3.fejezet-Nyitott könyv

Mihánts beléptem fölugrott mindeki én pedig úgy megijedtem, hogy azt hittem hanyatt vágódom.
Apa feszülten figyelte az arcomat, anya mérgesen, dühödt pillantással meredt rám, George felvonta a szemöldökét, de az ő arcába is véltem némi dühöt felfedezni...igaz még csak 6 éves volt így nem értem mitől volt mérges. Hát persze! A kakukkfű! George beteg és kell neki! Jaj istenem! Mandy kváncsian nézett rám, míg Sam csak gúnyosan mosolygott. Gondolta, én is visszakapom amit én csináltam vele...lehet, hogy ő árult el. Fölkaptam a fejem George kisfiús, csilingelő hangjára.
-Holly miért jöttél ilyen későn? Fáj a torkom és náthás vagyok!-mondta reszelős hangon.
-Ezt mirét kellett csinálni,Hol? Az öcséd beteg te pedig ki tudja hol voltál. Reggel fél 7-kor mentél el, és itt van dél. Mondd hol jártál?
Nem szóltam mert midneki bombázott a kédéseivel. Mikor mindenki elhalgatott, végre tudtam válaszolni.
-Kérlek ne haragudjatok rám, de valamit el kell mondnom...itt a kakukkfű.-tettem le az asztalra, miközben a többiek arcát fürkésztem.
-Nah mit? Halljuk.-sóhajtott nagyot apa és csípőre tette a kezét.
Nyeltem egy nagyot, de a torkomban éreztem, hogy egy nagy gombóc van. Kavarogtak a gondolataim a fejemben, hogy mit mondjak. Azt, hogy találkoztam a gróffal, nem fogom elmondani semmiképp. Végülis annál döntöttem, hogy azt mondom el, amikor a jósnőnél voltam. Végülis nem hazudok vele, hiszen ott "is" voltam. Ha elmondanám, hogy nekimentem a gróf lovaskocsijának és beszéltem vele, többet nem jöhetnék ki a házból.
-Mikor mentem a piacra, útközben megláttam egy fura házat, amiben egy jósnő lakott. Nos, bementem oda. Mivel ma van péntek 13.-a és én babonás vagyok. És jósoltattam magamnak.-mindezt halkan és szemlesütve mondtam. Vártam a választ.
-Mégis, hogy képzelted ezt. A péntek 13.-ai őrültséged fontosabb minthogy George meggyógyuljon!!! Ezt el sem hiszem...hogy tehetted ezt?! Ilyen badarságokra fecséreled az időd, mikor itthon betegen fekszik az öcséd. 18 éven aluliaknak meg nem szabadna jósolni. Csak tudjam meg ki volt az a nőszemély, alighanem ellátom a baját! Nagyot csalódtam benned Holly!
Eddig azt hittem, te vagy a családban a legszorgalamsabb anyád után, hogy te mindig jóravaló, segítőkész, őszinte lány vagy de tévedtem.
Lesütött szemmel meredtem a földre, mintha onnan ki tudtam volna olvasni a megoldást erre az iszonyúan zavaros családi veszekedésre. Most az először néztem föl. A kicsik csak nézték mi lesz, anyu csalódott képet vágott, de nyugodt volt mostmár, apa is csalódott volt, de őrá nem mondhattam el, hogy nyugodt lett volna.
-Mi legyen Emma?! Milyen büntetést szabjunk ki rá? Mert ilyenkor azt kell. Nem verés lesz, hanem munka!!! Sam gyorsan a munkahelyemre futott, hogy jöjjek haza mert te nem vagy még mindig itthon. Nagyon féltünk hogy valami bajod esik.Én meg rohantam haza, mint egy őrült. És lehet, hogy amiatt, hogy téged várunk itt és én nem dolgozok a munkahelyemen, lehet, hogy kirúgnak és nem lesz semmi pénzünk. Annyi sem, mint eddig volt.-apa lángolt a dühtől.
Sam gúnyosan felém vigyorgott, élvezte, ahogy engem lealáznak a sárga földig. Végül ennek az egésznek anya vetett véget.

-Tudom mi legyen. Leküldjük a patakhoz ruhát mosni...igaz most van a legmelegebb dehát ez a büntetés. Mindenkinek a ruháit te fogod kimosni. Összeszedem, adok szappant és már mehetsz is.Addig nem kapsz ebédet sem. Frederick te menjél vissza dolgozni és mondd meg a főnöködnek, hogy holnap kétszer annyit fogsz dolgozni.Győzd meg valahogy, hogy ne rúgjanak ki, mert akkor nagy bajban leszünk.Még ennél is nagyobb bajban.-sóhajtott egy nagyot anya.

Tudtam nem szívesen küld le ebbe a melegbe,mert anyu jószívű volt, de apu itt a háznál a "főnök"és nem mondhat neki ellent, így hát kitatlálta a mosást. Apu elment nagy dirrel-durral, elköszönt mindenkitől, kivéve tőlem. Én az ajtó mellett álltam, és még mielőtt kiment volna a forróságba, rám nézett és megrázta a fejét...én megint lesütöttem a szemem és ugyanúgy néztem a földet, mint az előbb.

-Holly, gyerünk, ideje elmenni mosni! Ebédet csak azután kapsz, miután megjöttél.-mondta anya parancsolóan, de utána a hangneme átváltott lágyra- Tudom, hogy éhes vagy, de azt kell csinálnom, amit apád mondd.-anya bűnbánóan felém tartott a kosrában levő halom ruhával. Megsimította az arcom. Én szótlanul kivettem a kezéből a kosarat, elköszöntem halkan, és kimentem. A nagy meleg nagyon megcsapott. Melegebb volt, mint amikor utoljára kinn voltam. Megindultam a folyó felé. Az utca most szokatlanul furcsa volt. Úgy éreztem, hogy mindenki, aki elhaladt mellettem, engem néz feltűően. És ez így is volt. Aki elment mellettem, úgy nézett rám, mintha boszorkány lennék, vagy valami úri kisasszony, akinek az öltözéke kitűnik a többi közül. De ami még furcsább volt, hogy úgy éreztem, hogy valaki követ engem. Hátrafordultam, de senkit sem láttam...vagyis jöttek emberek abba az irányba, amerre én tartottam, de nem voltak furcsák és nem foglalkoztak velem. De mégis furcsa érzésem volt. Minduntalan hátra néztem,mert úgy éreztem, a hátamba fúródik valakinek a szeme, és lesi merre tartok. Ez eltartott a patakig, úgy éreztem soha nem fogok odaérni, ráadásul a kosárban lévő ruhák is iszunyúan nehezek voltak, hiszen egész héten nem lett mosva, és most itt van mindeinek a ruhája. Apának a ruháit nehéz lesz kimosni, mert az ő ruháira ráragad midnenféle...majd az övét hagyom legkesőbbre. Először George-ét mosom ki, aztán Mandy-ét, anyámét, utána az enyémet, és aztán jöhetnek apa olajos ruhái. Odaértem a patakhoz, ott már szerencsére nem éreztem, hogy követne valaki. De most megint fura érzésem ovlt, de nem azért, mert követnek, hanem most valami másért. Megpróbáltam nem foglalkozni vele.

Odaléptem a patakhoz, belemártottam George egyik ruháját a vízbe, elkezdtem sikálni a szappannal,de ekkor a hátam mögötti bokorból ágroppanásokat hallottam. Egyre közelebbről hallottam és nagyon megijedtem.De ekkor már nem csak egy ropogást hallottam, hanem egy másikat is. Reszkettem egész testemben, ekkor egy őz ugrott ki a bokor mögül én meg hangosan felsikoltottam és úgy ahogy voltam,beleestem a folyóba. Szerencsére a ruhák a folyószélen maradtak. Köpködve álltam fel, és léptem ki a folyóból és mikor felemeltem a fejem, majdnem megint visszapottyantam, mert a bokornál ott állt a gróf és az őz után kiáltott. Majd mikor meglátott engem, megtorpant.

-Ó, Miss McKanzie maga az?! Nagyon sajnálom, ha megijesztettem, de épp vadásztam, és az őznek sikerült most elfutnia. Mily meglepő hogy itt látom!-kezet akart nekem csókolni, de én nem mozdultam...csak tátott szájjal bámultam.

-Kérem jöjjön ki onnan, még a végén az én hibámból megfázik!-kérte, mikor már valami kezdett derengeni.

Én egy szegény lány vagyok és éppen a gróf kért meg arra, hogy menjek ki innen. Meghajoltam, és kimásztam a vízből.

-Mr.Srocge?!-csak ennyi tellett tőlem, mert nem bírtam mást kinyögni, mert a szemem és a számat marta a patak midnenféle kosza.

-Igen, én vagyok!Maga meg ruhát mosni jött ide ki bizonyára!-nézett a nagy halom kupacra a kosárba.

-Vegye fel a kabátomat, meg fog fázni...és én miattam.-levette a nyeregről a díszes kabátját és rám akarta adni, de én ellenkeztem.

-Erre semmi szükség, felség, nem fázom, és hamar meg fogok száradni...hiszen meleg van.-dadogtam.

-Nahát, ilyen makacs lányt még nem láttam, mint Ön! Azonnal vegye fül a kabátomat! Ez parancs!-akkor nagyon semminek éreztem magam mikor kimondta, hogy ez parancs. Egy hangyának, aki mindig a porba, a sáros földben van, és soha nem nő meg oylanra, mint egy ember. Nahát ez volt velem is. El akartam futni, de valószínüleg utánam jött volna és el is kapott volna, mivel nem futok olyan gyorsan. Ezért erről lemondtam.

-Mondja, miért futott el máma olyan sebesen?-közelebb jött belenézett a szemembe és az megint megrészegített, mint délelőtt és nem tudtam tőle szabadulni. De szerencsére észbe kaptam eltávolodtam, leültem oda, ahol a ruhák voltak, és tovább kezdtem mosni őket. De ő megint kicselezett és leült mellém. Nem akartam odébb ülni, mert az illetlenség lett volna,így maradtam a helyemen. Elég zavarban voltam, így válaszoltam az előbb feltett kérédsére.

-Azért, mert az öcsémnek el kellet mennem a piacra venni kakukkfüvet.Beteg.Náthás és torokgyulladása van.

Az fontosabb, mint az én fejfájásom.-megfogott egy ruhát és elkezdte sikálni, de én kivettem a kezéből és magam mellé raktam. Értetlenül meredt rám.

-Maga ne mosson ilyen ruhákat, nem való egy felségnek ilyet művelni. Nem kell őrizni, tudok magamra vigyázni. Viszont ha szeretne finom húst enni, menjen tovább és vadásszon. Nehogy miattam elszalassza a vadászást.-morogtam, de nem bántam, hogy itt volt.

-Nem megyek, nem fontos az az őz. Maga egy nagyon érdekes lány,Miss McKanzie!-nézett megint rám kifürkészhetetlen arccal. Furán éreztem magam ettől a mondattól...lehajtottam a fejem zavaromban.

-Én? Ugyan miért? Én csak egy londoni szegénylány vagyok a sok közül!-abbahagytam a sikálást és lemeredtem a földre, mintha onnan bármit ki tudnék olvasni. A sírás kerülgetett, és megint egy hatalams gombócot éreztem a torkomban, mire az fájdalamsna elszorult.

-Mi a baj Miss McKanzie?-nézett le rám értetlenül Daniel, de én csak meredten bámultam a földet.

-Csak Holly!-vágtam rá nagyon gyorsan, mivel dühös is voltam. Ha Miss-nek szólított akkor hirtelen azt éreztem, hogy én is grófnő vagyok, de azán a felismeréstől mindig a porba hullok. Mondjuk ilyen hangnemben nem szavadott volna vele beszélnem.

-Elnézést kérek Mr.Srocge, de tudja nagyon szomorú vagyok.-és megint a földet fixíroztam.

-Miért?-most a patakot bámulta vagy a messzi hegyket a távolba.

-Mert nekem nagyon rossz sorsom van, felség.-a felség szóra förgatta a szemeit, nem tudom mi rosszat mondtam.

-Mi rosszat mondtam???-megijedtem, hogy elege lett belőlem és fölkap, aztán a mai estét már a várbörtönben töltöm. De nagyot tévedtem.

-Felség, felség,felség. Tudja életemben már hányszor hallottam ezt a szót?! Elegem van az életemből!-akkora szemeket meresztettem rá, hogy azok majdnem kiestek a helyükről. Elege van az életéből??? Miket beszél össze? A nap biztos hatással volt rá, hógutát kapott, mert egy ilyen előkelő uraság még ilyet nem mondott.

-Maga meg miről beszél? Olyan jó élete van, szívesen cserélnék magával. Azt csinál, amit csak akar! Gyönyörű ruhákba jár, tiszta, pompás, fényűző, nagy palotában lakik, szolgák lesik minden kívánságát, gyönyörűszép kisasszonyok között válogathat, mennyei ételeket ehet és ihat, külön szobája és nagy áyga van...egyszerűen az Ön élete tökéletes! Ennél még álmodni sem lehet szebbet!!!-csak úgy tódultak belőlem ezek a szavak, miután elmondtam mindezt, a gróf arca fájdalmas maszkba torzult.

-Kedves Holly, akkor maga még nem tudja, hogy énnekem milyen rettentően unalams életem van! Az igaz amit ön elmondott, de minden nap ugyanaz történik velem, unom a szolgákat, a sipítozó kisasszonyokat és mindent.

Mindig azt kell csinálnom, amit az apám mond. Irányítgatnak, mit sem törődve az én érzéseimmel. Mindig meg kell felelnem apám parancsának, unalmas könyvekből kel tanulnom az etikát. Unom a meleg ruhákat ebbe a nagy melegbe, de meg kell felelnem és el kell fogadnom, mert én vagyok az ifjú gróf. Mindeki azt hiszi az én életem milyen jó, de NEM! Kardoznom kell,amit nem szeretek, visítozó kisasszonyokkal kell töltenem az egész napomat...és ezt mindent nem én akarom. Hanem az apám, gr.William Srocge. Én nagyon utálok gróg lenni! Soha életemben nem csinálhatom azt, amihez kedvem van. Az apám erőszakol rá mindenre. Szívesen cserélnék helyet egy szegény gyerekkel!!! Abba a palotába, ahol mi lakunk, ott csak az apám létezik!-folyt belőle ez a sok mondat.

Ezen elgondolkodtam pár percig, de én visszavágtam.

-Na és az én életem milyen? Nyomorgunk,mint a templom egere.És ezzel meg is mondtam mindent!-fújtatva tettem bele a kosárba az összes ruhát, amit kimostam és indultam hazafele, mikor elkapott a karomnál fogva.

-Nézze, tudom, hogy maguknak rosszabb soruk van, de beláthatná, hogy nekem sincs jobb sorsom! Nekem most mennem kell, de arra számíthat, hogy még fogjuk látni egymást!-és eltűnt a bokorba.

És én csak álltam ott teljesen lefagyva, és próbáltam mgemészteni az imént hallottakat.