4. fejezet-Az álruhás idegen

Syasztok! Itt van az új feji...sztem nem lett annyira jó,de majd ezt ti döntitek el...komikat a chat-be kérek!!!

Puszy!

Ki tudja meddig álltam ott a ruháskosárral a kezemben?! Talán órák is elteltek, de lehet, hogy csak 10 másodperc. Fölnéztem, az ég felhőtlenül és olyan tisztán, sugárzóan, boldogságot árasztóan ragyogott, mint Daniel kék szeme. A fű épp olyan zölden és makulátlanul ontotta frissességét, mint mikor idejöttem, de melegebb volt. Nem teketóriáztam tovább, megindultam és egészen addig futottam, amíg az utcához nem értem, ahol mi laktunk. Ott már nem futottam, egyenletes tempóban mentem. Fuldokolva vettem a levegőt, mert kifáradtam és ezt még tetézte a hőség is...most nem éreztem ugyan, hogy követne valaki, de furcsa érzésem volt. Az agyam azon kattogott, amit Daniel a folyón mondott. Neki rossz? Unalmas? Ezt nem bírtam felfogni, és azt sem, hogy ne kedvelne akár egy kisasszonyt sem a palótában. És hogy ne élvzné, ha 100 szolga lesi minden kívánságát. Hatalmas ágyon aludhat, és nem zargatja álmában senkisem. Nem kell neki iskolába járnia, ott helybe megtanítják. Ruhát sem kell magának vennie, megveszi helyette az apja. Ételért, italért nem kell megdolgoznia egyiknek sem, és saját maguknak megcsinálni sem kell. Ott vannak a szakácsnők, szakácsok. Na meg a mosónők, takarítók és még sorolhatnám mennyi "alávaló". Miközben ezen gondolkodtam, már haza is értem. Benyitottam a bejárati ajtón és a hűvös benti légáramlat megcsapott. Föllélegeztem, mert nagyon jól esett! Ha még továbbra is kinnt maradtam volna, alighanem hőgutát kaptam volna...így is lehet, hogy megégett a hátam meg a karom, mert úgy éreztem, hogy mindjárt elég. Beértem és anya majdnem sírva borult a nyakamba.
-Ó, kislányom, drága kislányom, kérlek bocsáss meg nekem, amiért elküldtelek ebbe a kibírhatatlan hőségbe! Azonnal tedd le azt a kosarat, és menj be a szobába, megyek én is!-én meg csak álltam ott kimeresztett szemekkel és lefagyva...nem értettem ezt az egészet. Anya kikapta a kezemből a kosarat, és betessékelt a szobába, ahol Mandy és George éppen marakodtak valamin.
-De én úgyis sokkal okosabb vagyok nálad, bibíí!-öltötte ki a nyelvét George Mandyre.
-Én már 10 éves vagyok és már iskolás, te meg még csak 6 éves vagy, és itthon vagy mindig. Úgyhogy én sokkal okosabb vagyok nálad. Mennyi 2x2?-és mivel George nem válaszolt Mandy folytatta-na ugye én megmondtam, hogy sokkal de sokkal okosabb vagyok nálad öcsi!-gúnyolódva mutogatott és öltötgette a nyelvét Mandy. George odafutott hozzám, mihántst meglátott.
-Mandy azt mondta, hogy én nem vagyok olyan okos, mint ő!-vetette a nyakamba magát és leültem vele az ágyamra. Mandy vágott egy grimaszt és visszvágott volna...ha én nem lépek közbe.
-Figyeljetek ide! Nem szabad ilyen dolgokon veszekedni! Testvérek vagyunk, az Isten szerelmére! Ilyeneken nem szabad veszekedni, hogy ki okosabb és ki nem...Mandy úgy tudom te is voltál 6 éves, és neked sem esett volna jól ha én vagy Sam ezért kigúnyolunk. Meg te vagy a nagyobb, lehetne annyi eszed, hogy ráhagyod az egészet, hiszen tudjuk hogy te vagy az idősebb, így hát te vagy az okosabb is!-Geroge megfordult az ölembe és Mandy-t nézte, amint megelégedve rázza a fejét.-De én meg okosabb vagyok nálad Mandy, és Sam nálam okosabb, Sam-nél és mindnyájuknknál okosabb anya és apa.-most George-hoz fordultam-És te meg pedig ne búsulj azon ,hogy még nem vagy annyira okos, mint Mandy...tudod ő már nagyobb és idősebb nálad...de te is leszel ugyanekkora és lehetsz még nála is okosabb is. És ezzel abba hagyhatjátok a vitatozást!-George leszállt rólam és Mandy-vel tovább játszottak, immár békességben. Anya mosolyogva jött be hozzám egy doboz tejföllel a kezében. Ekkor jutott csak eszembe, hogy mennyire fáj a hátam és mindkét vállam.
-Holly, büszke vagyok rád! Békét teremtettél ezek között a lurkók között. Tudod én nem tudtam köztük békét tenni, mert rám nem hallgattak, de rád igen. Hoztam be tejfölt, hogy bekenjelek.Láttam rajtad, mikor bejöttél. Nagyon le vagy égve. -elkezdte kenni a hátam a hideg tejföllel és az nekem most mindennél jobban esett!-Többet nem leszek ilyen felelőtlen, hogy ennyire melegbe leküldelek...ráadásul ott még nincs is annyi fa.
A délután eseménytelenül telt el. Játszottam a kicsikkel, segítettem anyának(mármint amit megengedett), vagy pedig ültem bennt a Mandy-vel közös ágyon és gondolkoztam. Hát mi máson, mint Daniel-en, és ami a pataknál történt. Hamar elment a délután. Este hazajött apa és Sam is, akkor közösen ettünk.Mi mást, mint kását, megmosakodtunk, és lefeküdtünk aludni. "Jóéjszakát"-ot kívántunk egymásnak, és eloltottuk a petróleumot. Talán még 2 perc sem telt bele és már aludtam. Álmomban egy erdőben jártam, de szokatlan volt ott minden. Köd volt, sehol egy daloló madár, sehol egy vad, sehol egy hang vagy mozgás. Csak köd volt, és félhomály, és a nagy üresség. A fák a fejem felett, levél és lombkorona nélkül álltak, úgy nyújtóztak felém ágaikkal, mint megannyi szellem. Az eget, mintha valami szürke,nagy lepedő, letakakarta a mögötte levő kék eget. A nap nem sütött. A földön nem voltak virágok, sem fű, sem semmilyen növény, csak a fekete föld. Nem voltak mellettem elhaladó házak, sem semmi nem volt körülötem, csak az előbbiek. Kísérteties volt ez az egész. Éreztem, amint megfeszülnek az izmamim a féléstől, és egyre jobban reszkettem. De ekkor előttem termett Daniel...úgy 20 méterre tőlem. És abban a szempillantásban, hogy megjelent, a környezet éppen az ellenkezőjére változott, mint az előbb volt. Az égről eltűnt a szürke lepedő, a fű a talpam alatt gyönyörű zöld volt. Madarak daloltak a fák zöld, lombkoronás ágain, a köd eltűnt, helyét felváltotta a napsütés, a fű között virágok szórták illatukat. És én, mily meglepő, előkelő ruhában voltam, és előkelő cipőben. Mint a grófkisasszonyok. Megálltam. Szemem Daniel-re tévedt. Ő kinyújtotta a kezét, és abban a pillanatban megindultam felé.Én is kinyújtottam a kezem, de mikor már csak pár lépésnyire voltam tőle, hirtelen előugrott egy csodaszép lány. Alul göndör, szőke haja, a derekáig omlott le a vállán, kék szemében nem láttam fényt, csak gonoszságot. Elbűvölő volt, de nagyon gonosz.
-Mégis ki vagy te, hogy el merészeled venni a én jövendő hitvesemet! Tűnj el innen!-megfogta Daniel kezét, és húzta...minél távolabbra kerültünk annál sötétebb lett és minden visszaáltt a régibe. Én kiabáltam Daniel nevét és ő is az enyémet, de nem láttuk egymást. Kiabálásunkba egy gonosz, hangos kacaj vágott közbe. Én sikítottam, de akkor elsötétült minden.
Azt vettem észre, hogy az ágyamban ülök, és mellettem Mandy halkan szuszogva alszik. Mindenki aludt még. Apu meg Sam persze elmentek. Visszavágódtam az ágyamra és csak gondolkodtam...az álmomon. Igazából nem is sikítottam??? Úgy látszik nem. Akkor azért volt ennyire nyomott, mert csak álmomban sikítottam. Nagyon megizzadtam. És fáztam. Ekkor kipattant a fejemből valami. Elmegyek, körülnézek a városba, itthon még nem tudok mit csinálni...visszaaludni nem merek, és nem ébresztem fel a családom többi tagját sem. Inkább hagyok egy levelet, ugyanott, ahol tegnap apu hagyott. Ezt írtam:
Kedves Anya, Mandy és George!
Ne haragudjatok, hogy nem szóltam nektek, de még aludtatok és nem akartalak titeket fölébreszteni. Én meg fölébredtem és nem tudtam visszaaludni, és még nem kell semmit sem csinálni itthon, gondoltam elmegyek, és körülnézek a városba! Anya!!! Fogok magamra vigyázni, ne aggódj! És nem jövök olyan későn, mint tegnap!
Szeretlek titeket!
Holly
Letettem a tollat és a levelet az asztalra, és már mentem is ki. Halkan nyitottam ki az ajtót, kislisszantam, és halkan is csuktam be. Még egy nagy levegőt vettem, és nekivágtam a városnak. Még 8 óra sincs, máris olyan hőség van...és nagyon sokan mennek az utcákon is. Kb. fél órája bolyongtam az utcákon, de semmi különössebbet nem láttam. Az emberek jöttek-mentek...legfőképp anyák, és nálam fiatalabb gyerekek, mert az apák már mind elmentek dolgozni. És a belvárosban sem volt akasztás,(Hála Istennek!) nem volt piac, sem semmi érdekes. Visszafordultam, és csalódottan, leszegett fejjel indultam hazafelé. Ma vágytam egy kis kalandra, de nem kaptam meg. Mikor éppen gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni, ha hazaérek, megint elfogott az a szorongás, hogy követ valaki. Hátranéztem és a gyanúm beigazolódott. Egy hosszú, barna, kapucnis köpenyben egy alak felém tartott...ekkor átkoztam magam...kalandra vágytam??? Megkaptam! Most aztán futhatok, ha utol nem ér.
-Gyere ide, kislány!-mondta gúnyosan és elkezdett utánam futni...Én sem voltam rest...elkezdtem sebesen futni ahogy bírtam, de ő, úgy látszott, utol fog érni, mert már a sarkamban volt. Soha sem futottam olyan nagyon gyorsan...ekkor elkapott és én sikítani kezdtem. Jaj Istenem, most meg fogok halni!!! Felkapott és elkezdett velem futni. Én tudtam, hogy itt van végem...meg fogok halni!!!! De ekkor kiabálást hallottam és egy csattanást, és én hirtelen leestem a földre. Nehézkesen vettem a levegőt, de eszméletemnél voltam és hallottam és tudtam érzékelni mindent, ami körülöttem történik. Egy másik hosszú, barna ruhába öltözött ember elkezdte ütni az én támadóm...ekkor jöttek a csendőrök és elvitték. Én meg a földön ültem és próbáltam megemészteni, ami az imént történt. Az arcomhoz nyúltam...piszkos volt...a portól. Megint átfutott rajtam a félelem-hullám, mert a másik álruhás ember odajött hozzá,megragadta a karom és ráncigálni kezdett...nem láttam hogy néz ki mert a fejét nem emelte fel. Én megint sikítani kezdtem és mondtam:

-Hagyjon békén, ersszen el! Mit akar tőlem???-visítoztam, de ő csak húzott maga után, be egy fedél alá...én ütésre emeltem a kezem, mikor megragadta, és lehúzta a kapucniját. A szemem akkorára nyitottam. hogy majd' kiesett, a szám meg akkorára, hogy majdnem leesett. A szívem a torkomban dobogott, és majdnem elájultam.

Ott állt előttem Daniel Srocge!!! Most börtönbe fogok kerülni!!! Meg akartam ütni a grófot. Mostmár meg fogok halni az is bizonyos!!! Kezet emeltem egy felségre, ezért halál vár rám!!! Én a sikításomat úgy palástoltam, hogy a kezembe temettem a számat, és szörnyülködve ráztam a fejem...megszólaltam:

-Jaj, drága felség, kérem bocsásson meg!!! Nem tudtam, hogy maga az...könyörgöm ne vitessen a börtönbe!-letérdeltem eléje, összekulcsolt kezekkel esdekeltem előtte, és csak úgy záporoztak a könnyeim.

Ekkor olyan történt, amire nem számítottam. Megfogott könnyű szerrel, és felhúzott...

-Hagyja abba...mit csinál??? Nem tehet semmiről, hiszen nem látta, hogy én ki vagyok...az a szerencsétlen kerül a börtönbe, nem maga.-tolt neki a falhoz, de nem erősen. Közel állt hozzám, túl közel is...zavarban voltam.

-De...de..meg..akart..akartam..ü...ütni!!!-dadogtam és reszkettem egész testemben. Megfogta a vállam és leültetett a földre.

-Nyugodjon meg, kérem, nem vitetem börtönbe...előbb nyugodjon meg, és utána megbeszéljük a dolgokat.

Pár percig csendben ültünk egymás mellett. A szívverésem stabil volt, rendesen vettem a levegőt...hülyén nézhettem ki, mert piszkos voltam, ráadásul a könnyek is rászáradtak az arcomra. Nem lehettem valami szép látvány!!! De furcsa módon Daniel mindvégig engem nézett.Végül megszólalt:

-Nos, látom lenyugodott! Mondja el, hogy történt ez az egész!-nézett rám a gyönyörű kék szemeivel, és én megint az áldozatává váltam. Megráztam a fejem és válaszoltam:

-Ma reggel korán keltem fel és nem tudtam visszaaludni, hagytam egy levelet anyának, hogy elmegyek és körülnézek a városban...nem találtam semmi érdekeset és indultam hazafelé, mikor éreztem, hogy követ valaki, hátranéztem és láttam, amint az az ember fut utánam...a végén elkap,fut velem, de leesek a földre, és maga húz be ide...a többit már tudja!-ezt mind leszegett fejjel mondtam, nehogy megzavarjon a szeme.

-Aha, mostmár mindent értek. Nem szabad ennyire félnie tőlem. Én nem az apám vagyok...én sohasem fogom magát bántani, se börtönbe csukatni...!!!-ez merész kijelentés volt tőle.

-És maga...maga hogy került ide?-elég illetlen kérdés volt,dehát tőlem csak ennyi tellett.

-Én magát kerestem. Szerettem volna magával beszélni a tegnapiról, mikor megpillantottam magát,hogy veszélyben van.-ő is leszegett fejjel mondta ezeket...ugyan mért??? Nekem nem volt zavaró a szemem!!!

-De miért jött álruhában???-ez is etikátlan kérdés volt.

-Mert az emberek furcsán néznének, hogyha úgy mászkálnék, mint a palotába. és mondtam, hogy még látjuk egymást. Szóval gondolkodott azon, amit tegnap mondtam???-most olyan mélyen nézett a szemembe, mint eddig soha. Becsuktam a szemem, és gondolkodtam...hát persze, hogy gondolkodtam rajta! Máson sem kattogott az agyam, csak rajta!!!

-Igen. Egész nap ezen járt az eszem...hogy milyen rossz magának, hogy gyönyörűszép kisasszonyok veszik körül, azt ehet-ihat amit akar, szolgák lesik minden kívánságát, pompás ruhákban járhat...és még sorolhatnám napestig is!!!-láttam,hogy forgatja a szemeit, és egyre mérgesebb lesz. Én megijedtem, fölugrottam, el akartam futni, de ő visszarántott...

-Maga meg hova akar menni???-értetlen arcot vágott, de biztos tudta, hogy miért.

-Láttam, hogy dühös és úgy gondoltam, jobb ha elmegyek, míg meg nem gondolja magát.

Visszaültem, de a sarokba, Daniel meg a másikba...és beszélgettünk. Én egy valamire igen kíváncsi voltam...ezt meg is kérdeztem:

-Maga miért beszélget velem, miért nem kerül el engem messziről??? Vagyis: Miért áll velem szóba és miért akar velem újból meg újból találkozni???-láttam, hogy közelebb jött, és már nem teljesen a sarokban ült...hát jó, ezt is játszhatjuk!

-Mert ezt meg kell beszélnem magával, hogy megértse, hogy nekem nem olyan az életem, mint azt mindenki hiszi...az lehet, hogy igaz, amit maga elmondott, de soha az életben nem csinálhattam azt, amit akartam. Az apám mondja meg, hogy mit csináljak...soha nem engedett levegőzni, mert nekem mindg azt kellett csinálnom, amit ő mondd. Parancsolgatnak nekem, és soha nem jó az, amit én mondok...tudja ez milyen szörnyű?!-közben nem figyelt és közelebb mentem...ha ő is, én is-Akármit mondok, sohasem jó...mindent úgy erőszakolnak rám!-felém nézett és elmosolyodott, mert látta, hogy én is közelebb mentem.

-Igen, értem...mostmár megértem...de nekem sem jó!-elnéztem direkt és mire visszanéztem, megint közelebb volt.

Ezután beszélgettünk sok mindenről...az apjáról, róla, rólam, a családomról, az ő családjáról, és mindenről, ami szóba került. Aztán egyszer csak azt vettem észre,hogy már pár centi sincsen köztünk, így összértünk...én kezdtem magam kicsit furcsán érezni és felálltam...Eltelt az idő, otthon megint kiabálni fognak velem...ha erre gondoltam, sírni tudtam volna. Sok mindent megtudtam róla...tulajdonképpen mindent!!!

-Köszönöm, hogy velem osztotta meg a titkait, de nekem most mennem kell, mert írtam a levélben, hogy nem maradok sokáig, és megint haragudni fognak rám, mint tegnap!-befogtam a szám a kezemmel, mert elszóltam magam...Daniel pedig kapott a válaszon.

-Tényleg haragudtak Önre??? Most nem fognak...mert maga velem jön!-nagyon hülyén nézhettem,mert Daniel nevetett.

-Mi...mi...ol...olyan vicces???-megint dadogtam. A börtönbe fog vitetni!!!

-Maga azt hiszi, hogy börtönbe akarom vinni?! Nem,dehogyis...eljön velem, és iszik velem valamit a presszóba...

Megőrült! Hogy én...vele...inni???

-Nem, nekem haza kell mennem...tényleg mérgesek lesznek, és már így is késő van. Nem, szó sem lehet róla!-ráztam a fejem.

-És ha azt mondom, hogy ez parancs!!!-komolyodott el Daniel.

Hát ez ellen nem tudtam "nem"-et mondani...hogyha parancs...

-Hát jó, de csak azért, mert azt mondta, parancs. De a szüleim nagyon mérgesek lesznek rám, és lehet, hogy nem fog látni egy hónapig sem!

És megindultunk...de előtte föltette a kapucnit, nehogy meglássák. Akkor még nem tudtam, hogy a presszóba milyen váratlan vendéggel találkozunk majd össze.