4. fejezet-A rabló és az áldozat

(Daniel szemszöge)



Valamit keresek, valamit kutatok...vagy inkább valakit? Csak kopár és kietlen volt minden, mintha egy horrorfilmben lettem volna. Csupasz, félelmet keltő faágak nyújtóztak fölém, a föld koromfekete mint az éj, köd lepte be ezt az egész mindenséget, és nem voltak házak, nem voltak emberek, nem olt semmi sem csak köd, és az üres semmiség. Ebben bolyongtam én egyes-egyedül, még hű, fehér lovam, Lajta sem volt itt velem. Féltem. Pedig nem szabadott volna, hiszen fiú vagyok és előkelő uraság, és nekik nem kellene félniük. És Milford? Ő hol van? Mért nincs itt a kocsi, amivel hamar át tudnék vágni ezen a zord erdőn? Nem találtam a kérdésekre választ. De egyszer csak minden megváltozott. Gyönyörű kék lett az ég, a földön virágok nyíltak, madarak daloltak a fák ágán, amik immáron díszes hajtásba kezdtek és friss illat terjengett mindenhol. A köd eltűnt. Ekkor látom, hogy egy gyönyörű lány jön velem szemben. Ezüst, pompás ruhában, ezüst cipőben és a haja fürtökben omlik a vállára. Úgy 20 méterre lehetett tőlem. Fölnézett és majdnem elájultam. Holly volt az. Én reflexszerűen kinyújtottam a kezem és ő jött felém. De minél inkább közelebb kerültünk egymáshoz, annál inkább leváltak róla a pompás ruhák és a cipő, és rongyos, szegényes öltözetbe burkolódzott. Ekkor mellettem termett Izodora, az én legnagyobb imádóm. Én nem szerettem őt, de ő igen és mindent megtenne azért, hogy majd pár é múlva feleségül vegyem. De nem fogom. Nekem valaki más kellett...Nem tudom ki, de MÁS, nem az udvarkisasszonyok közül való. Izodora megkapott hátulról és szorosan magához ölelt, de hideg volt. Beszélni kezdett az előttem pár centire álló, most már rongyokba öltözött Holly-hoz:
-Mit képzelsz mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a jövendőbeli hitvesemet?-a hangját én károgásnak véltem hinni, és gonosznak, gúnyosnak. Holly csak állt ott és nem szólt semmit...valahogy az előbb nem volt ilyen szép. Amikor pompás ruhába volt, nem volt annyira szép, most még szebb, pedig rongyos ruha van rajta. De így még jobban kisugározza a szépségét.
Izodora elkezdett engem másfelé húzni és úgy a világ is egyre olyanabbá vált, mint amilyen akkor az előbb volt. Kietlen, üres, és félelmet keltő. Én kiáltoztam Holly nevét és ő is az enyémet, de egyre távolabbról és távolabbról hallottam, amikor már nem hallottam semmit, és belém hasított a fájdalom, az üresség érzése. Izodora most átváltozott gonosz, ronda boszorkánnyá és harsányan, gúnyosan, kéjesen felvihogott és elkezdett hozzám beszélni:
-Mostmár az enyém vagy örökre, és soha semmi és senki nem választhat el bennünket. És itt más senki és semmi nem lakik csakis TE ÉS ÉN!!!-újból felviháncolt.
Én kiablálni kezdtem, ekkor megragadott, öreg,ráncos,bibircsókos kezeivel, és én akkorát kiáltottam, hogy azt hittem, a világ a szétszakad körülöttem.

Valami kiabálás-félét, szólongatást hallottam, de nem Izodora volt.És nem Holly.De még mindig hallottam, de a szemem nem bírtam kinyitni.
-Daniel, kisfiam, ébredj fel! Hahó, ébresztő,Daniel!-ismerős hang volt. APA hangja.
Kipattantak a szemeim. Ott állt előttem apa meggyötört arccal...körülöttem Milford és több szolga...és sok udvarkisasszony, közöttük ott volt...Izodora is!!!!! Jaj, az álmom! Milyen ronda, milyen gonosz volt. Holly meg átváltozott. Egyszer pompás ruhába volt, mikor közelebb jött, rongyos ruha volt rajta. Kristálytisztán emlékszek az álmom minden egyes részére. A kietlen, üres erdőre, és amikor ennek épp az ellenkezője volt. Mélázásomból apa mondata vágott ki:
-Kisfiam, elmondanád, hogy ki az a Holly?-tette csípőre kezét apa, és mindnyájan engem néztek.
Hát ez nem lehet igaz! Az nem elég, hogy szörnyű álmom volt, még az egész palota idesereglik az ágyamhoz. Na ennek most kell véget vetni...úgy döntöttem, eljátszom a hülyét, mintha nem is emlékeznék semmire.
-Kicsoda ki? Apa...én csak álmodtam. Nem emlékszek semmire.-na persze, mindenre pontosan emlékszek de mindegy-És miért kell mindenkinek idesereglenie? Mindenki menjen a dolgára, engem meg hagyjanak békén!
Feloszlott a tömeg, és végre mindenki elment. Izodora hatalmas mosollyal tűnt el a szobámból, amit én tettetett mosollyal viszonoztam. Apa rákezdte:
-Te kiabáltál, mint valami fába szorult féreg, és Izodora észrevette, és mindenkinek szólt, hogy valami baj van veled, mi meg rohantunk, mint a fejvesztett. És valami Holly nevet kiabáltál. Ki az?-apám aztán tud vallatni, mint valami katonai bizottság. Megint csak a hülyét tettettem.
-Figyelj...fogalmam sincs, ki az én nem ismerek ilyen lányt. Ez CSAK egy álom volt. Légyszíves hadd öltözzek fel, és hadd szedjem rendbe magam!-felhúzta a szemöldökét, láttam rajta, hogy nincs a válaszommal megelégedve és azt fogja mondani, hogy "ennek úgyis a végére fogok járni, hiába titkolódzol"-és ez is lett.
-Hát fiam, akármit titkolsz, é ki fogom deríteni, hidd el nekem!-nyugtázta, és felállt az ágyamról.-20 perc múlva lenn találkozunk a főebédlőbe. Lehetőleg siess!-parancsolt rám és kiment.
Fellélegeztem.20 perc szolgák és apa nélkül. Megfürödtem, felöltöztem, és kidobtam az ágyruhámat a szennyesbe, mert teljesen átázott az éjszaka során.Megfésültem magam "ahogy kell", vettem egy nagy levegőt, és kimentem. Lenn aránylag jól sikerült minden, és a reggeli sem volt rossz, de az idegesített, hogy Izodora ült mellettem és állandóan engem bámult és röhögcsélt a mellette ülő lánnyal. Rajtam. Ezt nem bírom!!! Ráadásul egy falatot sem esznek csak viháncolnak. Úgy viselkednek mint egy 5 éves kislány. Eldöntöttem, hogy bemegyek a városba és körülnézek, hátha megtalálom Holly-t. ott hagytam a maradék ennivalót és apám felé vettem az irányt. Izodora utánam kiáltott:
-Daniel, hova mész, gyere vissza, és beszélgessünk!!! Daniel...-nevettem, hogy kezdi magát fölhúzni. Mikor odaértem apámhoz, ő fölemelte a fejét várakozás teljesen rám pillantott.
Mielőtt megkérdezhette volna, hogy mit akarok, én kérdeztem:
-Apám, elmennék lovagolni egy kicsit, ha nem bánod!-fölhúzta a szemöldökét és bólintott, én mentem volna el, de ő visszahúzott.
-Ne maradj sokáig, és ha valamiben mesterkedsz, én azt úgy is megtudom!-összehúzta szemeit és elengedte a karom...evett tovább és mit sem törődött már velem. Én egyenletes tempóba mentem, amíg a főebédlőből ki nem értem. utána szaladni kezdte a szobámba. Megkerestem a barna-kapucnis köpenyemet. Kinéztem az ajtómon, nem láttam senkit, és kimentem. Halkan, lopakodva, félelemmel teli valahogy kiértem a bejárati ajtóig. Az őrök aludtak. Szépek! Így aztán akárki bejöhetne. Felvettem a köpenyt és futni kezdtem. Majd ha megkérdi apám, mért nem lóval mentem, megmondom neki, hogy nem volt kedvem. Mikor beértem a városba, elkezdtem keresni Holly-t. Sokáig bolyongtam, olyan utcákon is jártam, ahol életemben még soha, de semmi. Holly-nak se híre, se hamva. Már indultam volna haza, mikor meghallottam egy vészjósló sikoltást. valahonnan ismerős volt, de nem tudtam honnan. Valahol már hallottam. Gondolkodtam ,de nem jutott eszembe. Egyszer csak beugrott. Az álmom! HOLLY! Ja, ne!
Meg kell mentenem!!! A hang irányába mentem, mikor egyszer csak észrevettem, hogy egy ugyanolyan kapucnis köpenybe öltözött ember fölkapja Holly.t és fut vele. Én sem voltam ám rest. Nekilódultam és hamarosan utolértem őket, Holly eszeveszetten sikongatott.Én hátba vágtam a figurát teljes erőmből, az összecsuklott és a földre zuhant, Holly meg kiesett a kezéből és ő is a földre pottyant. Ott feküdt a földön, remélem nem vesztette el az emlékezetét. Először ezt az embert kell börtönbe csukatni. Odafutottam az emberhez és elkezdtem ütni, mígnem jöttek a csendőrök, elmondtam nekik mindent, és elvitték. Remélem jó sokáig ott maradni!
Holly-ra néztem és megláttam, hogy piszkos...de valahogy így is szépnek találtam....mi? Miket beszélek itt össze? Daniel, nem mondhatod egy "ilyen" lánynak hogy szép! Elkezdtem felé menni és láttam, ahogyan megrémül. Muszáj beszélnem vele.Megragadtam gyönge karját és húzni kezdtem egy fedél alá.Elkezdett sikítani és vijjogva mondta:
-Hagyjon békén, eresszen el! Mit akar tőlem???
Vére behúztam a fedél alá, ahol hűvös volt, mert ott kinn tombolt a meleg. De mihántst beértünk, ő ütésre emelte kezét, de én megfogtam és lehúztam a kapucnimat, ő akkora szemeket meresztett, hogy azt hittem kiesik neki, és majdnem elájult, annyira megijedt. A sikolyát kezébe temette. Nagyon rémült képet vágott, szinte én i megijedtem tőle.
-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-kérlelte elkeseredett hangon, és letérdepelt a lábamhoz, összekulcsolta kezeit, és sírt. Ezt nem hagyhattam! Szegény, nem elég, hogy majdnem elrabolták, még énmiattam is emészti a bánat!!! Nem tudhatta hogy én ki vagyok, nem látta az arcom. Ezért nem szabad börtönbe vitetni. Meg nem tennék vele ilyet! Apám már rég megtette volna, de én SOHA!!!
Ezért fölhúztam a földről és nekitámasztottam a falnak.
-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-úgy látszott zavarban van, hogy ennyire közel állok hozzá, inkább folytatta.
-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogta, és magába fojtotta a szót.
Egy nagyot lélegeztem, és leültettem a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.
Pár percig csendben ültünk egymás mellett és mindvégig őt néztem...fogalmam sem volt, hogy miért...de szép volt...pedig piszkos volt és rongyos ruhákba járt, de akkor is...olyan volt mint Hófehérke...de végül megszólaltam
-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!
De valamiért nem tudott megszólalni...megrázta a fejét és belekezdett:
-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondta bár nem tudom miért.
-Aha, most már mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-furcsa arcot vágott, mintha nem hinne nekem.
-És maga...maga hogy került ide???-hát erre a kérdésre aztán igazán nem számítottam. Elmondjam neki hogy őt kerestem vagy sem?
-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ezt én is leszegett fejjel mondtam, mert mindig megzavart a szeme...az a gyönyörű, ébenfekete szeme.
-De miért jött álruhában???-hát ez is jó kérdés volt.
-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-belenéztem olyan mélyen a szemébe, mint eddig soha...behunyta a szemét és gondolkodott, majd megszólalt:
-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörű szép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-erre kicsit mérges lettem...ő ezt látva fölugrott és el akart futni, de én visszarántottam. Nem akartam, hogy elmenjen!!! Még beszélni szerettem volna vele, meg elhívni valahová.
-Maga meg hova akar menni???-kérdeztem tőle és nem értettem., hogy miért akart elmenni.Megint megijesztettem. De nem haragudtam rá.
-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.
Leült,de most a sarokba...jaj, de furcsa egy lány ez a Holly. De valahogy a palotába lévő kisasszonyok nem ilyenek voltak...ők mindig kiálltak magukért, de ő nem.
Így én is leültem, a másik sarokba...elmosolyogtam ezen magam...mint két ovodás.Beszélgettünk.Ő törte valamin a fejét, majd megszólalt:
-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-ez is jó kérdés volt...de miért ilyen nehéz kérdéseket tesz fel?! Gondoltam, megviccelem egy kis játékkal és ha beválik, akkor jó! Közelebb mentem...már nem teljesen a sarokba ültem. Észrevette és elmosolyodott.
Én meg mondtam csak a magamét, bár komoly is voltam.
-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindig azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-direkt nem néztem rá egyszer, mikor visszanéztem, ő is közelebb jött...EZ AZ!!! Bevált a játék!
Válaszolt, hogy ne legyen feszült a hangulat.
-Igen, értem...most már megértem...de nekem sem jó!-hát ezt elhittem, de nekem sem...szívesen cserélnék egy szegényfiúval, hiába hangzik ostobaságnak.
Elnézett és megint közelebb mentem...
Eztuán nagyon sok mindenről beszélgettünk...az apámról, rólam, róla, a családjáról, azén családomról és még ami eszünkbe jutott...csak úgy tódultak belőlünk a szavak, mígnem csak azt vettem észre, hogy már egy centi sem volt köztünk, összeértünk.
Aztán egyszercsak kifogytunk a szavakból és elkezdett izegni-mozogni...
-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogta a száját...elszólta magát.Én kaptam a válaszon egyből:
-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-a PRESSZÓ! Elviszem a Presszóba...egy kicsit hadd örüljün ő is, hadd szórakozzon egyet!
Holly nagyon fura képet vágott én meg elkezdtem nevetni.
-Mi...mi...oly...olyan vicces???-megint dadogott csak azt nem tudtam miért. Jah hát persze...azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni...erre megint nevetni kezdtem.
-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?!-kérdeztem még mindig nevetve.-Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...
Habozott...jaj, csak jönne el velem...majd megparancsolom neki! Annak nem mer ellenére mondani!
-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-megrázta a fejét...ezt nem hagyhatom annyiban!
És az előbbi érvemhez igazolódtam.
-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-mondtam komolyan, de belül nevettem.
Sóhajtott egyet. Láttam, hogy megadja magát. Ez is bejött!!!
-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!
Megint mosolyogni kezdtem.
Elindultunk...de előtte fölraktam a kapucnit, nehogy valaki fölismerjen.
Akkor még nem tudtam, hogy valami furcsa fog történni a Presszóba.