba. Megsérült a feje, és nem tud járni. Daniel Srocge vagyok, William Srocge fia, 15 éves és gróf. És magát hogy hívják
-Felség, engem Holly McKanzie-nek hívnak,14 éves vagyok, 1 hete költöztünk ide a családommal. Nincsen semmi baj, nem kel bevinni a várba egy kis sérülés miatta egy szegénylányt.-mikor kimondtam ezt,olyan kicsinek és semminek éreztem magam egy ilyen felség mellett. A kocsisa, Milford, nyurga, barna hajú és szemű, szürke kocsisruhát hordó mber volt. Ő csak hallgatta és nézte, ahogy mi "beszélgetünk". Megnéztem magamnak az ifjú grófot jobban. És amit ekkor csináltam, azt sose kellett volna. Belenéztem a kék szemébe, ami ezer fénytől volt szikrázó.Gyönyörű volt. Ilyet még éltemben nem láttam.Ilyen gyönyörű szeme még senkinek sem volt. Nem bírtam róla levenni a tekintetem. Egymás szemébe néztünk vagy 1 percig és megszólaltam még mindg a szemét nézve:
-Nekem mennem kell, felség. Kérem bocsásson meg nekem!-és elrohantam. Olyan szélsebesen amennyire csak tudtam.Még hallottam, amit Daniel gróf mond a kocsisának:
-Gyerünk,Milford, mire várunk még, menjünk utána, nem hagyhatjuk elfutni, beverte a fejét,kitudja merre megy és még nagyob baja lehet! Induljunk!
Erre még gyorsabban futottam és egész elmémet lefogalalta Daniel kék szeme és maga Ő! Hát ezt abba kell hagynom. Nem ábrándozhatok, hiszen nem szerethetek bele egy grófba!!! Holly, nem vagy belé szerelmes!Ezt hajtogattam magamba,de minél inkább csak ezt hajtogattam,annál inkább csak ő járt a fejembe Futottam a piacra, megvettem a kakukkfüvet, és uccu, hazafelé mentem. Majdnem észrevettek, de én elbújtam egy fal mögé...ez a nap furcsa volt. De még furcsábban éreztem magam. Hazaértem. Már midnenki várt. De mérgesen néztek rám, mikor beléptem az ajtón. Megfagyott a vér az ereimben, és féltem.

Holnap új feji!!!

Syasztok...holnap új feji várható...tehát holnap délután-estefele mindenképp gyere fel, mert akkor rakom föl...mivel délelőtt suli xD...ne féljetek nem lesz olyan uncsi mint a prológus de vhogy be kellett vezetnem h kik a szereplők és milyenek.
Tehát holnap!

Itt az első feji!

Syasztok! Itt van az első feji,remélem nem lett olyan borzalmas..vannak benne helyeyírási hibák,azokért bocsánat...kérek komikat...máma este ha sikerül,fölkerül a chat is..és oda írhattok!
Nah én mentem majd este jövök!!! Tehát komikat kérek!!!
Jó olvasást!
Bye!

Prológus: Egy szegény család

Holly McKanzie vagyok, 1936-ban születtem,14 éves vagyok most.Apám, Frederick McKanzie,anyám Emma Doyle.3 testvérem van:
bátyám, Sam McKanzie, 18 éves,húgom Mandy McKanzie10 éves,öcsém George McKanzie 6 éves.
Mi egy skóciai szegény,paraszt emberek vagyunk.De mivel skóciában háború tört ki,kénytelenek voltunk elhagyni a házunkat,ezzel együtt a hazánkat.Angliába költöztünk,azon belül Londonba,ahol az élet igen kegyetlen volt a szegény embereknek.Mi a szegényeknek is a legalját képeztük...persze nem csak m ivoltunk ennyire szegények,London lakóinak fele hozzánk hasonló sorban élt.Még csak egy hete vagyunk itt,de máris úgy érzem,hogy egy világ szakadt szét bennem.Nagyon hiányzik Skócia!!! Ott boldog voltam akkor is,ha szegények voltunk...nem nagyon vettem észre ezt...most annál inkább...ott volt földünk,amin tudtunk termelni,Londonban nincs...apának bérmunkásként kell dolgoznia, nagyon csekély fizetésért,amiből épp csak meg tudunk élni,anyám meg otthon marad velünk,és ellátja a ház körüli teendőket. Sam is dolgozik,ő egy kovácsműhelyben...de ő mindig elkölti mindenféle badarságokra a pénzét,és soha nem teszi bele a közös kasszába.Ő 18 éves de nem érti meg,hogy most,hogy Londonban élünk, még rosszabb a sorunk,mint volt.Nagyon ostoba...mindig részegen jön haza a kocsmából és a lányokat hajtja,ha éppen nem dolgozik.Anya és apa hiába szól rá...oda se neki.Mandy meg még kislány,csak azt látja maga körül,hogy valami megváltozott és hogy nemoitt lakunk,ahol máskor...George meg aztán még jobban nem ért semmit.Csak húzzuk magunk után...de ő megvan. Mindig anya után szaladgál...még neki jó!Én rengeteget segítek otthon...főzni,mosogatni,takarítani,tesóimra vigyázni...csak George-ra kell úgy kicsit jobban figyelni,Mendy megvan,de azért rá is kell figyelni.Most éppen nyár van,így nem kell iskolába menni.Skóciában nagyon sokat játszottunk a testvéreimmel.Most meg mindig veszekszünk.Anya nem volt enyire ideges,mint most.És apa sem.Minden megváltozott,amióta Londonban élünk.De ha nem jöttünk volna el,már minden meghaltunk volna,mert kivégeztek volna bennünket.Meg a rétek,a legelők,a friss levegő,a gyönyörű,napsütötte táj.Nem ábrándozom!Mert csak még rosszabb lesz.Nos hát London! A legszakszerűbb kifejezés rá: Borzalmak Városa.Íg emlegetik ezt itt.A szomszéd már elős nap átjött köszönteni bennünket.Ő is skóciai származású.De ők már 20 éve itt laknak.Skóciáról mesélt nekünk nagyon sokat.Ő is szeretett ott nagyon! Ő mondta nekünk először a "Borzalmak Városa" kifejezást Londonra.Még egy ilyen hely nem volt a világban.Persze voltak szörnyű helyek,de ennyir nem.Legalábbis Európába az egyik legborzalmasabb hely volt.Ezt magam is tapasztaltam,pedig csak 1 hete lakunk itt.2 napja Mandyvel és George-al mentünk körülnézni,és a belvárosba a szemünk láttára akasztottak föl egy embert.Mellesleg nem csinált semmit.Mert a tettes nem ő volt.De nem hittek neki,se a családjának:Én eltakartam George szemét,de Mandyét nem tudtam.És ő utána elkezdett sírni.Gyorsan hazamentünk és megesküdtem hogy többet arra nem megyünk.És még sok más ilyen borzalams dolgot láttam én magam.Azóta nem is hoztam a testvéreimet a belvárosba.Annyira nyomorban éltünk,mint még soha!Örülhettünk,ha kását ehetünk.Akkor már ünnepi ebédünk volt.Sokszor lemondtam a kenyérről,hogy George-nak vagy Mandynek jusson.Mert Sam vacsorára 3 karéj kenyeret evett meg tegnap,és mindeninek 1 karéj járna.Én odadtam George-nak az enyémet.Anya kérdezte én mit eszek,azt válaszoltam nem vagyok éhes,de közben meg úgy korgott a gyomrom,hogy azt hittem beleőrülök.2 napig ki kellett tartania a kenyérnek,és az nekünk nem volt elég...6-an voltunk.Vizet ittunk.Sokszor az sem volt,mert kiszáradt a kút...főleg most,hogy nyár van.Nagyon meleg van és félünk hogy kiszárad,és nem fogunk tudni vizet sem inni.Rettegés az életünk...de ez még csak a kezdet...ágy is csak 4 volt...így szűkösen fértünk el...na persze Sam megint jól járt,mert testes és nem férne el mellette senki,neki magának egy ágy jutot,nem kellett osztoznia mással. Én Mandyvel aludtam,George pedig anyáékkal.Minden napunk kész borzalom volt.Reggel,mikor m ifölébredtünk,apa már nem volt itthon.Már 5 órakor elmegy,és csak este 8-kor jön meg.Éppen hogy tudunk veel találkozni.Mi rendszterint 6 órakor kelünk.Anya kel legelőbb és felkelt midnenkit.George-nak sohasem akaródzik felkelni,mindig nyavalyog.Én szó nélkül felkelek.Megmosakszok és felöltözök.Apának midnig kell estére kell főzni valamit,mert nagyon éhes,reggel csak egy szelet kenyeret szokott vinni.Sikerült vennünk(bár az összes pénz ráment)egy csirkét a piacon.Apának elege volt a kásából,nem oltsa az éhségét.Most az egyszer kivételt teszünk.Persze Sam most megint jól jár.Nem kellett bemenni dolgozni,mert a főnökének temetésre kellett mennie,és őnélküle nem ér senki semmit.Elmet..hát persze...kocsmázni!Meg csavarogni!Este fog hazajönni!Apától kapni fog mert nekem is elegem van már abból,hogy semmilyen házimunkából nem veszi ki a részét,csak csavarog meg a kocsmába üti az időt!!!Jó,nem azt mondom,hogy főzzön,vagy takarítson,mert azt mi megcsináljuk anyuval,de vizet tudna fölhordani a kútból,és fát vagy szenet is tudna hozni a csarnokból.Egész délelőtt főztünk anyuval,utána mosogattunk és takarítottunk.Húztam föl vízet a kútból..nagyon nehezek.Szenet is hoztam...a mai nap nagyon nehéz volt.De a megérdemelt jutalom:a csirke,az ebédünk.Nagyon jól esett!!!Mindenki megnyalta tőle a tíz ujját!Apa is biztos ezt fogja tenni.De iyen jó is csakegyszer van az életben!Szóval az életünk gyökerestül megváltozott.De én próbálok azzal segíteni a sorsunkon,hogy én magam segítek,ha már a lehetetlen bátyám erre nem képes.Én nagyon félek...midnen nap egyre jobban...hogy mi lesz velünk!?Mert ha így megy tovább..áhh bele sem merek gondolni!!!De ami itt a lényeg,hogy most nagyon meg kell húznunk magunkat,hogy meg tudjunk élni!!!Anya minden megköszöni azt,és hálálkodik,hogy ennyit segítek neki.De ez csak természetes.Én már 6 éves korom óta segítek midnenben...akkro még nem tudtam ennyit.Mostmár tudok főzni,mosni,takarítnai,és van türelmem a testvéreimhez...kivéve persze Sam-hez.Mostmár betelt a pohár!Anyával megállapodtunk,hogy este szólunk apának!Biztos büntetést fog kapni...de már nagykorú,de most nem ez számít!!!Délutánra anya már nagyon elfáradt,pedig még mosni is kéne!Én megcsináltam helyette...ő pedig addig pihent.És miközben mostam a pataknál a ruhákat a szappannal,gondolkodtam.A grófokról.Máma miközben sütöttük a csirkét,a szomszéd néni átjött,és nagy mérgesen közölte velünk,hogy még 10 pennyvel többet kell adózni,mert a gróf, id.(idősebb-a szerk.-)William Srocge a fiának,az ifj.(ifjabb-a szerk.-) Daniel Srocge-nak születésnapi estét akar rendezni,és nem elég rá az ő pénze...Úristen!Mennyi pénzük lehet azoknak!1000000 font-ba kerül a keszülődés rá...az ifjú gróg még csak 15 éves...milyen nagyképű lehet..hiszen van is neki mire...fényűzés,pompa,szolgák,külön nagy,hatalmas ágy,minden..majdnem olyan mint a király...az ő parancsuk is beleszámít az ország kormányzásába.Ó csak egyszer találkoznék vele..alighanem megmondanám neki a magamét..óó...de azt nem szabad,mert felakasztanak,jó esetbe börtönbe kerülök!!...ÁÁÁ..hiszen a grófok és az előkelő uraságok nem járnak ki megnézni,hogy hogyan él a szegény ember...nem jönnek azok ki szinte sohasem(egy-két alkalmat kivéve) a kastélyukból.A grófók hatalams kastélya ott áll benn a belvárosba.Hát,bele kel nyugodnom,hogy soha nem mondhatom meg a grófnak a magamét,és soha még látni sem fogom!!! Akkor még nem tudtam,hogy holnap mi is vár rám! Az még jobban megváltoztatta a gondolkodásomat!

Figyelem!

Aki bejelentkezett rendszeres olvasónak,az írjon megjegyzést...mer nemtom h kicsoda...vivikát tudom meg wiky-t de a másik két kedves olvasómat nem!
Lécci írjátok meg a megjegyzésbe,hogy mi a blogotok vagy h hogy hívnak titeket...!!!
Akkor legközelebb tom h kik vagytok..jah és holnap chat is lesz fennt ha be tudom illeszteni...
És holnap jön az első feji!! Bocsi h már pár napja ezt írom de most tényleg eég fáradt vagyok megyek is...akkor holnap délelőtt vagy este gyertek fel és lesz chat meg az első feji!!!
És ismeretlen olvasóim nyilatkozzatok!!!!!!!!!!!
Viszlt holnap!!!

2010 forewer!

Nahát megint itt vagyok! 2010-et írunk már és újra B.U.É.K mindenkinek!
Az első fejit csak holnap fogom fölrakni mivel ma nagyon álmos vagyok és nem tudnák begépelni ilyen hosszú szöveget!
De esküszöm h holnap már fent lesz!
Nah mára ennyith holnap fent lesz a Prológus! Vagy délelőtt vagy este olyan fél 8 körül!
Pááh!